Header Ads

Impact Wrestling Best of 2018 Slammy Awards

Az alábbi cikkben az Impact Wrestling 2018-as évének legjobbjait foglalnám össze. A lista 12 pontból áll, lássuk idén kik és miben voltak a legjobbak.

 
1. Az év visszatérője - Austin Aries
  
Idén számos nagynevű birkózó visszatért az Impact Zone-ba, többek között Scott Steiner, Tommy Dreamer, Raven, de a legnagyobb meglepetést mindenképp Austin Aries okozta. A korábbi X-Division, Tag Team és világbajnok három év távollét után az év elején visszatért a céghez, és rögtön első megjelenésekor legyőzte az aktuális világbajnok Eli Drake-et, és lett a szervezet új Impact World Champion-ja. Eli Drake nem tudta visszaszerezni az övét Aries-től, aki egészen az áprilisi Redemption gáláig megállíthatatlan volt. Ekkor azonban Pentagon Jr. egy rövid időre elvette tőle a világbajnoki címet, de Aries heel turn-t vett, és igaz, hogy szabálytalanul, de visszaszerezte a bajnoki övet. Aries ez idő tájt számos más független szervezet bajnoki övét is magáénak tudhatta, és már csak a Grand Championship cím hiányzott a gyűjteményéből, amit szintén megszerzett magának Matt Sydal-től. A nyári Slammiversary PPV előtt Austin ezt az övet egyesítette a világbajnoki övvel, mivel a Grand Championship címet megszüntette a cég. A gálán Aries legyőzte a kötelező kihívóját Moose-t, majd összeállt Killer Kross-al. Moose a PPV-n agyrázkódást szenvedett, így rövid ideig távol kellett maradnia az Impact Zone-tól, visszatérésekor azonban ő is heel turn-t vett, és beállt Austin Aries és Killer Kross párosa mellé. A hármas hónapokig megállíthatatlan volt, de Johnny Impact bejelentette, hogy ő lesz a bajnok következő kihívója a közelgő Bound for Glory PPV-n. A mérkőzés előtt a két birkózó, és Johnny Impact felesége Taya Valkyrie csúnyán összevesztek egymással, és ez kihatott a gálán vívott meccsükre is. Aries és Impact kíméletlenül estek egymásnak a BFG főmérkőzésén, amit végül Johnny nyert meg. Austin Aries a pin után felpattant, bemutatott a kommentátor állásban ülő Don Callis-nak, majd kiviharzott az arénából, és a PPV utáni TV adások felvételein sem jelent már meg. Egyes források szerint ez a történet része volt, de az biztos, hogy Aries szerződése a céggel a Bound for Glory-ig szólt, és ő úgy döntött, hogy egyelőre nem hosszabbít a szervezettel. Az, hogy a korábbi világbajnok jövőre visszatér-e az Impact Wrestling-hez még kérdéses, viszont az bizakodásra ad okot, hogy a cég a hivatalos honlapján Austin Aries még mindig az aktív roster-ben szerepel.

2. Az év bemutatkozója - Pentagon Jr.
2018-ban számos fiatal tehetség bemutatkozott az Impact Wrestling-nél, azonban mind közül a legkimagaslóbb teljesítményt a mexikói birkózó, Pentagon Jr. nyújtotta. Pentagon a független szervezeteknél már számos bajnoki címet bezsebelt a testvérével, Fenix-el közösen, így nem csoda ha a cég le akarta szerződtetni mindkettőjüket. Pentagon-t az áprilisi WrestleCon gálán ismerhette meg az Impact közönsége, ahol a Lucha Underground és az Impact Wrestling birkózói néztek szembe egymással. Az estén Pentagon, Fenix, Alberto El Patron és Austin Aries vívta volna a gála főmérkőzését, de Alberto nem jelent meg az eseményen, így háromemberesre módosították a küzdelmet. A meccs olyannyira jól sikerült, hogy a cég bejelentette, hogy a közelgő Redemption PPV-re is meghívja Pentagon Jr.-t és Fenixet, akik kihívhatják a világbajnok Austin Aries-t egy címmérkőzésre. Pentagon Jr. ezen az estén elhódította a szervezet megújult világbajnoki címét. A mexikói birkózó sokáig nem birtokolhatta az övet, Austin Aries pár adással később újra a magáénak tudhatta a címet. Pentagon Jr. ezek után Fenix-el közösen a Tag Team divízió felé vette az irányt, és elképesztő mérkőzéseket vívott az oVe valamint az OG-z csapat ellen. Pengaton és Fenix kiérdemelt egy címmérkőzést az aktuális csapatbajnok LAX ellen, amit a felek a közelgő Homecoming PPV-n vívnak majd egymással január 6-án.

3. Az év legtöbbet fejlődött birkózója - Eddie Edwards

Kevés olyan birkózó mondhatja el magáról, hogy akkora fejlődésen ment át egy év alatt mint Eddie Edwards. A korábbi világbajnok karaktere idén óriási fordulatot vett. A rajongók egy teljesen új Eddie-t kaptak, és ez nagyban köszönhető Sami Callihan-nek, és annak a bizonyos baseballütős incidensnek. Ez kellett ahhoz, hogy Eddie és az oVe között az írók egy hónapokig tartó feud-ot tudtak írni, amivel mindenki csak jól járt. Sami és csapata elérte, hogy a legutáltabb formáció legyen a rajongóknál, addig Eddie-t pedig még jobban megszerette a közönség. Miután véget ért Eddie és Sami között a viszály, Edwards a legendás Tommy Dreamer-el is feudba keveredett, majd egy újabb esélyt kapott hogy újra világbajnok legyen. Eddie nem tudta elhódítani a címet Austin Aries-től, de egy újabb nagyszerű történetet kapott, ugyanis a korábbi legjobb barátja Moose ellene fordult. Eddie Edwards egész évben a középpontban volt, és az ilyen sztoriknak köszönhetően hatalmas fejlődésen ment keresztül a karaktere.

4. Az év feudja - Eddie Edwards vs. Sami Callihan
   
Idén számos jól megírt történet részesei lehettünk, azonban nálam az év feudja címet Eddie Edwards és Sami Callihan viszálya torony magasan vitte. Senki nem gondolta volna még akkor, mikor Eddie súlyosan megsérült Sami baseballütője által, hogy a két birkózó ezt is ki tudja használni, és hónapokig el tudja kápráztatni a közönséget egy nagyon jól megírt történettel. Edwards-ot teljesen elvakította a bosszúja, összeveszett a barátaival, és a feleségével Alisha Edwards-al is. Eddie és Sami viszályának befejező pillanatait a cég egy külső helyszínen rögzítette, a felek utoljára egy erdőben estek egymásnak, ahol Tommy Dreamer-nek is közbe kellett avatkoznia.

5. Az év mérkőzése - Pentagon Jr. vs. Sami Callihan - Mask vs. Hair Match

Az év mérkőzésének idén a nyári Slammiversary PPV Mask vs. Hair meccsét választottam, amit Pentagon Jr. és Sami Callihan vívott egymással. Ezt a küzdelmet sem előtte, sem utána nem tudta már überelni senki, pedig 2018-ban is láthattunk számos elképesztő mérkőzést. Sami Callihan miután lezárta a viszályát Eddie Edwards-al, belekötött Pentagon Jr.-ba, és meg akarta alázni azzal, hogy letépi róla a maszkját. Ez az Impact Wrestling egyik partnercégénél vívott mérkőzésük során sikerült is neki, amiért Pentagon bosszút akart állni Callihan-en. Ezt követően Pentagon Jr. kihívta Sami Callihan-t egy Mask vs. Hair mérkőzésre amire a Slammiversary PPV-n került sor. A felek megegyeztek egymással, ha Pentagon nyer, akkor Sami elveszti a haját, ha Callihan jön ki győztesen a meccsből, akkor leveheti a korábbi világbajnok maszkját, ami egy luchador számára a karakterének megalázását jelenti. A két birkózó minden létező eszközt bevetett egymás ellen, számos ponton kockára tették a testi épségüket egy látványos mozdulat kedvéért. A meccset végül Pentagon Jr. nyerte meg, aki be is váltotta az ígéretét, és a testvérével közösen levágta Sami Callihan haját a mérkőzés után.

6. Az év férfi birkózója - Sami Callihan
 
Idén az Impact Wrestling szavazást írt ki négy kategóriában, így a rajongók eldönthették, hogy ki volt 2018 legjobb férfi és női birkózója, legjobb csapata valamint az év X-Division sztárja. A legjobb férfi birkózónak Sami Callihan-t szavazták meg a nézők, ami nem is meglepő. Az oVe vezetője minden héten elkápráztatta a közönséget elképesztő mérkőzéseivel. Callihan az idei évet a korábbi világbajnok Bobby Lashley-vel folytatott viszályával kezdte, majd jött a hónapokig tartó feud Eddie Edwards-al. Ezt követte a Lucha Brothers elleni konfliktus, majd Sami kitűzte céljául, hogy elhódítja Brian Cage-től az X-Division bajnoki címet, miután elsőként a cégnél pinnelni tudta a gép becenévre hallgató birkózót. A címszerzés ugyan elmaradt, de Sami így sem panaszkodhat, hiszen számos felejthetetlen pillanatot okozott idén a rajongóknak, és abszolút megérdemelten kapta meg az év birkózója címet. 

7. Az év női birkózója - Tessa Blanchard

2018-ban a női birkózó címet Tessa Blanchard zsebelhette be. Tessa 23 éves kora ellenére már körbeutazta a világot, és számos szervezetnél letette a névjegyét az asztalra. A harmadik generációs birkózó az áprilisi Redemption gálán érkezett meg a szervezethez azzal a céllal, hogy elhódítsa a Knockouts Championship címet. A Kiera Hogan elleni bemutatkozó meccsére néhány hetet még várniuk kellett a rajongóknak, de ezt követően Tessa már aktív része volt a női divíziónak. A lány sorra szerezte a győzelmeket, majd az augusztusi ReDefined adáson sikerült valóra váltania az álmát, és megszerezte a Knockouts Championship címet amikor legyőzte Allie-t, és Su Yung-ot egy háromemberes mérkőzésen. Tessa azóta többször is megvédte a címét, jelenleg Taya Valkyrie-vel folytat feud-ot, aki ellen a januári Homecoming PPV-n újra kockára teszi a bajnoki övét.

8. Az év legjobb csapata - LAX

Idén számos csapattal erősödött az Impact Wrestling Tag Team részlege. Visszatért a jól ismert Homicide és Hernandez páros, össze állt egy rövid időre Scott Steiner és Eli Drake valamint Ethan Page és Matt Sydal, és megérkezett a Desi Hit Squad, a Lucha Brothers és a The Rascalz is. Mind közül azonban mint ahogyan azt tavaly is tették, a Konnan vezette LAX érte el a legtöbb sikert. Santana-t és Ortiz-t egy rövid időre megfosztotta a csapatbajnoki címtől Eli Drake és Scott Steiner a Redemption PPV-n, de júniusban már újra a magukénak tudhatták, amikor maguk mögé utasították a Z&E formációt. Az LAX azóta megállíthatatlan, olyannyira, hogy már az örök ranglistán is ők kerültek az első helyre azok a csapatok közül, akik leghosszabb ideig birtokolták az Impact Tag Team címeket. Ezek után már nem is kérdés, hogy 2018-ban az LAX érdemelte ki az év csapata címet.

9. Az év X-Division sztárja - Brian Cage

Brian Cage miután 2014-ben távozott az Impact Wrestling-től a független szervezetek felé vette az irányt. Ez idő alatt olyan fejlődésen ment keresztül, amire több cég is felkapta a fejét. Cage végül elfogadta az Impact Wrestling ajánlatát, és februárban négy év után visszatért az Impact Zone-ba. A cégnek a legjobbkor jött Cage leigazolása, ugyanis akkor jelentette be a távozását EC3 és Bobby Lashley is. Cage megérkezésekor sorra győzte le az ellenfeleit, és olyan dominanciát mutatott, amilyenre már nagyon rég nem volt példa. Brian a négyszeres világbajnok Bobby Lashley-t is legyőzte, majd kitűzte céljául, hogy elhódítja az X-Division bajnoki címet. Brian Cage a Slammiversary PPV-n meg is szerezte a bajnoki övet Matt Sydal-től, amit azóta sem tudott tőle elhódítani senki. Pár hete azonban jött a nem várt fordulat, a gép a Sami Callihan elleni címmérkőzése után bejelentette, hogy  szeretne élni az "Option C" lehetőségével, és egy világbajnoki címmérkőzésére cseréli az X-Division bajnoki övét. Ezek után Brian Cage méltán kiérdemelte az év X-Division sztárja címet.

10. Az év High-Flyer-e - Fenix

A high-flyer stílus kedvelőinek idén jó pár birkózó leszerződtetésével is örömet tudott okozni az Impact Wrestling. Rich Swann, Willie Mack, Trey Miguel, Zachary Wentz és Fenix megérkezésével olyan elképesztő látványos küzdelmeket nézhettünk meg, amire már jó ideje nem volt példa. Az alábbi birkózók mind kimagasló teljesítményt nyújtanak a ringben, viszont szerintem Fenix az, aki ha csak egy hajszállal is, de úgy gondolom, hogy a legjobbnak bizonyult idén a high-flyer-ek között, elég csak visszaemlékezni az utolsó Santana elleni meccsére, amit Josh Mathews az év mérkőzésének kommentált.

11. Az év legendája - Abyss

2018-ban újra rendezett az Impact Wrestling Hall of Fame ceremóniát. A hírességek csarnokába a mára már egyedüli "TNA Original-t", Abyss-t avatta be a cég. Abyss, eredeti nevén Christopher Joseph Parks 2002-ben az elsők között csatlakozott az akkor még Total Nonstop Action Wrestling vállalathoz. A 44 éves birkózó azóta hűséges a szervezethez, és nemrég újra meghosszabbította a szerződését a vállalattal. Abyss-t a szervezet a 16 éves munkájáért nem meglepő módon 2018-ban azzal jutalmazta, hogy beavatta a Hall of Fame részlegébe, így az idei év legendája díjat mindenképp neki adnám. 

12. Az év csalódása - Alberto El Patron

Azt gondolom, hogy idén a legnagyobb csalódást a rajongóknak Alberto El Patron okozta. A mexikói birkózó tavaly azzal a céllal érkezett a céghez, hogy segít az Impact Wrestling-nek újra a csúcsra jutni, de ebből semmi nem valósult meg. El Patron-t tavaly felfüggesztették a repülőtéri incidense után, de kapott egy újabb lehetőséget, a szervezetnek komoly tervei voltak vele. Az idén lejáró szerződését újra meg akarta hosszabbítani a cég, és egyes források szerint a Redemption PPV-n legyőzte volna Austin Aries-t, és lett volna a szervezet új világbajnoka. Erre viszont már nem került sor, ugyanis Alberto az áprilisi WrestleCon gálán  nem jelent meg. Hogy pontosan mi állt a háttérben, az a mai napig nem derült ki, a cég a hivatalos oldalán csak annyit közölt, hogy azonnali hatállyal felbontották Alberto El Patron szerződését.

Ha még több IMPACT! tartalomra vágysz, kövesd  Magyarország első Impact Wrestling rajongói Facebook oldalát: https://www.facebook.com/tnaimpacthirek/

Fotók:ImpactWrestling

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.