Header Ads

Goldberg szerint Hulk Hogan megérdemel még egy esélyt

Jelenleg nem sokat tudunk Hulk Hogan pontos státuszáról.
(Fotó: Frazer Harrison / Getty Images)
Annyi változott az elmúlt évekhez képest, hogy a WWE újra elismeri Hulk Hogant, mint a cég egyik legnagyobb legendáját, de nem szerződteti újra, mivel félnek a szponzorok negatív reakciójától. Mark Henry korábban lenyilatkozta, hogy szó sem lehet a Hulkster visszafogadásáról, amíg az nem kér bocsánatot az öltözőben is, a korábbi rasszista megnyilvánulásai miatt. A két WWE Hall of Famer Hillbilly Jim és Jimmy Hart véleménye szerint Hogan megérdemelne még egy lehetőséget.

A CBS Sportsnak adott interjújában Goldberg is kifejtette véleményét Hogan jelenlegi helyzetéről. Bill anno a WCW-ban ismerkedett meg a Hulkamania vezérével, akivel azóta is jó barátságot ápol.

Azt gondolom mindenki megérdemel egy második esélyt. Hogant be kell engedni az öltözőbe, hogy beszélhessen a dologról. Ez az amit megérdemel. Ki tudja mi történik ezután, de nem is az én dolgom, hogy ezt megfejtsem. Csak a véleményemet tudom elmondani, ami az, hogy megérdemli a többiek figyelmét.

Egyelőre minden a WWE szponzorain múlik, ha egyik szponzor sem egyezik bele Hogan vissza hozatalába, akkor értelemszerűen nem hozzák vissza. Emellett a televíziós szerződésükön is múlhat a dolog. A WWE lehet kivárja egy új kontraktus megszületését, mielőtt üzleti tárgyalásokba fognának Hulk Hogannel.

(Forrás: WN)

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.