Header Ads

IMPACT! 2019. Szeptember 06. - Hozzám jössz? - Összefoglaló

A múltheti IMPACT! adásban Jessicka Havok szembenézett Su Yung-gal, Fallah Bahh visszavágót kért Moose-tól, TJP megküzdött Golden Magic-kel, RVD kiállt Madman Fulton ellen, az LAX kockára tette a karrierjét, hogy visszaszerezze a csapatbajnoki címeket a North-tól, valamint Brian Cage válaszolt Sami Callihan-nek.


A teljes adás itt megtekinthető. Jó szórakozást hozzá!

Jessicka Havok vs. Su Yung
Jessicka Havok és Su Yung összecsapásával kezdődött a múltheti IMPACT! adás. A két korábbi női bajnok küzdelmét Havok kezdte jobban, de Su Yung fordítani tudott, és sikerült megtörnie ellenfelét. Yung a véres kesztyűjét is bevetette Havok ellen, majd pár pillanat múlva mindketten a ringen kívül találták magukat. A bíró miután elszámolt tízig, kénytelen volt kizárni mind a két lányt a mérkőzésből. Su Yung a ring mellett még lefújta Havok-ot egy Red Mist-el, majd távozott az arénából, így mondhatni az első összecsapásukból ő jött ki győztesen.

A színfalak mögött a North tagjai egy rövid promo videóban elmondták, hogy megnyerik az esti csapatmérkőzésüket, és elküldik az LAX-et a szervezettől.

Sami Callihan izgatott, hogy mit fog válaszolni Brian Cage a kihívására, de előbb még Madman Fulton-nak lesz egy mérkőzésre RVD ellen, és szeretné, ha a szörnye megnyerné ezt a küzdelmet.

Moose vs. Fallah Bahh
Fallah Bahh rögtön a ringbelépése után nekiesett Moose-nak. Bahh lesorozta Moose-t, nekivágta a ring sarkához, majd bevitt neki egy Belly-to-Belly Suplex-et. Ezt követően ráugrott a földön fekvő Moose-ra a ring sarkánál, de ellenfele kijött a tusból, és egy Jackedhammer Needed Spear után kikopogtatta Bahh-t. Moose a meccs után még egy Ankle Lock fogást végrehajtott Fallah Bahh-n, ezzel üzenve a leendő ellenfelének,  Ken Shamrock-nak.

A szünetben Tessa Blanchard felkereste Tommy Dreamer-t, és arra kérte, hogy csatlakozzon hozzá, mert újra meg akar küzdeni az oVe ellen.

Alisha és Eddie Edwards az utcán beszélgettek egymással. Alisha elmondta Eddie-nek, hogy sosem csalná meg, amikor is megjelent egy lány, és azt állította, hogy múlt este együtt volt Edwards-al. Alisha ezt hallva adott egy pofont Eddie-nek, és faképnél hagyta. A jelenetnek természetesen Ace Austin is szemtanúja volt, aki rögtön megpróbálta megnyugtatni Alisha-t.

TJP vs. Golden Magic
TJP és Golden Magic egy hete egy négyemberes mérkőzésen már szembenézett egymással, akkor azt a küzdelmet Golden Magic nyerte meg. Most a két birkózó egy egyéni küzdelemben állt ki egymás ellen, amit egyformán jól kezdtek mindketten. A meccs egy adott pontján Golden Magic kiugrott a kötelek közül a ring mellett álló TJP-re, amely mozdulat nem volt épp veszélytelen. Visszatérve a kötelek közé a két high-flyer még elkápáztatta pár elképesztő mozdulattal a mexikói közönséget, majd végül TJP feladásra kényszerítette Golden Magic-et egy lábszorító mozdulattal.

Ace Austin kifizette a lányt, akit felbérelt, hogy állítsa Eddie Edwards-ról, hogy vele töltötte az előző éjszakát.

Az eheti IMPACT! Plus Flashback moment of the week rovatban újra megnézhettük AJ Styles és Sting egy korábbi világbajnoki címmérkőzését. A meccset AJ nyerte.

Taya Valkyrie elmondta John E. Bravo-nak, hogy mennyire ideges Tenille Dashwood miatt, aki múlt héten félbeszakította a beszéde közben.

A szünetben láthattunk egy videót Johnny Swinger-ről, aki hamarosan debütálni fog az Impact Wrestling-nél.

Jimmy Jacobs interjút készített Tenille Dashwood-dal, de a beszélgetést megzavarta Madison Rayne és Kiera Hogan. Madison és Tenille már jól ismerik egymást, és megbeszélték, hogy még hosszú út vár a lányra ha bajnok akar lenni. Madison kijelölte Tenille első ellenfelét, aki Kiera Hogan lesz.

Madman Fulton vs. Rob Van Dam
Madman Fulton-t elkísérte az arénába Dave Crist, aki a meccs előtt kellő motivációt adott pár pofon formájában oVe-s csapattársának. A mérkőzést RVD nagyon jól kezdte, de Fulton hamar egy óriási Chokeslam-mel válaszolt ellenfelének. A folytatásban jött a szokásos Rolling Thunder RVD-től, majd a korábbi világbajnok megpróbált ráugrani Fulton-ra a Five Star Frog Splash mozdulatával, de ekkor Dave Crist közbeavatkozott, így a bíró kénytelen volt DQ-val véget vetni a meccsnek. Fulton és Dave ezt követően együtt estek neki RVD-nek, aki végül el tudott hajolni Fulton rúgása elől, így Madman véletlenül a saját csapattársát rúgta le. RVD a földön fekvő Dave Crist-re még ráugrott a Five Star Frog Splash finisher-ével.

Jimmy Jacobs elment Brian Cage öltözőjéhez, hogy meginterjúvolja a bajnokot, de Melissa Santos nyitott ajtót. Melissa mondta Jimmy-nek, hogy az este folyamán ő is, és a rajongók is választ fognak kapni a kérdésükre.

A Rascalz tagjai a Tree Hause-ban várják Wentz-et, hogy hozza a "cuccot". Dez és Trey nekiestek Wenzt-nek miután nem azt a választ kapták amit vártak. A srácokhoz csatlakozott Willie Mack és Rich Swann is, akikkel már közösen bulizni kezdtek Dezmond-ék.

A Desi Hit Squad tagjai folyamatosan nemtetszésüket fejezik ki a farmi élettel kapcsolatban. Cody Deaner és Cousin Jake horgászni invitálta az indiai formációt, ami természetesen újra balul fejeződött be.

Jordynne Grace felkereste Rosemary-t, és arra kérte, hogy hagyja békén, mert nincs szüksége a segítségére. Rosemary erre csak annyit mondott, hogy ezt nem Jordynne fogja eldönteni, ő annak segít akinek akar.

The North (c) vs. LAX - Titles vs. Careers Match
Elérkeztünk az este főmérkőzéséhez, ahol az LAX kockára tette a karrierjét annak érdekében, hogy visszaszerezze a North-tól a csapatbajnoki címeket. Ethan Page és Josh Alexander taktikája az volt, hogy Santana sérült lábát támadják folyamatosan, ezzel is gyengítve az LAX csapatát. Ennek köszönhetően Ortiz-ra nagyobb feladat hárult, de a siker érdekében ő ezzel is megbirkózott. Végül azonban ez most kevésnek bizonyult, Alexander és Page a szokásos befejező mozdulatuk után kikopogtatták Santana-t. A csalódott LAX-et a meccs után a közönség megtapsolta, ezzel is köszönve az elmúlt éveket a csapatnak.

Az LAX búcsúmérkőzése után Melissa Santos és Brian Cage érkeztek az arénába. Cage azzal kezdte a beszédét, hogy az orvosai szerint a hat hét múlva megrendezésre kerülő Bound for Glory gálára már teljesen fel fog épülni a sérüléséből. Brian ezzel jelezte Sami Callihan-nek hogy a BFG-n ki fog ellene állni. Brian Cage ezt követően még tett egy fontos lépést az életében, és a mexikói közönség előtt megkérte Melissa Santos kezét a ringben. Melissa igent mondott Brian-nek.

Ha még több IMPACT! tartalomra vágysz, kövesd  Magyarország első Impact Wrestling rajongói Facebook oldalát: https://www.facebook.com/tnaimpacthirek/

Fotók:ImpactWrestling

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.