Header Ads

Jeff Jarrett beavatásra kerül a WWE Hall of Famebe

A TNA alapítója, a négyszeres WCW és hatszoros NWA Világbajnok Jeff Jarrett ebben az évben beavatásra kerül a WWE Hall of Famebe.
(Fotó: WWE)
Hivatalosan elsőként az NBC Sports jelentette be, de már egy héttel ezelőtt Dave Meltzer is előrevetette Jarrett beiktatásának tényét. Mondhatjuk, hogy ez meglehetősen furcsa szituáció, hiszen a WWE és Jeff Jarrett eddig rossz viszonyban állt egymással. 

Jarrett és a WWE rossz körülmények között vált el egymástól még 1999-ben, amikor Jeff egy pay-per-viewn a meccse előtt bejelentette a távozását, hogy a WCW-hoz igazolhasson. A riválisnál 2000-ben már világbajnok volt, hiszen ő volt a Chosen One vagyis a cég új kiválasztottja. Amikor a WWE felvásárolta a céget Vince McMahon azonnali hatállyal elbocsájtotta Jarrettet, aki ezután apjával egy új szervezetet alapított Total Nonstop Action Wrestling néven, ott még hatszor felért a világ csúcsára.

Miután a Carter család teljesen kitúrta őt a hatalomból a szervezet értékesítését követően, egy új szervezetet alapított Global Force Wrestling néven, de mára teljesen lecsúsztak, miután zátonyra futott a GFW és az Impact házassága. Jarrett az elmúlt hónapokban alkohol problémákkal bajlódott, de a WWE segítségnek köszönhetően felépült.

Remélhetőleg ez megnyitja az utat afelé, hogy a WWE több közös projektbe vághasson az 50 éves birkózóval. A WWE weboldalán ugyan írnak a 2001 utáni tevékenységéről, de név szerint nem említik meg az Impact Wrestlinget.

Összeségében Jeff Jarrett egy négyszeres WCW Bajnok, háromszoros WCW United States Bajnok, hatszoros Interkontinentális Bajnok és korábbi World Tag Team Bajnok. Emellett hatszor begyűjtötte az NWA Nehézsúlyú Világbajnoki Címet is.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.