Header Ads

Minden idők legjobban várt visszatérése: CM Punk az AEW-ban - videó

A professzionális birkózás rajongói talán semmit sem vártak jobban, mint CM Punk visszatérését, amit hosszú hetek előkészületei előztek meg.

Ugye valahonnan ismerős ez az ülés? - (Fotó: All Elite Wrestling)

CM Punk 2014 januárjában hagyta el a pankráció világát, miután sem mentálisan, sem fizikálisan nem bírta tovább a sérülései miatt, hogy a WWE-ben szerepeljen. Évekig pletykálták, hogy mikor térhet vissza, de gyakorlatilag arra nem sok esély volt, hogy ezt Vince McMahon szervezetében tegye meg, más nagy cég pedig nem volt, ami megtudta volna fizetni. Az All Elite Wrestlinget 2019-ben alapították meg, Punkot már a kezdetkor is akarták, de nem jött nyélbe az üzlet, igaz valós ajánlat nem is nagyon érkezett a korábbi világbajnok szerint.

Az AEW az elmúlt két évben folyamatosan építkezett, megtalálta a rajongói bázisát, első sorban a hardcore fanokat szolgálják ki, de egyre inkább kapcsolnak az adásaikra azok is, akik a WWE stílusához voltak hozzászokva. Ebben az is segít, hogy az új szervezet folyamatosan szerződtet ismertebb arcokat, ráadásul most a legnagyobb szabadúszót is megszerezte.


CM Punk az AEW-ban

Az AEW két hete indította el a Rampage nevű új heti adását, amelyet második alkalommal a chicagói United States Centerben rendezett meg több, mint 15 ezer ember előtt. A cég jól sáfárkodót, hiszen már hetek óta beharangozta CM Punk debütálását a First Dance névre hallgató epizódon. Az adás rögtön a 42 éves pankrátor visszatérésével kezdődött, aki meghatódott szülővárosában, hiszen mindenki az ő nevét skandálta. Punk ráadásul a WWE-ben jól ismert bevonuló zenéjével és szimbólumaival debütált, így még azok is meghatódhattak ettől az összképtől, akik soha sem rajongtak a Best in the Worldért.




Punk az elmondása szerint 2005-ben elhagyta a PANKRÁCIÓT, amikor eligazolt a Ring of Honorból - utalva azzal, hogy a WWE-be szerződött, ahol sportszórakoztatásként kezelik a wrestlinget - majd pedig most 2021. augusztusában visszatért. Az ötszörös WWE Nehézsúlyú Világbajnok a feltörekvő tehetségek miatt is tért vissza, első ellenfélnek pedig Darby Allin szemelte ki, akivel az All Out pay-per-viewn csap össze szeptember 5-én. Jövő héten szerdán pedig ott lesz az AEW Dynamite-on is.



Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.