Header Ads

Becky Lynch mindkét női övet birtokolná egyszerre

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő birkózó nő, Edge és Christian Podcastének volt a vendége.
(Fotó: WWE)
Lynch egy női bajnok, kontra női bajnok mérkőzést szeretne a WrestleMania 35-ön, természetesen Ronda Rousey ellen. Azt is hozzátette, hogy mindezt a főmérkőzésben képzeli el, amelyért a rajongók is kiállnak. További vágya, hogy győztesként, pontosabban dupla bajnokként hagyja el a Világ Legnagyobb Színpadát.

Ennek kell lennie a főmérkőzésnek, lehetsz te a ki választott, mindenki az akar lenni, minden este több ezer ember előtt adunk elő és több millióan néznek minket a televízióban, azt gondolom ezeknek az embereknek kellene eldönteniük azt, hogy kit akarnak a WrestleMania főmérkőzésében látni. Jóslatom az, miszerint úgy fogom elhagyni az arénát, mint a Női Bajnok, ha a pályagörbét nézzük, valószínűleg dupla bajnok leszek. Úgy fogok távozni onnan, mint a SmackDown és a RAW Női Bajnoka. Az egész céget a hátamon cipelem majd és úgy távozom el onnan, mint egy szamár (nevet).

Becky Lynch elképzelése egyelőre csak egy nagy álom, legalábbis ebben a formában, hiszen az egyik Női Bajnok mindenképpen a női Royal Rumble győztessel fog megmérkőzni a Mánián. Tehát Beckynek Rumble-t kellene nyernie ahhoz, hogy megmérkőzhessen Ronda Rouseyval, erre csak akkor lesz lehetősége, ha még január végéig elveszti a SmackDown Női Bajnoki Címet.

Becky Lynch számára fontos nap a holnapi, hiszen a TLC megvédeni kényszerül az övet Charlotte Flair és Asuka ellen.

(Forrás: WN)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.