Header Ads

Daniel Bryan még nem hosszabbított a WWE-vel!

A népszerű pankrátor szerződése szeptemberben jár le, és amennyiben nem újítják meg, szabadon távozhat.



A PWInsider riportere, Mike Johnson a weboldal "Elite Audio" szekciójában beszélt arról, hogy Bryan mindeddig nem hosszabbította meg idén lejáró szerződését a WWE-vel, és ha ez továbbra sem történik meg, akár már az ősszel is feltűnhetne egy másik szervezetnél. Johnson ugyanakkor hozzáteszi, hogy szerinte ez nem valószínű, és Bryan idővel aláírja majd az új megállapodást. Érdekes adalék a történethez, hogy az idén márciusban visszatérő pankrátor nemrégiben a Talk is Jericho podcast vendége volt, ahol elmondta, hogy ha a WWE orvosai nem tisztázzák őt, az idén mindenképpen távozott volna, és tervei szerint az ROH, az NJPW és a mexikói CMLL égisze alatt birkózna a Bullet Club ellenében.

A szerkesztő véleménye: Bryan esetében egy dolog bizonyos: bármi áron, de birkózni akar. Valószínűnek tartom, hogy ilyen közel a szerződése lejártához már a végsőkig kivár, nehogy időközben egy véletlen baleset folytán megint megvonják tőle ezt a lehetőséget, miközben újabb évekre elkötelezi magát a WWE mellett. Az is valószínű, hogy a lehető legjobb feltételekkel akar új szerződést kötni, és itt nem csupán az anyagiakra gondolok, hanem arra is, hogy a megállapodás mekkora szabad mozgásteret hagy neki a jövőjéhez. Mindeközben a WWE számára sem közömbös, hogy Bryan teste hogyan reagál a sorozatterhelésre, hiszen ez befolyásolhatja, hogy pontosan milyen szerződést kínálnak neki. Mindazonáltal, ha Bryan zökkenőmentesen végigbirkózza a nyarat, egyetértek Johnson véleményével, miszerint a felek végül egymás tenyerébe csapnak majd.

1 megjegyzés:

  1. hát Doki, én is nagyon remélem, hogy nem fog elmenni Daniel B egy nagyon keleti szervezethez, mert lehet, ha japán már sokkal modernebb, mint régen, de a WWE fényévekkel a többi szervezet előtt jár, főleg orvosi szemszögből. Bryanről mondjuk azt is tudjuk, hogy ő szíve szerint mindig is a WWE-be birkózna, és nem szívesen menne el más szervezetekbe. Remélem, hogy a gyerek, és a többi wrestler meghozza az eszét, és Bryan nem fog elmenni a wwe-ből. Bryan egy hatalmas érték a WWE-nek, és ezt Vince is tudja, ezért szerintem a WWE mindent meg fog tenni Daniel Bryanért.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.