Header Ads

Tények és érdekességek a WrestleMania 34-ről

A WrestleMania 34 a WWE történetének egyik legsokkolóbb rendezvénye volt.
Undertaker is visszatért - (Fotó: WWE)
Már közel két hét telt el az esemény óta, de még mindig beszélnek róla az emberek. Ezen a gálán rengeteg érdekes tényt összelehetett gyűjteni, hiszen sok minden történt:

Stephanie McMahon egészen ez idáig sohasem birkózózott WrestleManián, pedig az Attitude Éra óta látható a képernyőn.

The Undertaker pályafutásának legrövidebb mérkőzését vívta John Cena ellen, hiszen 2 perc 45 másodperc alatt elintézte az ellenfelét. Ez volt a meccs, ahol a két legtöbb WrestleMania győzelemmel rendelkező birkózó csapott össze egymással. The Undertakernek 24, Cenanak 10 diadala van.

Roman Reigns továbbra sem érte be Hulk Hogant a legtöbb egymást követő WrestleMania főmérkőzéssel. Roman négy main eventet vívott zsinórban, míg Hogan ötöt.

Bray Wyatt történelmet írt a WrestleMania 34-en, de nem a jó értelemben. Wyatt volt az első olyan aktív birkózó, aki az előző évben a világbajnoki címért küzdött, de a következő évben még meccset sem kapott. Rajta kívül még hatan jártak így, de ezek a személyek már vagy elhagyták a céget ekkora, vagy sérültek voltak.

– Ric Flair (WWF Bajnokként ment a WrestleMania 8-ra)

– Shawn Michaels (megnyerte a  WWF Bajnoki Címet a WrestleMania 12-n)

– Sycho Sid (WWF Bajnokként ment a WrestleMania 13-ra)

– Batista (megnyerte a Nehézsúlyú Világbajnoki Címet a WrestleMania 21-en)

– The Rock (WWE Bajnokként ment a WrestleMania 29-re)

– Goldberg (Universal Bajnokként ment a WrestleMania 33-ra)

Elias eredetileg az André the Giant Memorial Battle Royalban szerepelt volna, de a cég úgy határozott, hogy inkább szerepeljen egy szegmensben John Cenaval.

Kavita Devi történelmet írt hiszen ő az első indiai nő, aki szerepelt a WrestleManián. Aki esetleg nem tudná ő a WWE első női indiai birkózója, továbbá szerepelt a Mae Young Classicban is. A YouTubeon az egyik mérkőzése már elérte a 22 milliós megtekintést is.

Carmella volt az első, akit kiejtettek a női Battle Royalból a WrestleManián, amelyet sokáig fognak még hangoztatni.

Brock Lesnar nyerte a "2" mérkőzését The Undertaker "24-2"-es WrestleMania rekordjából, hiszen legyőzte Roman Reignst.

Triple H az örökifjú, ezúttal egy nő bánt el vele? - (Fotó: WWE)

Triple H a huszonkettedik WrestleMania mérkőzését vívta, előtte már csak The Undertaker szerepel a maga 26 mérkőzésével.

Azzal, hogy Seth Rollins megnyerte az Interkontinentális Bajnoki Címet Grand Slam Bajnokká vált, így már mind három Shield tag Grand Slam Bajnoknak vallhatja magát.

Kane a 19. WrestleMania mérkőzését vívta, hiszen az André the Giant Memorial Battle Royal résztvevője volt, ahonnan Baron Corbin ejtette ki.

Shinsuke Nakamura a vereségével nem tudott csatlakozni a birkózók elit osztályához. Ha nyert volna akkor csatlakozott volna Brock Lesnarhoz és Yokozunához, akik WrestleMania debütálásukkor nyerték meg a WWE Bajnoki Címet. Yokozuna Bret "The Hitman" Hartot győzte le a WrestleMania 9-en, míg Brock Lesnar Kurt Anglet a WrestleMania 19-en.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.