Header Ads

John Cena és Daniel Bryan állítólag kihagyná a Crown Jewelt

Az utóbbi hetekben rengeteg kérdés merült föl Szaúd-Arábia kapcsán, miután Törökországban a szaúdi konzulátuson megöltek egy újságírót.
(Fotó: WWE)
A WrestlingNews szerkesztőségének egy WWE-s forrás megerősítette, hogy John Cena biztosan kihagyja a Crown Jewelt. Csütörtökig úgy tűnt a WWE vezetősége megtudja győzni John Cenát arról, hogy szerepeljen a shown, de ez nem történt meg. Állítólag Daniel Bryan sem szeretne Szaúd-Arábiába utazni, pedig egy WWE Bajnoki Címmérkőzésben lenne jelenése AJ Styles ellen.

Cena egy közeli barátja azt állítja, miszerint a pankrátort sokkolta Jamal Khashoggi szaúdi újságíró meggyilkolása és nem szeretné azzal kockáztatni filmes karrierjét, hogy egy politikailag ingatag országban szerepel. A WWE később megerősítette, hogy nem marad el a szaúdi rendezvény, majd egy közleményben reagált Cena és Bryan pletykájára.

Ahogy mindig most is nyílt kommunikációt folyattunk az előadóinkkal és minden szituációt ennek megfelelően kezelünk

Ezek után kíváncsian várhatjuk, hogy hamis hírekkel állunk szemben vagy a szervezet egyelőre nem szeretné felfedni az igazságot.
(Forrás: WN)

1 megjegyzés:

  1. Nem is értem miért erőltetik ennyire, hogy egy primitív országba szervezzenek nagyszabású műsorokat, ok kell a pénz, értem én, de azért én nem tisztelnék meg egy ilyen országot efajta műsorokkal.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.