Header Ads

Friss hírek Paige állapotáról

Mint ismeretes, a nyaksérüléséből nemrég visszatérő Paige a napokban újabb sérülést szenvedett egy uniondale-i live eventen, ahol a mérkőzését is félbe kellett szakítani. Szerencsére az első hírek biztatónak tűnnek.

 

Mick Foley már röviddel az eset után arról számolt be, hogy Paige jobban érzi magát a kezdeti ijedtség után, és azóta a PWInsider és a Wrestling Observer is megerősítette, hogy a birkózónőt nem szállították kórházba, a saját erejéből tért vissza a szállodába, sőt, még szórakozni is elment kollégáival. A WWE ennek ellenére levette őt a héten esedékes live eventek műsoráról, és elővigyázatosságból röntgenre, illetve más kontrollvizsgálatokra küldték Paige-et.

A legvalószínűbb elmélet szerint Paige egy ún. stingert szenvedhetett el, ami gyakori sérülésnek számít a kontakt sportokban. Ez egyfajta idegsérülés, ami akkor következik be, ha a karfonat idegei valamilyen erő hatására megnyúlnak. Jellemzően áramütésszerű, csípős, bizsergő fájdalommal jár (innen kapta a közkeletű angol nevét), amit a kar elgyengülése, zsibbadtsága követ. Ezt támasztja alá, hogy az esetről kikerülő videón Paige a karját próbálja rázogatni. Emlékezhetünk rá, hogy néhány évvel ezelőtt hasonló okból szakították félbe Daniel Bryan egyik televíziós mérkőzését is. Általában hamar elmúlik, és egyszeri alkalommal ritkán okoz súlyosabb vagy maradandó sérülést, azonban Paige nyakproblémái miatt elengedhetetlen, hogy alaposabban is kivizsgálják.
 

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.