Header Ads

Ekkor döntötte el Jon Moxley, hogy elhagyja a WWE-t

Jon Moxley megtörte a csendet és hosszasan beszélt arról, hogy miért döntött a WWE-ből való távozás mellett.
(Fotó: WWE)
Moxley a Talk is Jericho vendége volt, amely epizódot még a Double or Nothing előtt vettek fel. Moxley ebben elmondta, hogy már 2018 júliusában tudta, elakarja hagyni a WWE-t, amikor éppen a tricepsz sérüléséből lábadozott. Végül azért döntött úgy, hogy kivárja szerződésének lejártát, mert tekintettel volt a cégnél dolgozó feleségére, Renee Youngra, illetve valamennyi hűsége volt még a szervezet iránt.

Miután visszatért a sérülésből már számolta a hátralévő napokat. Hozzátette, hogy akkor is távozott volna, ha nem lett volna más opciója, mint a később megszülető All Elite Wrestling. Moxley megjegyezte, miszerint boldogtalan volt, mert nem szerette a scriptelt promókat, ami miatt depressziósnak érezte magát.

(Forrás: WN)

1 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.