Header Ads

New to New Japan – Ismerd meg a birkózókat! 1. rész: New Japan Seikigun

Miután megosztottam veletek a fontosabb tudnivalókat a New Japan Pro Wrestlingről, bemutattam a szervezet bajnoki címeit, és felvázoltam, hogyan néz ki az éves menetrendje, most végre eljött az idő, hogy egy nem kevesebb, mint hat részes cikksorozatban ismertessem veletek a NJPW rosterén szereplő pankrátorokat! Ahogy azt a bevezetőben is írtam, a New Japan birkózói stable-ekbe tömörülnek, így kézenfekvő volt, hogy a cikkeimet is a különböző frakciók alapján osszam fel. Időrendben a legrégebben alakult csapattól a legújabbig fogok haladni, ennek megfelelően első írásom fókuszában a New Japan Seikigun áll.



A seikigun japánul annyit tesz: reguláris hadsereg. A New Japan rosterén lévő pankrátorok azon csoportját jelöli,  akik hivatalosan egyik aktív stable-nek sem tagjai. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ők elsődlegesen a szervezet felé hűségesek. A Seikigunba tartozó birkózók szinte kivétel nélkül babyface-nek számítanak, és általában a ringen belül és a ringen kívül is közeli barátságban állnak egymással. Konkrét vezetője sosem volt, de ha meg kell magukat szervezniük egy ellenséges csoport ellen, akkor egy magasabb rangú birkózó mindig a kezébe veszi az irányítást. Míg a többi, túlnyomó részt heel stable exkluzív klubként működik, addig ide bárkit szívesen befogadnak. Viszonylag gyakran alakulnak alcsoportok a Seikigunon belül, ezek lehetnek hivatalosak és nem hivatalosak is.


Hiroshi Tanahashi




Évszázadonként egyszer születik akkora tehetség, mint Hiroshi Tanahashi. Ezt mindig is előszeretettel hangoztatta önmagáról, ahogy sok más pankrátor is gyakran tesz hasonló kijelentéseket. A különbség annyi, hogy Tana esetében ez nem áll messze az igazságtól. Japánban egy birkózó szervezet első számú emberét „ace”-nek nevezik. A New Japanben több mint egy évtizedig ez a szó egyet jelentett Hiroshi Tanahashi nevével. A NJPW legsötétebb éveiben vívta ki magának ezt a címet, és egy új aranykorban szerezték meg tőle. Ő vitte a vállán a céget a csőd széléről egy minden korábbinál sikeresebb időszakba.

Na de minek köszönheti mindezt? Elsősorban az elképesztő karizmájának és kedvelhetőségének. Tanahashi egy született babyface sztár, még azokat is képes maga mellé állítani, akik valamilyen okból ellenérzéseket táplálnának irányába. Persze ez mind nem lenne elég, ha ne lenne valóban generációjának legjobb birkózója. Stílusára nagy hatással volt két példaképe, Dynamite Kid és Shawn Michaels. Hozzájuk hasonlóan egy roppant dinamikus, egyedi, high flying elemekkel tarkított nehézsúlyú birkózótechnikát fejlesztett ki. Legendás összecsapásokat vívott Shinsuke Nakamura, Minoru Suzuki, vagy éppen AJ Styles ellen, Kazuchika Okadával pedig minden idők egyik legnagyszerűbb meccssorozatát tudhatják magukénak. Háromszor main eventelték a Tokyo Dome-ot, és végül Okada volt az, aki átvette tőle a staféta-botot és ezzel az ace címet is.

Tanahashi eddig hétszer tudta megszerezni az IWGP nehézsúlyú bajnoki címet, és összesítésben többször védte meg, mint bárki. Háromszoros G1 Climax győztes, és jelenleg a nyolcadik Wrestle Kingdom main eventjére készül. Testi épsége már nem a régi, az évek alatt összeszedett sérülések hatását sajnos ő is érzi, de ehhez képest még mindig fantasztikus formában van, és a továbbra is a világ legjobb aktív pankrátorai között van. Míg régen a tinilányok szívét ejtette rabul, manapság már inkább a japán anyukák kedvence, ami az őt körbelengő „idősödő rocksztár apuka” aurának tudható be. Végül, de nem utolsó sorban, ő a Seikigun de facto vezetője is.


Juice Robinson




Ha néztetek NXT-t 2014-5 tájékán, akkor talán emlékezhettek egy CJ Parker nevű figurára. Egy természetvédő aktivista, győzni szinte sohasem tudott, és még idegesítő, pojácáskodó heelnek is túl sótlan volt. Miután pár perc alatt alul maradt a debütáló Kevin Owensszel szemben, benyújtotta a felmondását, és nekivágott az ismeretlennek.

Néhány hónappal később megjelent a New Japan adásain Juice Robinson néven, és a közönség finoman fogalmazva nem reagált rá jól. Nem is csoda, hisz nem volt több, mint egy raszta hajú, fehér fickó Amerikából, aki semmit sem tett még le az asztalra. Juice tudta jól, hogy ha ebben az országban valaha is sikeres akar lenni, akkor a szamárlétra legalsó szintjéről kell elindulnia. Így hát leigazolt a szervezethez, és annak ellenére, hogy több évnyi tapasztalattal rendelkezett, beállt az újoncok közé. Ahogy arra később hosszabban is kitérek majd, Japánban ez egy erősen alárendelt szereppel jár.

Juice tűrte a nehézségeket, és minden meccsével egyre jobb lett. Fejlődött a mozgása, egyre szebben tudta kivitelezni a mozdulatait, és a személyiségében rejlő potenciált is egyre inkább ki tudta aknázni. Mára a New Japan egyik legnagyobb gaijin sztárjává lépett elő. Kiváló underdog karakter, páratlan energikusságával és szókimondó promóival Japánban és világszerte egyaránt kivívta a rajongók szeretetét. Mentorához, Tanához hasonlóan ő is igen népszerű a japán női rajongók körében, és saját bevallása szerint szinte egészen biztos, hogy félvér gyerekei lesznek. Már maga mögött tudhat egy futást az IWGP US bajnoki címmel, és minden bizonnyal fényes jövő áll előtte.


Ryusuke Taguchi



Tíz évvel ezelőtt Ryusuke Taguchi egy tehetséges, feltörekvőben lévő könnyűsúlyú birkózó volt, de még nem igazán találta meg a saját helyét. Karrierje azonban végérvényesen megváltozott, amikor a szervezet párba állította azzal a Prince Devitt-el, akit ma Finn Balor néven ismerünk. Taguchi nem tudott angolul, Devitt nem beszélte a japánt, viszont a pankráció nyelvén mindketten nagyszerűen értettek, így rövidesen remek összhang alakult ki közöttük. Csapatukat Apollo 55-nek nevezték el, és néhány éven belül a japán birkózás egyik első számú párosává váltak.

Ám ahogy azt a tag teamek esetében már megszokhattuk, ez a történet sem zárult happy enddel.  Egy végzetes napon Prince Devitt hátba döfte csapattársát, összeállt Bad Luck Faléval és megalapította a Bullet Clubot. Legjobb barátjának árulása teljesen összetörte Taguchit. Lelki állapotán az sem segített, hogy egy csípősérülés fél évre pihenőpályára kényszerítette. Visszatérése után sikerült ugyan bosszút állnia, legyőzte Devittet egy meccsben, melynek vesztese kénytelen volt elhagyni a szervezetet. Ám valami nagyon megváltozott. A korábban inkább komoly és fókuszált Taguchi bohókássá és szétszórttá vált, emellett technikás stílusát megfűszerezte azzal, hogy elkezdte támadó jelleggel használni a seggét is.

Így kapta meg a „Funky Weapon” becenevet, amit a mai napig büszkén visel. Előszeretettel parodizálja ki ellenfeleit,  olykor jelmezbe is bújik, táncol vagy énekel. Nagy közönségkedvenc, hisz az egyik legviccesebb figura a rosteron, mutatványaival garantáltan mosolyt csal a rajongók arcára. Persze birkózói kvalitásából ez semmit sem von le, és egy-egy komolyabb tétmeccsen bizony előbújik a régebbi énje is. Ilyenkor pedig mind a rajongókat, mind pedig a fiatalabb vetélytársait emlékezteti, hogy ő egy tapasztalt könnyűsúlyú veterán, akivel bizony számolni kell. 2017-ben poénból létrehozta a Taguchi Japan nevű stable-t, mely öt állandó és számos vendég taggal a Seikigun hivatalos alegységének számít.


David Finlay




Második generációs pankrátorból nagyon sok van. Harmadik generációst sem nehéz találni. A negyedik generációs viszont valóban ritkaság számba megy. Ebbe a parányi táborba tartozik az ír birkózódinasztia legfiatalabb nemzedékének képviselője: David Finlay. 2015-ben csatlakozott a New Japan Dojóba, ahol Juice Robinson és Jay White társaságában élt és edzett. Stílusa az európai birkózás hagyományait követi. Az eddig bemutatott négyesen kívül ő a Taguchi Japan ötödik állandó tagja. Karrierjét a könnyűsúlyú divízióban kezdte, majd felkerült a nehézsúlyúak közé.

Pályafutása során már kétszer dobták mély vízbe, és mind a kétszer megállta a helyét. Először akkor, amikor a sérült Matt Jackson helyett részt vett a Best of the Super Juniors tornán 2016-ban. Másodszor pedig akkor, amikor ugyanabban az évben a hat emberes tag team bajnok Matt Sydalt letartóztatták. A szervezet felfüggesztette a bajnoki címet, azonban adtak egy esélyt a másik két övbirtokosnak annak visszanyerésére, amennyiben találnak maguk mellé egy harmadik embert. Ryusuke Taguchi és Ricochet választása Finlayre esett, és a segítségével vissza is tudták szerezni a bajnoki címüket. Mindezek ellenére még nagyon zöldnek számít, és a kinézetén is lenne mit csiszolni, de remek alapokkal rendelkezik, folyamatos fejlődést mutat, és a japán közönség körében is igen népszerű. És ha minden jól megy, akkor remélhetőleg hozzá fog majd járulni az első ötödik generációs pankrátor megszületéséhez is.


Michael Elgin



A kanadai származású Michael Elgin a 2015-ös G1 Climax tornán debütált a szervezetben, mint a Ring of Honorból érkező vendégbirkózó. Az akkoriban csak az ROH-ben tengődő Elgin érkezését sokan fenntartásokkal kezelték. Egy időben nagy reménységnek tartott birkózó volt, de karrierje azon a ponton kifulladni látszott. Pazarlásnak tűnt rá elvesztegetni egy értékes helyet a G1-ban, de a New Japan tudta, mit csinál. Elgin páratlan fizikai erejével és gyorsaságával lenyűgözte a japán közönséget, így a vendégszereplésből rövidesen teljes idejű szerződés lett.

Big Mike azóta a szervezet meghatározó külföldi sztárja lett. Nem túl karizmatikus, de kissé különc személyisége roppant szerethetővé teszi. Egyszeres IWGP interkontinentális és NEVER Openweight bajnok, valamint részt vett a szervezet történetének máig egyetlen létrás meccsében is, melyet Kenny Omega ellen vívott. Érdekességként megemlíthető, hogy édesanyja börtönőr, valamint szkander- és súlyemelő bajnok volt, Elgin pedig a birkózás mellett egy időben építőmunkásként is dolgozott. Végül úgy döntött, hogy teljes mértékben az előbbire koncentrálni, aminek rajongóként mindannyian hálásak lehetünk.


Togi Makabe




Togi Makabe, az „Elszabadult Gorilla” egy kőkemény brawler, aki a legendás Bruiser Brody által létrehozott stílust képviseli a szervezetben.  Dühös és agresszív vérmérsékletű birkózó, egyetlen célja, hogy minél több kárt tegyen az ellenfelében. Kedvenc fegyvere az öklére tekert acéllánc, melyet amolyan kiegészítőként szinte állandó jelleggel a nyakában hord.

Van neki azonban egy másik arca is, bár ezt inkább csak Japánban ismerik, ugyanis pankrációs karrierje mellett odahaza közkedvelt televíziós személyiség is. Műsora, melyben az országot járva különböző éttermek és cukrászdák desszertjeit kóstolja végig, rendkívül népszerű. Nem meglepő, hisz amennyire megvadult gorillaként tud viselkedni a ringben, annyira tud sármos és megnyerő lenni tévés műsorában.

Egykor a szervezet legdominánsabb frakcióját, a Great Bash Heelt vezette, melynek története árulások sorozatába és felbomlásba torkollott. Egyetlen bajtársa tartott ki mellette, Tomoaki Honma, akivel tag teammé formálták át a GBH-t, és betagozódtak a Seikigunba. Az  egyszeres IWGP nehézsúlyú bajnok és G1 győztes Makabe azóta egyéniben és csapatban is viszonylag sikeresnek mondhatja magát, bár korábbi sikereit nem tudta reprodukálni. Ennek ellenére tévés szerepének köszönhetően a japán mainstreamben még mindig az egyik legismertebb és legnépszerűbb pankrátor az egész rosteron.


Tomoaki Honma




Makabe leghűségesebb katonája, Tomoaki Honma karrierjének első felét deathmatch birkózóként töltötte a Big Japan Pro Wrestling nevű szervezetben. Éppen ezért sokakat meglepett, amikor egy szép napon megjelent a New Japan műsorán. A Great Bash Heel akkori vezetője, Hiroyoshi Tenzan ugyan látott benne potenciált, ám miután sorozatban több meccset is elveszített, kizárta a csapatból. Togi Makabe nem sokkal később egy sikeres puccsot követően átvette a GBH vezetését, és visszahívta a korábban eltávolított Honmát. Ez képezte barátságuk alapját, mely a ringen belül és kívül a mai napig töretlen.

Küzdőstílusa szokatlannak tűnhet, mivel leginkább a fejét használja támadásra. Erre utal beceneve, a „Kokeshi” is. A kokeshi ugyanis nem más, mint egy tradicionális, fából készült,  japán szuvenír baba, melynek testéhez képest aránytalanul nagy feje van. Barátjához hasonlóan a durva külső Honma esetében is lágy belsőt takar. Mindig vidám, így az egyik legszimpatikusabb birkózók közé tartozik. Ami különös módon még szerethetőbbé teszi, az gyakorlatilag érthetetlenné torzult, rekedtes hangja, mely egy félresikerült clothesline eredménye. Hihetetlenül szórakoztató hallgatni, meg az is, ahogy a körülötte lévők próbálják kitalálni, mit is mond éppen.

Átütő népszerűségre akkor tett szert, amikor átvette a sérült Kota Ibushi helyét a 2014-es G1 Climaxben. Bár egyetlen meccset sem sikerült megnyernie, kitartásával és küzdőszellemével kivívta a közönség megbecsülését. Így indult be a „Honmania”, mely a mai napig erősen él a rajongók körében. Azóta állandó résztvevője lett a tornának, és néhány győzelmet is sikerült bezsebelnie. Ezen felül Makabéval zsinórban kétszer nyerték meg a World Tag League-et, és a nehézsúlyú tag team érmeket is megszerezték. 2017-ben egy súlyos nyaksérülés miatt hosszú ideig kérdéses volt, hogy egyáltalán ringbe léphet-e még, de szerencsére azóta teljesen felépült, és újra aktívan birkózik.


Yuji Nagata



Yuji Nagata egyike annak a veteránokból álló négyesnek, melynek a nyugati rajongók a „New Japan apukák” nevet adták. Ők voltak a szervezet meghatározó arcai a 90-es évek végétől a  2000-es évek közepéig. Karrierjük során szinte minden megnyertek, amit a New Japannél meg lehet, és a szervezeten kívül is jelentős sikereket értek el. Életkorukra való tekintettel szinte már csak több emberes csapatmeccsekben szerepelnek, emellett pedig aktívan részt vesznek az utánpótlás képzésében is.

Ha ki kellene választanom közülük azt, aki még mindig lépést tud tartani a fiatalabb nemzedékek birkózóival, akkor Yuji Nagatára tenném a voksom. Az ötven éves Nagata korát meghazudtolóan birkózik, élményszámba megy nézni a meccseit. A shoot style jeles képviselője, semmilyen kihívástól nem riad vissza, és képes akár a végsőkig is küzdeni, amiről a 2017-es G1 során is kiválóan megbizonyosodhattunk. Mindössze egy meccset tudott megnyerni, viszont olyan teljesítményt nyújtott, ami alapján a rajongók és a szakírók nagy része a torna legjobbjaként nevezte meg.


Manabu Nakanishi




Egykori olimpiai birkózó, aki jó eséllyel még ötvenegy évesen is az egyik legnagyobb fizikai erővel rendelkező pankrátor a szervezetben. Tiszteletet parancsoló méretét az általa elfogyasztott gigászi méretű reggeliknek köszönheti. Az ezekről készült képeket rendszeresen osztja meg Twitteren „Monster Mornings” címszó alatt. Mindezek alapján már sejthetitek, hogy Nakanishi esetében egy kifejezetten lomha és lassan mozgó powerhouse-ról beszélünk. Nem volt akkora sztár, mint a másik három „apuka”, de azért egy G1 győzelem és egy IWGP nehézsúlyú bajnoki futás neki is összejött.

Hiroyoshi Tenzan és Satoshi Kojima


Kojima (balról) és Tenzan (jobbról)

Hiroyoshi Tenzan és Satoshi Kojima karrierje szorosan összefonódott az évtizedek alatt. Tenzan a japán nWo oszlopos tagja volt a 90-es években, és mikor állandó tag team partnere, Masahiro Chono sérülést szenvedett, Kojimát vette be maga mellé a stable-be. Így született meg a szervezet történeték egyik legeredményesebb duója, mely a „Tencozy” (ejtsd: Ten-Koji) nevet kapta. A  csapat sikert sikerre halmozott egészen 2002-ig. Ekkor történt ugyanis a nagy kivándorlás. A szervezet megalapítója és akkori vezetője, Antonio Inoki által bevezetett új irányelvekkel több pankrátor sem értett egyet. Közéjük tartozott Kojima is, aki többedmagával átpártolt az All Japan Pro Wrestlinghez, viszont Hiroyoshi Tenzan maradt.

Miután elváltak útjaik, mindketten eredményes időszakot éltek meg. Tenzan zsinórban kétszer nyert G1-t, és az IWGP nehézsúlyú övet is megszerezte. Kojima győzni tudott az AJPW legrangosabb tornáján, a Champion Carnivalon, és ő is magáénak tudhatta a szervezet első számú bajnok címét, a Triple Crown Heavyweight Championshipet. Következő találkozásukra 2005-ben került sor, egy bajnok vs bajnok meccs keretében, amit a két szervezet által rendezett közös gála main eventjében játszottak. Az egykori csapattársak olyan jól ismerték egymás mozdulatait, hogy egyikük sem tudod felülkerekedni a másikon. A meccs kis híján túlfutott a hatvan perces időkereten és döntetlennel zárult, ám tizenegy másodperccel a vége előtt Tenzan hátsérülés miatt nem tudta folytatni a meccset, így az IWGP cím pár hónapig a rivális cég bajnokához került.

Kojima végü 2010-ben tért vissza a New Japanbe, azóta pedig változó rendszerességgel újra meg újra összeálltak, és több ízben elnyerték a tag team címeket is. Érdekes párhuzam, hogy mindketten alapítottak saját stable-t, és mindkettejük ellen puccsot hajtottak végre. Kettejük közül jelenleg egyértelműen Kojima van jobb formában, bár Tenzan is oda tudja tenni magát, ha komoly mérkőzésről van szó, és ezt a 2016-os G1 során be is bizonyította. Történt ugyanis, hogy Tenzant lehagyták a résztvevők listájáról, amit nagyon nehezen viselt. Kojima ezt látván lemondott a saját belépőjéről barátja javára, és a tornán vívott összes meccsén támogatta őt a ring mellől. Tenzan pedig valóban mindent beleadott, és elképesztő teljesítményt tudott produkálni. Ahogy azt ebből a történetből is kitalálhattátok, barátságuk ma is rendkívül erős, és ha egyéniben nem is, a csapatdivízióban bizony még mindig számolni kell velük.


Jushin Thunder Liger




Ha van pankrátor, akiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, akkor az Jushin Thunder Liger. A könnyűsúlyú birkózás legendás alakja, aki többet tett ezért a műfajért, mint bárki más. Mozdulatok terén vérbeli innovátornak számít, ő találta fel többek között a Shooting Star Presst is. 1994-ben megteremtette a Super J-Cup nevű tornát, amely felvonultatta a korszak legjobb könnyűsúlyú birkózóit, és ezzel óriási szerepe volt a könnyűsúlyúak népszerűsítésében. Bár egész arcot fedő maszkot visel, páratlan testbeszédével az egyik legkifejezőbb pankrátor, akit valaha láttam. Karrierje a 80-as évek óta töretlen, körbebirkózta a fél világot, és Yuji Nagatához hasonlóan neki sem jelent akadályt az életkora. Ötvennégy évesen irigylésre méltó formában van, stílusát pedig úgy alakította az évek folyamán, hogy még mindig képes kiemelkedően jó meccseket birkózni. Elhivatottságát mi sem szemlélteti jobban, mint hogy még mindig a New Japan Dojóban él.


Tiger Mask IV




Talán kevesen tudják, hogy anno nemcsak TNA-t közvetített az Eurosport, hanem NJPW-t is. Mivel 2006 nem most volt, már csak két birkózóra emlékszek tisztán ebből az időszakból. Az egyik a drabális Scott Norton, a másik meg a jó öreg Tiger Mask volt, méghozzá a negyedik. Ez a gimmick ugyanis azok közé tartozik, amelyek generációról generációra öröklődnek. Magát a Tiger Mask karaktert egy népszerű manga és anime sorozatból vették kölcsön még a 80-as években. A maszk első három viselője nagynevű pankrátor volt, akik mindössze karrierjük egy rövidebb szakaszában birkóztak Tiger Maskként. A negyedik, Yoshihiro Yamazaki viszont már ezen a néven debütált 1995-ben, és azóta semmit sem változott. Ami megkülönbözteti két elődjétől, az az, hogy velük ellentétben őt a legelső Tiger Mask, Satoru Sayama képezte, és áldását adta rá, hogy használja ezt a gimmicket. Tiger Mask IV hosszú időn át a könnyűsúlyú divízió sarokkövének számított, ahol jelentős sikereket könyvelhetett el. Manapság már inkább csak tag team meccsekben láthatjuk, általában Jushin Liger oldalán.


Toa Henare




Most, hogy megismerhettétek a múlt sztárjait, tekintsünk egy kicsit a jövőbe is. Az új-zélandi származású Henare két éve került a New Japanbe, és miután sikeresen elvégezte a szervezet tréningprogramját, a Seikigun égisze alatt kezdte meg pályafutását. Roppant erős és rendkívül lobbanékony, egy ígéretes újonc, akit Manabu Nakanishi és Togi Makabe is a szárnyai alá vett már. Tomohiro Ishii ellen vívott meccsében pedig már azt is megmutatta, hogy készen áll egyéniben is bizonyítani tehetségét.


Young Lions




A NJPW növendékeit a Young Lion, azaz „kölyök oroszlán” névvel illeti. Már Young Lionná válni sem könnyű feladat, a jelentkezőknek gyötrelmes fizikai próbákon kell helyt állniuk, és csak a legjobbakat engedik tovább. A kiválasztott fiatalok a New Japan Dojóban élnek, keményen edzenek minden nap, és segédkeznek a ring körül minden egyes New Japan rendezvényen. Amikor elsajátították az alapokat, elkezdenek a Seikigun veteránjainak oldalán, nyitómeccsekben ringbe lépni. Ebben a szakaszban nem rendelkeznek semmiféle gimmickkel, kizárólag fekete kisgatyát és birkózó csizmát viselhetnek, nincs külön bevonuló zenéjük, bevonulásuk során sprintelniük kell a ringbe,  nem pózolhatnak, és csak a legalapvetőbb mozdulatokat használhatják.

Ez az időszak általában 1-2 évig tart, mely végén a New Japan „tanulmányi útra” küldi őket valamelyik külföldi partner szervezetéhez, ahol végre elkezdhetik fejleszteni gimmickjüket, és ahol már élesben, idegen közönség előtt is helyt kell állniuk. Mikor a szervezet úgy véli, hogy kellő tapasztalatot szereztek, visszatérnek Japánba, csatlakoznak az egyik stable-hez, és kezdetét veszi New Japanes karrierjük második szakasza. Innentől pedig a határ a csillagos ég, hisz a szervezet legnagyobb sztárjainak túlnyomó része is ezt az utat járta végig.

Úgy vélem, elmondható, hogy a Young Lion-rendszer az egyik legjobb utánpótlás képző program a profi birkózásban. Az innen kikerülő pankrátorok többsége világelit szintű előadóvá válik, akik bárhol, bármilyen körülmények között megállják a helyüket, és a pankráció legjavát képesek nyújtani a rajongóknak.

Ennyi lett volna a Seikigun, hamarosan ismét jelentkezek Shinsuke Nakamura egykori csapatával, a CHAOSszal!

Kérdéseiteket, észrevételeiteket és kívánságaitokat addig is szeretettel várom az ask.fm-re.

1 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.