Header Ads

AJ Styles rendben lesz a WrestleManiáig

Az elmúlt hetekben a regnáló WWE Bajnok AJ Styles egy kisebb sérüléssel bajlódott.
Nem lesz baj - (Fotó: WWE)
Emiatt a múltheti Live Eventeken már nem birkózhatott és ugyanez volt a helyzet az eheti SmackDownon is, ebből kifolyólag szóba került az is, miszerint veszélybe kerül a szereplése az idei WrestleManián. Szerencsére azóta elmondható, hogy AJ rendben lesz a nagy eseményig, így megtudja majd védeni a WWE Bajnoki Címet Shinsuke Nakamura ellen.

Styles ezen a hétvégén már birkózott Trentonban de, hogy megkíméljék csak egy nyolc emberes tag team mérkőzésben, ahol a New Dayt egészítette ki Rusev, Aiden English, Chad Gable és Shelton Benjamin ellen. Helyi jelentések szerint a nézők láthatták a Phenomenal Forearmot és a Styles Clasht is.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.