Header Ads

Jerry Lawler megoldást kínál a zárt kapus mérkőzésekre

A WWE Hall of Famerének megvan a véleménye arról hogyan lehetne feldobni a zárt kapus adásokat. 
(Fotó: WWE)
Jerry Lawler a USA Todaynek adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy a koronavírus hogyan érinti a WWE-t.

A szervezet célja jelenleg az, hogy a Performance Centerből sugározza a RAW-t, a SmackDownt és az NXT, illetve a pay-per-viewkat, mindezeket zárt kapuk mögött.

A legenda kiemelte, hogy a helyszíni nézők meghatározzák azt, hogy amit csinálnak az mennyire szórakoztató, hiszen azonnal reakciót kapnak a közönségtől. Jerry Lawler szerint közönség hangot kellene keverni a háttér atmoszférába, amely a birkózóknak is segítene. Példaként felhozta az amerikai futball edzéseket, ahol a játékosokat zene, illetve a kevert közönség moraj segíti.

– Nem hiszem, hogy zavarna az élményen az, ha a mérkőzések alatt a háttérben bekevernénk egy kis közönség morajt. Elmagyaráznánk a rajongóknak. Ez a meccseket sokkal szórakoztatóbbá tenné és segítené az előadókat is – mondta el a RAW kommentátoraként dolgozó Hall of Famer.

A WWE korábban a felvételről leadott adásaiban rendszerint javított a közönség reakcióján, de akkor tele volt az aréna, illetve elég zavaróan hatott az olyan nézőknek, akik régóta követik a terméket.

(Forrás: WrestlingNews)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.