Header Ads

Hogan már a 80-as években látni akarta Stinget a WWE-ben

Hulk Hogan és Sting a nyolcvanas, kilencvenes évek fordulójának legnagyobb face sztárjai voltak, előbbi a WWE-t, utóbbi a WCW-t vitte sikerre.
(Fotó: WWE.com)
Hulk Hogan 2013-ban egy érdekes interjút adott az egyik Egyesült Királysági Magazinnak. Ebből kiderült, miszerint Hogan már 1987-ben azzal zaklatta Vince McMahont, hogy szerződtesse le Stinget a WWE-be. A Hulkster ráadásul Sting ellen szeretett volna heel turnt venni, mert úgy vélte az ifjú titán nála is nagyobb magasságokba repítheti a szervezetet. Végül a két legenda mérkőzésére először a WCW-ban került sor, majd utoljára a TNA-ben birkóztak együtt.

A Fighting Spirit Magazin egy egészen hosszú interjút publikált a Hulksterrel, amelyben elmondja hogyan is képzelte volna el Stinget a WWE-ben.
Hihetetlenül tisztelem Stinget, ő nem fogja fel, hogy mennyire jó, pedig már rég a WWE-ben lenne a helye. Elmondok nektek valamit, a WrestleMania III után azzal zaklattam Vince-t, hogy szerződtesse le Stinget a WWF-hez, ezzel együtt heel turnt vehettem volna. Szőke volt, tízszer atletikusabb, mint én, úgy véltem hasonlóan sikeres lehetne, mint a Hulkamania vagy akár tízszer sikeresebb. Mondtam Vincenek, hogy hadd tegyem ezt a srácot overré, mert miután én legyőztem Andrét, ha akkor odahozzák Stinget és legyőz engem, akkor hatalmassá vált volna. De Sting nem jött, próbáltuk és próbáltuk, de nem akart átjönni. Vince tavaly is beszélt vele, de nem igazolt át.
Ma már tudjuk, mi lett Sting történetének a vége. Végül csak 2014-ben szerződött le a WWE-vel, ahol négy mérkőzés jutott számára. Első meccsét Triple H ellen vívta a WrestleMania 31-en, majd következett Big Show, Cenaval egy tag team meccs és Seth Rollins, utóbbi ellen egy karrierjét véget vető sérülést szenvedett. 2016-ban beavatták a WWE Hall of Famebe, de azóta nem szerepelt egyetlen adáson sem.

(Forrás: Bleach Report)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.