Header Ads

Goldberg érdekes rekordokat állított fel a szaúdi győzelmével

Goldberg hajlamos a rekordok felállítására, elég ha 173-0-ás győzelmi sorozatára gondolunk, amit még a WCW-ban ért el 1997 és 1999 között.
(Fotó: WWE)
Goldberg a múlt csütörtöki Universal Bajnoki Cím győzelmével több érdekes rekordot is beállított. Egyrészt az ő képe kapta a legtöbb lájkot WWE Instagram fiókján, de nem csak ez, hanem a ringbeli teljesítménye is rekordot ért.



WWE (@wwe) által megosztott bejegyzés,

Bill Goldberg az első pankrátor, aki jelentős értékkel bíró világbajnoki címet nyert meg úgy, hogy már beavatták a WWE Hall of Fame-be. Illetve ő az egyetlen birkózó, aki négy évtizedben is csúcsra jutott. 1998-ban WCW Nehézsúlyú Világbajnok, 2003-ban Nehézsúlyú Világbajnok a WWE-ben, 2017-ben Universal majd 2020-ban ismételten Universal Bajnok lett. Érdekesség, hogy ezeken kívül egyszer sem nyert vb címet, így gyakorlatilag csak négy világelsősége van. Ezen rekordjának beállítására olyan szupersztároknak van még esélye, mint The Undertaker, Kane, Triple H és a The Big Show, de mindannyian közelebb vannak már a visszavonuláshoz, mint a cím győzelemhez.

1 megjegyzés:

  1. Ez nem igaz Big Show már hétszeres világbajnok négyet szerzett a WWE ben.
    Triple Htizennégyszeres világbajnok Kane kétszeres világbajnok ,Taker nyolcszoros világbajnok.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.