Header Ads

IMPACT! 2018. Június 28. - A debütálások estéje - Összefoglaló

Az eheti IMPACT! adásban betekintést nyerhettünk Pentagon Jr. és Sami Callihan PCW Ultra szervezetnél vívott küzdelmébe, debütált a ringben Rich Swann és a Desi Hit Squad, Dezmond Xavier kihívta egy tét nélküli meccsre Matt Sydal-t, Eddie Edwards felkereste Tommy Dreamer-t, valamint újra szembe nézett egymással Madison Rayne és Tessa Blanchard.


A teljes adás itt megtekinthető. Jó szórakozást hozzá!

A csütörtöki IMPACT! adásnak egy új helyszín, a Windsorban található St. Clair College adott otthont, ahol Madison Rayne érkezett elsőnek a kötelek közé. Madison a rajongóknak elmondta, hogy kezdetben csak kommentátorként szeretett volna visszatérni, de a dolgok megváltoztak. Most a legfőbb célja, hogy a Slammiversary PPV-n Su Yung-ot legyőzze, és hatodszorra is elhódítsa a Knockouts Championship címet. Rayne azzal folytatta, hogy otthon a kislányának is mindig azt mondta, ne féljen a szörnyektől, és most ő is be fogja bizonyítani, hogy ő sem ijed meg Yung-tól. Ekkor megérkezett Tessa Blanchard, aki nevetségesnek találta, hogy Madison a női bajnoki címért versenyezhet, maximum az év anyja cím járna neki. Tessa szerint most nem Madison a legjobb női birkózó, már nem 2011-et írunk. Állítása szerint ő a professzionális birkózás gyémántja, és nem utolsó sorban ő egy harmadik generációs birkózó. Madison félbeszakította, hogy mindenki tisztában van vele, hogy kicsoda Blanchard, majd emlékeztette az Under Pressure adásra, ahol is ő már egyszer legyőzte. Ekkor elsötétült az aréna, és Su Yung nevetése vetett véget a két lány szópárbajának.

Rich Swann vs. Trevor Lee
Még májusban jelentette be az Impact Wrestling, hogy leszerződtette a WWE korábbi Cruiserweight bajnokát Rich Swann-t. A bemutatkozó mérkőzés már megtörtént a One Night Only: Zero Fear gálán, azonban az első Impact Zone-ban való debütálásra csak most került sor. Rich első ellenfele Trevor Lee volt, akivel egy igazán látványos mérkőzéssel tette le a névjegyét az asztalra. A küzdelmet meg is tudta nyerni, mégpedig egy második kötélről indított Corkscrew ugrással, ami után már Lee nem tudta folytatni a mérkőzést.

Az adás Pentagon Jr. és Sami Callihan PCW Ultra szervezetnél vívott steel cage küzdelmével folytatódott. A teljes mérkőzést nem láthattuk, csak a végjátékot, ahol Callihan leütötte a korábbi világbajnokot a baseballütőjével, majd szólt Jake és Dave Crist-nek, és közösen levették Pentagon Jr.-ról a maszkját. A luchador a földre borulva próbálta eltakarni az arcát.

Visszatérve a stúdióba Don Callis és Josh Mathews reagált az esetet látván, és szerintük Sami óriási hibát követett el azzal, hogy levette Pentagon maszkját, ezzel pedig megsértve a lucha libre hagyományt.

Az eheti GWN flashback moment of the week rovatban újra megnézhettük a 2005-ös Slammiversary PPV King of the Mountain mérkőzését, amit Raven, AJ Styles, Abyss, Monty Brown és Sean Waltman vívott egymással az NWA World Heavyweight Championship címért.

A backstage-ben Grado és Katarina beszélgetett egymással. Katarina elmondta párjának, hogy jövő héten ringbe szeretne lépni. Grado nem akarta ezt elhinni, majd a lány emlékeztette, hogy ő egy kétszeres Knockouts Champion. (Winter)

Desi Hit Squad vs. Z&E
Rich Swann mellett még egy debütálásnak lehettünk részesei az este folyamán, a Gama Singh vezette Desi Hit Squad formáció a Z&E csapat ellen vívta meg első mérkőzését. Rohit Raju és Gursinder Singh kiválóan össze tudott dolgozni egymással, bár a korábbi csapatbajnok Andrew Everett és DJZ már jóval nagyobb tapasztalattal bírt ilyen téren és ez a mérkőzés alatt többször is megmutatkozott. Everett könnyedén megszerezhette volna egy adott ponton a csapatának a győzelmet, azonban amíg ő arra várt hogy Grusinder-t kiszámolja a bíró, addig Gama Singh elterelte a játékvezető figyelmét. Ezért Andrew reklamálni is kezdett, de Gursinder hátulról két vállra fektette, és megszerezte a Desi Hit Squad első győzelmét.

A szünetben egy videós bejátszást láthattunk Pentagon Jr.-tól, aki kihívta Sami Callihan-t egy Hair vs. Mask mérkőzésre a Slammiversary PPV-n.

Az adás egy videós összeállítással folytatódott, Moose életpályájáról nézhettünk meg egy rövid kisfilmet. A kötelező kihívó beszélt a gyerekkoráról és a profi labdarúgó pályafutásáról, ami iránt már nem érzett olyan szeretetet mint fiatal korában, így a profi birkózás felé vette az irányt. Moose elmesélte, hogy a volt felesége nem támogatta mikor belekezdett ebbe a sportba, ellenben az édesanyjával aki mindvégig mellette állt. A kötelező kihívó július 22-én világbajnoki címmérkőzést vívhat Austin Aries-el.

Eddie Edwards ellátogatott a House of Hardcore céghez, és kihívta Tommy Dreamer-t egy mérkőzésre, amin a korábbi világbajnok újra elvesztette a kontrollt, és egy bambuszbottal megtámadta a mentorát. Eddie az eset után otthagyta a vérző Dreamer-t a ringben, majd elsétált a  helyszínről. Moose utána indult, de Edwards nem akart vele beszélni, és kérte, hogy hagyja most őt egyedül.

Az LAX klubházban az új csapatbajnokok örülnek, hogy végre minden a helyére került, de az ünneplést a Konnan félbeszakította. Konnan és King csúnyán egymásnak estek, és King nem értette, hogy a csapat vezetője miért ilyen ellenséges vele, mikor ő mindent megtett, hogy az LAX újra a csúcson legyen. Santana és Ortiz szerint most minden rendben van, de Konnan ezt másképp látja, és figyelmeztette a csapatbajnokokat, hogy ne higgyenek mindent el, ugyanis nem véletlen, hogy mikor ő eltűnt, King a semmiből megjelent.

Dezmond Xavier vs. Matt Sydal
Az aktuális X-Division bajnok és kihívójának küzdelmének nem volt tétje, Dezmond azonban mindent megtett, hogy legyőzze Matt Sydal-t. Végig uralta a mérkőzést, és a győzelemhez is nagyon közel volt, azonban a bajnok az új befejező mozdulatával legyőzte Xavier-t. Az ünneplés viszont elmaradt, ugyanis megérkezett Brian Cage, aki Sydal-től szenvedte el az első vereségét. Cage épphogy elért a ringhez, amikor is megjelent Kongo Kong és Jimmy Jacobs. Kong megtámadta Brian-t, aki így másodjára maradt alul a szörnnyel szemben.

Sami Callihan elfogadta Pentagon Jr. kihívását, és megígérte neki, hogy a Slammiversary PPV-n szégyenbe fogja hozni a korábbi világbajnokot, mikor letépi róla a maszkját.

Alicia Atout az új riporterhölgy első interjú alanya Austin Aries volt. A világbajnoknak megvolt a véleménye Moose-ról, aki abba hagyta a profi birkózói karrierjét és ezzel óriási hibát követett el. Ő azonban mindig is birkózott és most is ő a bajnok. Jövő héten Austin Aries is el fogja mondani az ő történetét.

Tessa Blanchard vs. Madison Rayne
Az este főmérkőzésén Tessa Blanchard és Madison Rayne újra szembe nézett egymással. A két lány megint egy izgalmas meccsel szolgált a rajongóknak, amiből ismét Madison jött ki győztesen. Ezt Tessa nem hagyta annyiban, és a meccsük után rögtön megtámadta az ötszörös Knockouts bajnokot. Blanchard egy széket is bevitt a ringben, azt azonban már használni nem tudta, ugyanis megérkezett Su Yung az ő élőhalott koszorúslányaival, így Tessa inkább elhagyta a ringet. Az aktuális bajnok és kísérői megtámadták Madison Rayne-t, akinek Allie sietett a segítségére.

Ha még több IMPACT! tartalomra vágysz, kövesd  Magyarország első Impact Wrestling rajongói Facebook oldalát: https://www.facebook.com/tnaimpacthirek/

Fotók:ImpactWrestling

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.