Header Ads

Kurt Angle marad a WWE-ben a WrestleMania 35 után is

Pénteken a Sky Sport számára adott interjút az olimpiai bajnok Kurt Angle, aki ma éjszaka a visszavonulásra készül.
(Fotó: WWE)
Angle elárulta, miszerint két hónappal ezelőtt maga kérte Vince McMahontől, hogy adja meg számára a búcsú lehetőségét, mert a testét már nem érezte alkalmasnak a megterhelést jelentő birkózásra. Azt is megerősítette, hogy nem megy máshová, hiszen a WrestleMania 35 után is marad a WWE-nél.

Aláírtam egy szerződést, amely szerint a feladatom segíteni a fiatalokat a színfalak mögött. Úton leszek a srácokkal. Talán a képernyőn is szerepelek majd, mint menedzser vagy újra general menedzserként. Biztos vagyok benne, használni akarnak a képernyőn is.

Még azt is hozzátette, szeretne valamit visszaadni a cégnek és a megbízatása a main rosterre és nem az NXT-be szól. Tehát biztossá vált, hogy nem megy el az All Elite Wrestlinghez, ezzel cáfolván a rajongók egyik teóriáját.

(Forrás: WN)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.