Header Ads

Sasha Banks elérzékenyült a történelmi mérkőzés után

Kedden számoltunk be arról, miszerint megtörténik az első WWE-s női meccs araboknál.
Nem bírta ki sírás nélkül - (Fotó: WWE)
A helyszín az Egyesült Arab Emirátusok volt, ahol Alexa Bliss és Sasha Banks küzdött meg a RAW Női Bajnoki Címért. Korábban erre nem lehetett példa a vallási ellentétek miatt, de végül engedélyt kaptak a meccshez, az egyetlen kitétel az volt, hogy a fejükön kívül minden testrészüket takarniuk kellett. A mérkőzés végül nagyon jól sikerült, így reményt adhat a jövőre nézve, egyértelműen látszik, hogy az arab világ elkezdett nyitni az amerikai pankráció felé. A meccset követően Sasha is elérzékenyült.

Mielőtt kimentem volna már elkezdtem sírni. Már akkor tudtam mennyire hatalmas ez, hogy nagyobb mint én. Amikor kisétáltam és amikor a bemondó kimondta, hogy Női meccs következik hallhattad a rajongók törődését. Amikor kimentem láttam a kislányokat, ez mindenért megérte, mert ez az amit érzek, feltettem az egész Földet, hogy megcsináljam. Változásokat akarok a világon, feljogosítani a nőket és tudatni velük, hogy az álmaik végesek és bármit elérhetnek. Nagyon hosszú út vezetett ehhez, nem csak a WWE-ben, hanem az egész világon. Ez egy olyan dolog amelyre örökké emlékezni fogok a hátralevő életem során, és nem tudom eléggé megköszönni a rajongóknak, akik ösztönöztek engem ma este.
- Nyilatkozta Sasha Banks 


Triple H is megdicsérte őket a Twitteren
A pillanat, amikor történelmet írsz világ színvonalon. 

1 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.