Header Ads

Sami Zayn idén már nem léphet ringbe

Sami Zayn 2018-ban már biztosan nem lép ringbe, mivel 8 hónapos kihagyás vár rá vállizom szakadás miatt.
(Fotó: WWE)
Sami Zayn a sérülését követően a WWE.comnak adott interjút, amelyben megerősítette, hogy ebben az évben már nem birkózhat, mivel két vállizma is elszakadt. Azt is kifejtette, miszerint pár héten belül lesz egy második műtéte is, miután az elsőre tegnap került sor.

Nos, jelenleg az Alabama állambeli Birminghamben tartózkodom. Most műtötték meg a jobb vállamat, más néven a jó vállamat. Szóval most ki kell hagynom egy hosszabb időt. Biztos vagyok benne, hogy az emberek nem tudtak a sérülésemről, amellyel már egy jó ideje dolgoztam. Valójában nem tudom, hogy mikor szakítottam el. Azt gondolom a montreali Live Eventen történhetett minden. Ez ironikus, mivel a bal vállam is Montrealban sérült meg, amikor a Rawn debütáltam John Cena ellen. Tavaly augusztusban Jinder Mahal ellen birkóztam egy Live Eventen, azt gondolom akkor sérült meg. Valahogyan a bal vállam, más néven a rossz vállam is elkezdett rakoncátlankodni. Az a vállam a műtét óta nem olyan, mint régen. Fokozatosan egyre rosszabb lett, de szépítsük tovább, két vállizom szakadásom van. A bal és a jobb is elszakadt. A jobbat már megműtötték és olyan 6 vagy 7 hét múlva a balt is megfogják, remélhetőleg egészségesen és boldogan térhetek vissza.
(Forrás: WWE)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.