Header Ads

Rey Mysterio és Dana Brooke karanténba vonult

A koronavírus miatt már többen is lecsúsztak az idei WrestleManiáról, bár egyelőre a szervezetnél senki sem produkált pozitív tesztet.
(Fotó: WWE)
A WrestleMania 36 előtt a WWE vezetőségének több tervét is át kellett írnia azon túl, hogy a vírus miatt nézők nélkül a Performance Centerben kell megrendeznie az adásait. Az év legnagyobb eseményét azzal mentették meg, hogy két napos eseményt csináltak belőle. Azonban négy szupersztár is kiesett a showról, így azt több helyen újra kellett bookolni.

Mint már korábban beszámoltunk róla, Roman Reigns elővigyázatosságból, Andrade pedig bordasérülés miatt mondta le a WrestleManiát, míg Rey Mysterio és Dana Brooke karanténba vonult. A Forbes információi szerint Dana Brooke beteg lett, így házi karanténba vonult, hiszen ebben a helyzetben össze lehet keverni az influenzát a koronavírussal, hiszen mind két vírus hasonló tünetekkel jelentkezik. Rey Mysterio helyzete sokkal érdekesebb, hiszen ő az egyik Raw felvételein birkózott is, majd hazautazott ahol előjöttek rajta a világjárvány tünetei, így inkább otthon maradt.

(Fotó: WWE)
Dana Brooke eredetileg egy Six-Pac Challengeben vett volna részt a SmackDown Női Bajnoki Címért, de a karantén miatt már nem léphetett ringbe a WrestleMania felvételein. Ez a meccs így módosult egy Fatal 5-Way mérkőzéssé, ahol Bayley ellenfelei Naomi, Tamina, Lacey Evans és Sasha Banks lesznek. Rey Mysterio számára két terv is a rendelkezésre állt. Az egyik szerint a United States Bajnoki Címért küzdött volna meg Andradéval, míg a másik lehetőség egy RAW Tag Team Bajnoki Címmérkőzés volt.

A WWE-ben egyelőre senki sem fertőződött meg koronavírussal a, de jobb az elővigyázatosság. Daniel Bryan például önkéntes karanténba vonul majd a felvételek végeztével, így mielőtt hazautazna a feleségéhez, Brie Bellához és a kislányukhoz két hétig egy hotelben szállásolja el magát.


(Forrás: Forbes)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.