Header Ads

Vajon kik lehetnek a rejtélyes Retribution tagjai?

A WWE a héten két új ötlettel is előállt, az egyik a Shane McMahon által teremtett Raw Underground, míg a másik egy rejtélyes csoport, akiknek az első megjelenését a debütálásuk előtt bejelentette a WWE, bár lehet, hogy kicsivel nagyobbat szólt volna minden előjel nélkül.

(Fotó: WWE)

A hétfői RAW adáson debütált a Retribution névre hallgató formáció, amely magyarul azt jelenti, hogy megtorlás vagy büntetés, a jelenlegi esetben az előbbire szavaznánk, de maradjunk csak az eredeti angol megnevezésnél. A Retribution azóta a vörös adás mellett a SmackDownt is feldúlta, de vajon kik állnak a kezdeményezés mögött.

A rajongók hamar rájöttek arra, hogy egy vagy két nő is a csapat tagja, amelyet a Twitteren képekkel tanúsítanak. A megfejtések szerint az egyik Vanessa Bourne, aki már lassan egy éve nem szerepelt az NXT-ben. A másik hölgy Chelsea Green lehet.

A férfiak közül Ricochet, Bo Dallas, Mustafa Ali és Cedric Alexander neve szerepel a kalapban. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nem biztos, hogy a maszk alatt most azok szerepelnek, akiket később bemutatnak. Az elmúlt napokban egyébként Dominik Dijakovic és Tommaso Ciampa neve is felmerült, mint a csoport lehetséges vezetői.

Szerintetek kiket rejt az álarc?

(Forrás: WrestlingNews)

1 megjegyzés:

  1. Vajon Ciampanak hányszor kell még elmondania hogy nem akar a Main Roster tagja lenni???

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.