Header Ads

Shawn Michaels visszatérésének körülményei - jegyzet

Michaels hatalmas legendának számít ebben a bizniszben, 1984-ben debütált és azóta számtalan bajnoki címet nyert. Háromszoros WWE és Interkontinentális Bajnok, egyszeres Nehézsúlyú Világbajnok, míg a Tag Team Cím hatszor került hozzá, de két Royal Rumble győzelmet is magáénak tudhat. Ezeken felül tizenegyszer vívta az évmeccsét, míg a Hall of Famebe 2011-ben került be.
A legendás póz - (Fotó: WWE)
Kétségtelenül az idei év bomba meglepetése volt Shawn Michaels ringbeli visszatérése, amelyet visszavonulása után teljes mértékben ellenzett, mondván ha már szépen abbahagyta maradjon is így a dolog, illetve maximálisan élvezte az élet új lehetőségeit. Shawn két WrestleManián keresztül próbálta megverni The Undertakert és véget vetni a Szériának, ám nem sikerült, második veresége már a karrierjébe került. Ezt követően néha felbukkant, hogy bevédje legjobb barátjának a hátát, például Undertaker ellen, de Triple H így sem tudott elbánni a Deadmannel. Ha nem éppen The Gamenek segített, akkor egy eseményt promótált, azonban ezek minimális tévés szereplést jelentettek a Showstopper számára.

Mégis mi vezetett Shawn Michaels visszatéréséhez?

Az első visszatérésről szóló pletykák nem sokkal AJ Styles WWE-be való igazolása után jelentek meg, hiszen AJ szenzációs teljesítménnyel rukkolt elő és sokan Michaels ellen látták volna egy álommérkőzésben. A 2017-es Royal Rumble-t Michaels szülővárosában, San Antonioban rendezték, így Vince McMahon és csapata felajánlott a legendának egy temérdek pénzt azért, hogy az kiálljon a WWE Bajnok Styles ellen. Shawn visszautasította az ajánlatot és nyilvánosan kijelentette, nem tér vissza.
A WrestleMania 32-n felhúzta a birkózó szerkót egy szegmens erejéig - (Fotó: WWE)
Időközben számos ifjú tehetség kezdett el lobbizni egy Michaels elleni meccsért, ám mindhiába. Aztán történt egy olyan dolog, amelyre nem sokan számítottak, hiszen Triple H-nek sikerült rávennie arra Michaelst, hogy legyen a végzős évfolyam edzője a Performance Centerben. Miután az edzőközpontban  birkózni kezdett az ifjú titánokkal, bizonyára megjött a kedve a pankrációhoz. Ezt követően elkezdett produceri feladatokat is ellátni, mígnem egy hatalmas ajánlatot raktak le az asztalára. Ez volt a Crown Jewel, vagyis a szaúdi szerződés. A szerződésben sok millió dollár szerepelt, amely nem is meglepő ha egy közel-keleti országról beszélünk. Ahhoz, hogy ezt megkapja csak ringbe kellett lépnie a Crown Jewel pay-per-viewn.

Megtörténik a nagy bejelentés

A WWE egy Triple H kontra The Undertaker mérkőzéssel kezdte felvezetni Shawn Michaels visszatérését. A Deadman szerint HBK csupán fél tőle és ezért nem tért vissza sohasem – ez lett a történet főirányvonala. A szervezet azért odafigyelt arra, hogy Shawnnak ne kelljen egymaga birkóznia, így kiötletelték a D-Generation X kontra Brothers of Destruction összecsapást, ezzel levéve a tehert Shawn vállairól, továbbá láthattunk egy olyan párosítását, amelyet korábban soha.

Időközben botrány vette körül Szaúd-Arábiát egy szaúdi újságíró meggyilkolása miatt, ezért Michaels visszatérése nem a legideálisabb körülmények között zajlott le, így a negatív hangok egyöntetűen azt kiáltották, hogy Michaels csak a pénz miatt tért vissza. Nyilván nagyot dobott a latba a pénz is, de Michaels új munkája az, ami igazán meghozta a kedvét ehhez és a felajánlott összeg lehetett a végső löket. Habár a meccsen nem volt olyan kiemelkedő a teljesítménye, mégis úgy tűnt ez az ember nem hagyott ki nyolc és fél évet. HBK megerősítette azt a mondást, miszerint a birkózás olyan mint a biciklizés, ha egyszer megtanulja az ember, akkor nem lehet azt elfelejteni. Habár Michaels kijelentette mostantól visszatér az élete a normál kerékvágásba, nem szabad kizárnunk egy újabb meccs lehetőségét, mondjuk a jövő évi WrestleManián.

Te mit gondolsz, szerinted miért tért vissza Shawn Michaels és látjuk-e még?

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.