Header Ads

Goldberg és The Undertaker kis híján kinyírták egymást a ringben

Ha egy dologról emlékezetes marad a tegnapi szaúdi pay-per-view, az a legendák borzalmas mérkőzése, legalábbis a rajongók mindenhol erről kommentelnek a Super Show-Down kapcsán.
(Fotó: WWE)
Álommérkőzés, így vártuk, talán jobb lett volna ha az is marad. A WWE tízéves kontraktust kötött Szaúd-Arábiával, amely értelmében rengeteg pénzért minimum egy gálát rendezniük kell az országban. Ez felkínálja a lehetőségét a legendák visszatérésének, vagyis az ország vezetői ezt kérik a WWE-től. Ennek keretében tért vissza az 52 éves Goldberg és 54 esztendős Undertaker is. Az összecsapásuk azonban a hibákról és a majdnem drámába torkolló balesetekről marad emlékezetes.

A hírek szerint miután Goldberg lefejelte a ringoszlopot agyrázkódást szenvedett és intenzíven vérezni kezdett a feje. Azt hozzá kell tennünk, hogy Bill homloka már akkor felsérült, amikor a szokásához híven lefejelte az ajtót bevonulása előtt. Ez az ő szokásos rituáléja, de a vékony fejbőre miatt ez rendkívül veszélyes, amiről ő is tud, hiszen egy korábbi interjújában azt mondta többé nem csinálja. Goldberg az eset után már nem volt magabiztos és megzavarodott, sőt Undertaker a Tombstone-nal fejre ejtette, amely mozdulatnál mindig Taker térdei érnek hamarabb földet a sérülések elkerülése végett, de most Goldberg is padlót fogott.


Odáig fajultak a dolgok, hogy Goldberg a sérülése miatt a Jackhammert sem tudta normálisan kivitelezni, így a Deadman nyakra esett, amelybe komolyabban is belesérülhetett volna. Goldberg a Tombstone-t sem tudta már bevinni Undertakeren. Az eset után a bíró hívására befejezték a meccset, Taker Chokeslame-ét követően. Undertaker arcáról az elégedetlenséget lehetett leolvasni és a legfrissebb infók szerint a meccs után elbeszélgetett Goldberg-gel.


Bill a meccs után ezt írta a Twitterén:
Miután kiütöttem magam úgy gondoltam, hogy betudom fejezni, imádom a rajongóimat, nem hagylak titeket cserben. Rajtuk kívül mindenki más, aki „örömet” talált ebben remélem, boldog.

4 megjegyzés:

  1. hmmmmm...én viccelődtem, hogy ez fog történni, de bazz, ez volt a legszomorúbb dolog, amit egész életembe láttam a wrestlingben.....

    VálaszTörlés
  2. Őszintén, ennek mi az értelme? Két 50 feletti ember, akik csak a saját nevüket égetik ezzel, ráadásul a saját és a másik egészségét is veszélyeztetik. Miért nem fogják már fel, hogy megöregedtek?

    VálaszTörlés
  3. Sajnos az idejük lejárt, rossz volt nézni Őket.

    VálaszTörlés
  4. mielőtt visszajött mindenki így gondolt rá:

    https://www.youtube.com/watch?v=KtWcD1eAc28

    de mostár így fognak:

    https://www.youtube.com/watch?v=oYccxZgu_L0

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.