Header Ads

101 meccs, amit látnod kell! - Maszk kontra öv

101-es sorozatunk időgépe ezúttal a WCW fénykorába ragad magával minket, ahol minden idők egyik legtöbbet emlegetett cirkálósúlyú övmeccsének lehetünk szemtanúi. A résztvevők egyaránt a WWE későbbi világbajnokai, egyikük posztumusz Hall of Famer: két büszke pályafutás büszke pillanatáról van szó, és ahogy azt már a cím is sejteti, itt a bajnoki címen kívül más is forog a kockán; olyasvalami, aminek a megléte, avagy meg nem léte egészen külön kategóriát képez a pankráció világában. Mi ennek a bizonyos maszknak a jelentősége, szerepe, s miért van olykor érdekellentét a mexikói pankrátorok és az amerikai promóterek között? Miben volt zseniális ötlet a cirkálósúlyú pankráció nagy színpadra vitele, és hol futott zsákutcába a WCW kísérlete? És persze: sikerült Eddie Guerrerónak levennie Rey Mysterio maszkját? Mindez kiderül a cikkből!



EDDIE GUERRERO VS. REY MYSTERIO
CIRKÁLÓSÚLYÚ BAJNOKI CÍMMÉRKŐZÉS, MASK VS. TITLE


Ha nem is volt egészen eredeti ötlet, a cirkálósúlyú birkózók szerepeltetése az egyik legjobb döntés volt, amit Eric Bischoff a WCW élén hozott. Mondhatni, átformálta vele az egész ipart. Korábban és tudatosabban nyúlt hozzájuk, mint azt a WWE tette, és az is kiváló ötlet volt, hogy csereprogramokat kezdeményezett a japán és mexikói szervezetekkel, hogy még több nemzetközi sztárt csábíthasson a műsoraiba. A legkevésbé sem véletlen, hogy miután fordultak az erőviszonyok a bizniszben, Vince McMahon számos olyan pankrátort leigazolt, akik ebben a divízióban mutatkoztak be az amerikai nagyközönség előtt. Néhányan közülük, mint például Eddie Guerrero, Rey Mysterio és Chris Jericho, később világbajnoki címig vitték a másik szervezetben. Amire - teszem hozzá - a WCW-ban esélyük sem volt, innováció ide vagy oda.

A cirkálósúlyúak kulcsfontosságú, ámde alulértékelt szerepet játszottak abban, hogy a WCW két éven át tisztán dominálta a pankrációipart. Alaposan kivették a részüket abból a formulából, ami naggyá tette a szervezetet. Bischoff filozófiája az volt, hogy a szervezetnek megvannak a puskái - Hulk Hogan és társai, a veterán nagyágyúk -, ellenben kellenek még hozzájuk töltények. Ő ezt a szerepet szánta a cirkálósúlyúaknak, ahogyan fogalmazott: "A ti meccsetek lesz a látványos autóbaleset a filmem közepén." Bischoff is tudta, hogy azok a komoly névértékkel bíró pankrátorok, akiket a WCW összegyűjtött, nem igazán képesek top színvonalú meccseket játszani. Egyeseknek, mint Hogan, Kevin Nash, Lex Luger vagy épp az akkor még igen rutintalan Big Show (aki itt Giant néven futott) soha nem ez volt az erősségük, míg mások (Randy Savage, Roddy Piper, kisebb részben Ric Flair) előrehaladott koruk miatt nem tudták már ugyanazt nyújtani, mint régen. Ehhez a listához még hozzáadódott a szervezet egyik top sztárja, Sting, aki a Hogan-féle New World Order maffiát ellenző "Holló-korszakában" másfél évig nem is birkózott.

A fentebb felsorolt nevek mentőöve az volt, hogy a múltjuk miatt jelentős névértékkel bírtak, sokszor borzalmas színvonalú meccseiket pedig viszályaik izgalma adta el. Viszont pankrációszervezet nem létezhet ténylegesen jó meccsek nélkül, és az olyanok, mint Jericho, Malenko, Guerrero vagy Benoit, pontosan ezt a szerepet látták el; gondoskodtak róla, hogy a nézők mindent megkapjanak a WCW-tól, ami csak jó ebben a műfajban. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha a szervezet fejesei nem gondolják úgy, hogy ezzel ők el is vannak intézve, legyenek boldogok ott, ahol vannak, és ne is álmodozzanak előrelépésről, mert akármilyen jó meccseket tesznek le az asztalra, akkor sem léphetnek be a "milliomosok klubjába". Ezáltal viszont a motivációjuk is mind inkább megcsappant, és idővel a jó meccsek is elkezdtek veszíteni az értékükből, hiszen az emberek már sokadszorra láthatták ugyanazokat a párosításokat. Ez a patthelyzet pedig bőséggel szült frusztrált pillanatokat, mint például Guerrero esetében, aki egy alkalommal az elbocsátását kérte, mire Bischoff olyannyira bepörgött, hogy idegességében véletlenül ráborította a kávéját (és nem bontotta fel Eddie szerződését).
                                     
Mindazonáltal most még csak 1997-ben tartunk, amikor ezek a problémák még nem ütköztek ki ennyire. Azok után, hogy Mexikóban már többször is találkoztak egymással tag team meccseken, az év augusztusában sor került az első egyéni ütközetre Eddie Guerrero és Rey Mysterio között (Eddie szerint ekkoriban ők voltak az egyetlenek, akik mixelni tudták a mexikói stílust az amerikaival, ami lehetővé tette, hogy egészen egyedi módon küzdjenek meg). Aztán az ősz folyamán a későbbi "Latino Heat" megszerezte a cirkálósúlyú övet Chris Jerichótól (az is kiváló meccs volt), első tényleges kihívója pedig stílszerű módon Mysterio lett. A mérkőzésre való felkészülés során Guerrero mindent megtett, hogy megzavarja Rey-Rey fejét, például egy El Caliente nevű maszkos birkózónak álcázta magát, és ami tán a legfontosabb: lecibálta Mysterio maszkját, melynek következtében a kis ember arca néhány pillanatra láthatóvá vált.


Ez az a pont, ahol érdemes megismerkedni a Luchas de Apuestas fogalmával. Ez hevenyészett gyorsfordításban valami olyasmit jelent, hogy "meccs, fogadással". A mexikói pankrátorkultúrában az olyan küzdelmekre használják a kifejezést, ahol mindkét fél kockára tesz valamit, a meccs eredményétől függően. Néhány példa erre a "maszk kontra maszk", ahol a vesztes pankrátor megfosztatik a maszkjától. De ugyanilyen a "haj kontra haj", a "maszk kontra haj", a "maszk/haj kontra öv", "maszk/haj kontra karrier" és a "karrier kontra karrier" kikötés is. Ezek a meccsek nagy hagyományokkal bírnak Mexikóban, és rendszerint a legkiélezettebb, legszemélyesebb viszályok torkollanak hasonlókba. A tét és az izgalmak miatt azonban az Egyesült Államokban is lépten-nyomon felbukkan ez a koncepció, noha az ottani promóterek nem mindig érzik át a dolog súlyát és lélektanát.

Itt jön be a képbe a kultúra kérdése. Mexikóban a maszk "szentnek" számít, az elvesztése megszégyenülés, karrier-befolyásoló tényező. Akadtak legendás birkózók, mint például az istenként tisztelt El Santo, akik MINDIG maszkban jelentek meg a nyilvánosság előtt és abban is temették el őket. A maszk az adott pankrátor identitása. Az amerikaiak számára viszont nincs ilyen jelentősége a dolognak, sokan közülük - így például Bischoff is - csupán egy hétköznapi "gimmicket" látnak benne. Az ő marketinges elképzeléseiknek általában szerves részét képezi a pankrátor arca, arcmimikája, amelynek a segítségével általánosságban véve eladhatóbbnak találják őket. Alberto Del Rio is így lett az, aki - ő korábban álarc alatt birkózott, mint Dos Caras Jr., de a WWE mást várt tőle, és ő, ha neheztelve is, de beleegyezett a dologba. Bischoff hasonló kötélhúzásba bonyolódott Mysterióval - bár máig nem tisztázott, hogy pontosan milyen plusz reklámértéket látott a maszk nélkül totálisan gyerekfejű kis emberben -, és eredetileg a Guerrero elleni mérkőzés kikötése - maszk kontra öv - is ezt a célt szolgálta volna.

Eddie önéletrajzi könyvében az is olvasható, hogy ő és Mysterio a maszkos huzavonán túlmenően is úgy érezték, hogy meccsük többre hivatott, a WCW alsó-kategóriás összecsapásként kezelte őket, ami mindkettőjüket arra ösztönözte, hogy különösen odategyék magukat ezen az estén, ezért bajnok és kihívója egyaránt megpróbálkoztak olyan mozdulatokkal is, amelyekkel korábban még soha. "Életem egyik legjobb, legemlékezetesebb meccse kerekedett belőle." - írta Guerrero. - "Általában meglehetősen kritikusan szemlélem a saját munkámat, különösen azon meccsek esetében, amiket a közönség klasszikusnak tart - de valahányszor visszanézem ezt, mindig csak az jár a fejemben, hogy az ördögbe is, ez JÓ volt."

Döntsétek el magatok, hogy igaza van-e!

WCW Halloween Havoc 1997
1997. október 26.
Las Vegas, Nevada, USA
Kommentátorok: Tony Schiavone, Dusty Rhodes, Mike Tenay és Bobby Heenan



A WCW-ra jellemző módon ez a bajnoki regnálás nem tartott sokáig, az öv két héttel később már vissza is került eredeti tulajdonosához, majd a következő PPV-n újra egymásra találtak ők ketten - a szervezet nyilván abban reménykedett, hogy meg tudják ismételni a Halloween Havoc-ön látott varázst. Guerrero és Mysterio már realistábbak (és pesszimistábbak) voltak ennek a kapcsán, az a csata végül el is maradt a várakozásoktól.

Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy ez volt Guerrero WCW-s pályafutásának a csúcspontja. A kitörési lehetőségek hiánya miatt rátörő nihil, és egyre inkább elszabaduló személyes gondjai - alkoholizmus, gyógyszerfüggőség - miatt innentől már csak lefelé tartott a lejtőn, és igazán csak a WWE-ben találta meg régi önmagát, pályafutása - és tragikus módon élete - utolsó éveiben. Rey-Rey - végül maszk nélkül - a WCW bukásáig kitartott, és csak 2002-ben került a WWE-be, de most, több mint tizenöt év távlatából már róla is elmondhatjuk, hogy a kis ember alaposan kitett magáért.

* * *

A látványos flikkflakkok után a következő részben ismét a véré és a brutalitásé lesz a főszerep: visszatérünk egy ketrec rácsai közé, ahol utóbb nem lehetett eldönteni, vágóhídon jártunk-e, avagy pankrációringben. És mindezt a biznisz egyik legnagyobb legendája követte... akarom mondani, szenvedte el!

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.