Header Ads

Rob Gronkowski már nem a WWE alkalmazottja

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a 31 esztendős futball játékos visszatér az NFL-be, ezért egyelőre felhagy a birkózó pályafutásával.
(Fotó: WWE)

Rob Gronkowski még a WrestleMania 36 alkalmával nyerte meg a 24/7 Bajnoki Címet, mint az esemény házigazdája. Gronk azóta nagyon nem is szerepelt, egészen az eheti RAW-ig, ahol leadta az övet R-Truthnak. A WWE tervezett Gronkowskival, többek között egy mérkőzése is lehetett volna a SummerSlamen, amelyben valamilyen formában a barátja, Mojo Rawley is részt vehetett volna – írja a Wrestling Inc.

Gronkowski szerződésében volt egy olyan záradék, amely értelmében ha leszerződik egy futball csapattal, akkor azonnal távozhat. A következő szezonban a Tampa Bay Buccaneers csapatát erősíti majd Tom Brady oldalán. Gronk ezt a záradékát érvényesítette, amely egyben azt jelenti, hogy nem igazolhat más wrestling szervezethez. Ugyanakkor nem kizárt, hogy Gronkowski idővel visszatér a WWE-be.

(Forrás: WrestlingNews)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.