Header Ads

Jön az amerikai New Japan Pro Wrestling

A pankráció újabb aranykorszakát éljük, hiszen a WWE három főműsorral rendelkezik és kapott egy közvetlen riválist is, az All Elite Wrestlinget. Időközben hátsó pályán a New Japan Pro-Wrestling lett a világ második legnagyobb szervezet, ezt a címet azonban az AEW próbálja elhappolni. Ugyanitt az ROH és az Impact Wrestling is összeszedte magát.
(Fotó: njpw1972.com)
Az NJPW a mai napon egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy elindítja a New Japan Pro-Wrestling of Americát, amely a cég Egyesült Államokbeli leányvállalata lesz. Az alapkoncepció hasonló, mint a WWE NXT-je, csak itt a Japán szervezet amerikai pankrátorokat nevelne ki. A szervezet célja, hogy elterjedjen az amerikai és más nemzetközi piacokon.

Azt is bejelentették, hogy rendszeresen jelentkeznek majd gálákkal az Amerikai Egyesült Államok minden pontjáról, ehhez 2000 férőhelyes arénákat keresnek. Terveik szerint ezeket a televíziói is közvetíteni fogja, külön kiemelték, hogy jelenleg az AXS TV-vel állnak szerződésben. Az NJPW eddig évente 12-13 gálával jelentkezett, de ez akár jövőre a duplájára is nőhet, ugyanakkor hangsúlyozták: emiatt nem lesz kevesebb rendezvény Japánban.

Ugyan nem esett róla szó, de ez a Ring of Honorral kötött partneri megállapodás végét is jelenheti, hiszen ezzel konkurensekké válnak az észak-amerikai piacon. Továbbá ezzel biztossá vált, hogy nem fognak együtt működni az All Elite Wrestling-gel, annak ellenére, hogy az amerikai szervezet nyitott lett volna rá. AXS TV-t mostanra az Impact Wrestling tulajdonosa, az Anthem birtokolja, így a televíziós szerződéseknél is történhetnek változások.

(Forrás: njpw1972.com)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.