Header Ads

Kevin Owens nem élvezte a Universal Bajnoki uralkodását

Már lassan három éve annak, hogy Kevin Owens felülhetett a WWE trónjára, ezzel együtt megkaparintván az akkor megszülető Universal Bajnoki Címet.

Owens összesen 188 napig volt Universal Bajnok, majd elvesztette a címet Bill Goldberg ellen még a WrestleMania 33 előtt. Owens akkoriban virágzott, amelyben sokat segített Chris Jericho partnersége is. Mostanra kiderült, hogy Kevin nem élvezte ezt az időszakát, mivel sokkal stresszesebb volt az élete. Mindezt Chasing Glorynak mondta el:

A feleségem mindig azt mondja, hogy sosem látott annyira stresszesnek, mint Universal Bajnokként. Aztán most ahogy utólag visszatekintek úgy gondolom másképp tennék bizonyos dolgokat, ha azok rajtam múlnának. Universal Bajnok voltam, de nem emlékszem rá, őszintén nem emlékszem arra, hogy élveztem volna, ami szívás.

Ez is azt mutatja, hogy a szervezet világbajnokának lenni nagy felelősséggel jár és néha a teljesítmény kényszer miatt nem tudod kiélvezni a pillanatot.


(Forrás: RSN)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.