Header Ads

101 meccs, amit látnod kell! - Blitzkrieg

A 101 ezen részében talán minden idők egyik legeslegjobb tévés küzdelmét hoztuk el nektek! Körülbelül nyolc és fél évvel ezelőtt egy bizonyos Hulk Hogan lehetségesnek tartotta, hogy a villám másodszorra is ugyanoda csapjon, és csatlósaival együtt kísérletet tett a Hétfő Esti Háborúk újramegvívására. A kiválasztott paripa a TNA volt, amely ekkor már hosszú évek óta magabiztosan tartotta a második számú amerikai pankrációszervezet pozícióját, azonban sokan azt szerették volna, ha még ennél is többre viszik, és a WWE reális kihívóivá válhatnak. Sajnos (vagy nem sajnos, ki hogy érzi) ebben a kísérletben az első lövés volt egyben az utolsó is...


AJ STYLES VS. KURT ANGLE
TNA VILÁGBAJNOKI CÍMMÉRKŐZÉS


A pankrációvilág már régen látott zsongással készült 2010. január 4-re. Ezen a hétfői napon ugyanis két, felettébb valószerűtlennek tűnő esemény várta a tévénézőket: több mint 12 év után tért vissza a RAW-ra az annak idején hírhedten megszivatott Bret "The Hitman" Hart - a TNA pedig egy agyonreklámozott hétfő esti különkiadással jelentkezett szokásos csütörtöki műsora helyett, amely a szervezet irányítását e nappal átvevő Hulk Hogan debütálása köré épült. Ő maga úgy kommunikálta ezt a média felé, hogy "kiforgatja a sarkaiból ezt a helyet" és "kihívja a szörnyeteget", vagyis a WWE-t. E sorok írója egészséges kétkedéssel fogadta a hallottakat, de tény, hogy akire nem ragadt át valamelyest az internetes rajongótársadalmon eluralkodó csodavárás és izgalom (most talán végre mindkét szervezet kap egy adrenalinlöketet és plusz motivációt arra, hogy minél jobban teljesítsenek), az már eléggé burnout-szindrómás lehetett a pankrációt illetően.

De kezdjük az elején: 2009. október 27-én nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy Hulk Hogan és a WCW korábbi főnöke, Eric Bischoff társulnak a TNA elnökével, Dixie Carterrel, és ezzel új korszak veszi kezdetét a cég életében. A szervezetet annak idején a Jarrett-pankrátorfamília alapította, a későbbiekben pedig a Carterek irányították és pénzelték, a családi vállalaton, a Panda Energy-n keresztül, míg Jeff Jarrett (a WCW és a TNA sokszoros világbajnoka) megmaradt kisebbségi tulajdonosnak. Hoganék tulajdonjogot ugyan nem szereztek, de befolyásos emberként érkeztek, a gyeplő lényegében az ő kezükbe került.

Hogan és Bischoff szakmai renoméja meglehetősen felemás képet mutatott. Egyrészt elvitathatatlan, hogy a Hulkster az egyetlen ember, aki nem egy, hanem két alkalommal is fel tudta emelni a pankrációipart, és mindig volt érzéke a tömegek lélektanához. Ugyanakkor hatalmi pozícióban rendre korruptnak bizonyult, már a WWE-ben és a WCW-ban is szerette maga köré gyűjteni a saját talpnyalóit (a magyar szlengben ez a Bajúsz Baráti Kör néven ismeretes), és sok esetben vaskalapos módon állt hozzá a másféle stílust képviselő fiatalokhoz. Bischoff megítélése már a WCW óta ellentmondásos volt; egyesek zseninek tartották őt, az egyetlen promóternek, aki képes volt győzelmet aratni Vince McMahon felett, és bukását inkább külső tényezőknek tulajdonították, mintsem a saját hibáinak. Aztán vannak, akik úgy vélekednek róla, hogy tipikus kókler, aki mások hátán kapaszkodott fel a csúcsra; egyetlen erénye, hogy el tudja adni magát, és amint egyszer kicsúszott a lába alól a talaj, többé már sosem tudott feltápászkodni. Kétségtelen tény, hogy Hogan és Bischoff együtt tették naggyá a WCW-t. Mint ahogy az is, hogy a szervezet még az ő uralkodásuk alatt elindult a totális káosz és a bukás felé vezető úton.

A TNA, amely az ezt megelőző években vitathatatlan 2. számú szervezetté nőtte ki magát, hasonlóan felemás társaság volt. Egyrészt sokáig alternatívát jelentettek a WWE-től megcsömörlött hardcore rajongók számára. Rengeteg tehetséges fiatal pankrátornak nyújtottak lehetőséget arra, hogy megmutassák képességeiket, pláne azokban az években, amikor a WWE nem volt vevő az újra. A direkt látványos és tiszta birkózásra épülő X-Division egészen forradalmi kezdeményezés volt a mainstream felé tendáló szervezetek körében, és egy időben a legjobb női- valamint csapatdivíziót is magukénak tudhatták a pankrációban. Míg a WWE volt a nagy óriás, aminek az ember - jó esetben - élvezte a műsorait, a TNA volt a bátor kisegér, aminek szurkolni lehetett. Annak ellenére is, hogy néha úgy tűnt, mintha az egész biznisz leginkompetensebb alakjai dolgoznának ott. Nem ritka, hogy a WWE is kétes döntéseket hoz. Na, de hányszor van olyan, hogy az ember a haját tépi, mondván: "uramatyám, ennyire nem lehetnek hülyék!"? A TNA-vel ez gyakorta előfordult, de ami talán ennél is bosszantóbb lehetett, az a totális képtelenségük a normális marketingre. Mindegy, mihez nyúltak vagy kit igazoltak le, a szervezet lassan négy éve ugyanazon(!) nézettségi értékek mentén stagnált. Csak kiabáltak, hogy "mi vagyunk a pankráció", most "átlépjük a vonalat", ésatöbbi, de ami az emberek látómezejét illeti, mindig csak a szemünk sarkában maradtak - ha egyáltalán.

A Hogan-Bischoff párostól elsősorban azt várhattuk, hogy változtassanak ezen. Még akkor is, ha tudtuk: ez az út kockázatokkal jár. Mindazonáltal ők - látszólag - így álltak hozzá a feladathoz. Hogannak meggyőződése volt, hogy a csütörtök esti műsorsáv (amikor az Impact című heti adás futott) nem jó, és mielőbb hétfő estére kell költözniük, hogy szem előtt legyenek, és duma helyett ez egyszer valóban kihívják a WWE-t. Sikerült is kilobbizniuk a Spike TV-nél (amely ironikus módon a RAW korábbi otthona), hogy január 4-én kapjanak egy speciális háromórás blokkot Vince-ékkel szemben, aztán majd meglátják.


Nos, az első show sikerrel zárult. A régóta várt Bret Hart-Shawn Michaels és Bret Hart-Vince McMahon konfrontációkkal jelentkező WWE ugyan magasan megnyerte a nézettségi versenyt, azonban az Impact mégis cégrekordot állított fel a maga 1.5-ös nézettségével (az adás első óráját több mint hárommillióan látták), ami egyébként a mai napig áll. Utólag visszanézve már pontosan látszik, mennyi hibát követtek el, ám a kezdeti izgalmak közepette még számos rajongó felhúzta a rózsaszín szemüveget. Lássuk, mik történtek...

Felbukkant például az a Jeff Hardy, aki 5 hónappal korábban még a WWE nehézsúlyú világbajnoka (és egyben talán legforróbb sztárja) volt. Más kérdés, hogy időközben akadt egy komolyabb rendőrségi ugye, miután egy kisebbfajta patikát találtak nála (ezen az adáson pedig semmi értelmeset nem csinált), ám ő mégis olyasvalaki volt, akire felkapták a fejüket az emberek. Megjelent a tizenhatszoros világbajnok Ric Flair, aki már két évvel korábban ráerőltetett visszavonulása óta epekedett érte, hogy visszakerülhessen a dolgok sűrűjébe. Emlékezetes érkezési beszédet mondott Hulk Hogan, Eric Bischoff, és felbukkant a régi New World Order csapat pár kivénhedt, de annál nagyobb nosztalgiafaktorral bíró sztárja, mint Scott Hall és Sean Waltman (X-Pac). A főmérkőzés azonban talán mindnyájukat elhomályosította: sokak szerint minden idők egyik legjobb tévés meccsét produkálták a szervezet világbajnoki címéért.

Ezért a meccsét a "Fenomenális" AJ Styles-nak és a WWE-ből már jól ismert 1996-os olimpiai bajnok Kurt Angle-nek tartozunk köszönettel.

Styles talán az egész TNA szimbóluma volt. Egy - akkor még - nem különösebben karizmatikus, de zseniális képességekkel megáldott pankrátor, aki éveken át eséllyel indulhatott volna a világ legjobbja címért. Már a legeslegelső TNA adáson is jelen volt, később pedig az X-Division felemelkedése során hódított lenyűgöző meccseivel. A szervezet sokszoros bajnoka, aki egészen 2014 elejéig hűséges maradt hozzájuk (aztán egy sikeres japán kiruccanást követően végül csak megérkezett a WWE-be, ahol szintén egykettőre felért a csúcsra). Kurt Angle pedig az az ember, akiben a felemelkedés zálogát látták. 2006-ban igazolt a TNA-be, miután a WWE egészségügyi okokból szerződést bontott vele. Angle-nek pályafutása során rengeteg problémája volt a nyakával (már az olimpiát is sérülten nyerte meg), és mivel sosem szakított időt a teljes gyógyulásra, valamint a ringben sem volt hajlandó lassítani, ezek újra és újra előjöttek, neki pedig gondjai akadtak a fájdalomcsillapítókkal és más egyéb szerekkel. A WWE-ben sokan aggódtak miatta, azonban ő a menesztése után sem pihent sokáig - inkább belevágott egy új kalandba. Nem tudta felemelni a TNA-t, ahogyan azt remélték, azonban pályafutása nagyobbik részét ott töltötte, és számos emlékezetes dolgot tett le az asztalra. Aki látta már Kurtöt birkózni, aligha kételkedik benne, hogy ő a világ egyik legjobbja.

Ők ketten eredetileg a 2010 januári Genesis PPV-n ütköztek volna meg az éremért (ez végül meg is valósult), azonban Bischoff döntésének köszönhetően már néhány nappal korábban, az Impacten is övék volt a terep. Ebben a TNA vs. WWE "villámháborúban" kevés értékelhető lövés dördült el Orlandóból. Ez az első azonban közéjük tartozott - Angle és Styles maximálisan bizonyították, hogy egy adott helyzetben képesek rá, hogy bármi más pankrációs eseményt elhomályosítsanak a munkájukkal!

A WWE részéről amúgy egyetlen árva reakció érkezett a kihívásra: a január 4-i RAW-n Chris Jericho kiparodizálta Hogan "hallgatózását", amikor a füle mögé tett kezével hergelte a közönséget...

TNA iMPACT különkiadás
2010. január 4.
Orlando, Florida, USA
Kommentátorok: Mike Tenay és Taz





Az est viszonylagos sikere után mozgásba lendültek a fogaskerekek, hogy az Impact véglegesen hétfő estére költözzön. Addig azonban volt még egy kéthónapos átmeneti időszak, amíg maradniuk kellett csütörtökön - és ne szépítsük, ez idő alatt kvázi semmi értelmeset nem csináltak. A kezdeti zsongás már erősen megcsappant, mire március 8-án elkezdődhetett a "tényleges" háború. Ami mindössze hetekig tartott... A WWE lemészárolta a TNA-t a nézettségben, ekkor már nemhogy emelkedést nem produkáltak, hanem egyenesen történelmi mélypontra csökkentek az értékek. Májusban az Impact visszakerült a csütörtök estékre. Hogan és Bischoff még három évet töltöttek a szervezetnél, amely napjainkban csatornáról csatornára vándorol, nézettsége a korábbi értékek negyedére csökkent, és összességében sokkal rosszabb állapotban van, mint érkezésük előtt. A "villámháború" és az új korszak totális kudarccal zárult a számukra.

* * *

A következő epizódban is folytatjuk WWE-n kívüli körutunkat, és egészen a nyolcvanas évekig utazunk vissza egy olyan mérkőzés kedvéért, amit aligha felejtett el az, aki csak egyszer is látta. Egy igazi klasszikus vár ránk... a tizenhatszoros világbajnoktól!


Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.