Header Ads

"Az őrült tudós" - A Paul Heyman Történet

Az elmúlt években rendszeresen felbukkant egy ember a WWE berkein belül, akinek (majdnem) kopasz a feje és hatalmas a szája. Ott állt CM Punk oldalán és ott áll már hosszú évek óta Brock Lesnar mellett is. Valaki, akinek olykor már a puszta nézése és hangja is elegendő ahhoz, hogy elkezdjen pofon után viszketni a tenyerünk. Ő bizony Paul Heyman. De voltaképpen ki is ez az ember, a máig híres extrém birkózószervezet, az ECW egykori tulajdonosa? Hogyan és mivel szerzett magának nevet a pankrációiparban? Vajon meg nem értett zseni, vagy csupán egy szélhámos, akinek szenny ömlik a szájából? Az elnyomott tehetségek felkarolója, vagy egy törtető megszállott? Cikkünkben megpróbáljuk közelebb hozni hozzátok ezt az embert, akinek a története és a pankrációra gyakorolt hatása szinte elképzelhetetlen sztori. Tartsatok velünk, és ismerjétek meg az Őrült Tudóst!


"Paul a manipuláció mestere, és ezt a legszeretetteljesebben mondom. Képtelenség haragudni rá. Óriási motivátor és örök optimista. A műsorai előtt mindenkit csúcsra pörgetett a színfalak mögött. Voltak srácok az öltözőben, akik ölni tudtak volna Paulért, és kis híján az életüket adták érte a ringben. Ugyanakkor tetőtől-talpig tele van szarral, és ha ezzel tisztában vagy, onnantól könnyedén ki lehet jönni vele. Mint meccsszervező és történetíró, talán a legjobb, akivel valaha dolgoztam. Üzletemberként viszont az ambíciói meghaladták a képességeit."
Chris Jericho


"Paul sosem hazudott a közönségnek. Hazudott a pankrátorainak, de a közönségnek soha."
Tommy Dreamer, ECW legenda


"Megbízhatsz benne, bár Paul egy külön világ. De ha azt mondja, kiáll melletted, akkor úgy is lesz."
"Flyboy" Rocco Rock, ECW pankrátor
 

"Tisztelem a kreativitását? Igen. Szívesen dolgoznék vele előadóként? Naná. Leülnék vele hülyéskedni a színfalak mögött, ha összefutunk? Persze, mindig meg tud nevettetni. Azt gondolom, hogy van akkora kamugép, hogy a saját hazugságait is elhiszi? Száz százalékig. Mint ahogy így van ezzel mindenki más is, aki valaha együtt dolgozott vele."
Eric Bischoff, a WCW executive producere

 
"Paul Heyman nélkül ma nem lennék a WWE-ben."
CM Punk (2013)


* * *

Ahhoz, hogy megértsük és megismerjük Paul Heymant, érdemes elolvasni róla egy korai történetet. A New York-i srác már kölyökkorától kezdve élelmes kis fickó volt, 11 évesen filmrelikviákat gyűjtott, és csomagküldő szolgálatként árulta azokat. Miután beleszeretett a pankrációba, 14 évesen felhívta a World Wrestling Federation akkori vezetőjét, idősb Vince McMahont, elhitette vele, hogy ő a The Wrestling Times újságírója (ez valójában Heyman saját kezűleg firkált hírlevele volt), és McMahon ígért neki egy sajtóakkreditációt a Madison Square Gardenbe. Előadása olyan meggyőző volt, hogy idősb Vince elküldte őt a szervezet manhattani irodájába, a korábbi pankrátorlegendához és akkori jobbkezéhez, Arnold Skaalandhoz. Amikor a pattanásos, fogszabályozós tinédzser megérkezett, Skaaland és a szervezet másik neves pankrátora (későbbi híres kommentátora), Gorilla Monsoon éppen ott kártyáztak. Heyman szemrebbenés nélkül kérte az akkreditációját, és kijelentette, hogy márpedig neki személyesen Vince McMahon ígérte meg a dolgot. Skaaland kacsintott, és - ő úgy gondolta viccből - kotorászni kezdett az iratok között. Képzelhetitek a megdöbbenését, amikor kezébe került a VIP-belépő, Paul Heyman nevére kiállítva! Paul aztán fényképeket készített a WWF rendezvényein, a jól sikerült darabokat pedig felajánlotta a szervezetnek, hogy használják fel azokat műsoraikban - ő pedig cserébe feltűntethette rajtuk hírlevele reklámját.

Mindez kiválóan példázza, mi vezette sikerre Paul Heymant. "Tökös" volt, kreatív, nem ijedt meg a saját árnyékától - és ahogy az angolok mondanák, világklasszis "bullshitter" volt.

Alig töltötte be a 21. életévét, amikor már teljes idejű menedzserként kezdett dolgozni a pankrációban, valami ahhoz hasonló szerepkörben, mint amiben most is láthatjuk. Ekkor vette fel a Paul E. Dangerously művésznevet. Később így hívták őt az egyik nagy színpadon, a WCW-ban is, ahol a gonosz Dangerous Alliance nevű csapatot vezette, melynek soraiban többek között olyan nevek bukkantak fel, mint a WWE későbbi "Stone Cold-ja", Steve Austin. Heyman előadóként ugyanazt a progresszív, szókimondó stílust képviselte, mint vezetőként, és gyakran évekkel megelőzte korát és aktuális környezetét azzal, ahogy a showbizniszben alkalmazandó stílusról gondolkodott. Kezdőként egyszer bajba is került emiatt, amikor Jerry "The King" Lawler igazi királyságában, Memphisben lépett fel. Elsütött ugyanis egy viccet arról, hogy "ha Jerry Lawler az igazi férfi errefelé, akkor nem csoda, hogy ilyen sok leszbikus van Tennessee államban". Ez mai füllel már nem hangzik olyan durva sértésnek, de akkoriban, a büszke "Dél" egyik államában hallatlan eset volt. Heymant azonnal ki akarták rúgni, és csak az mentette meg, hogy a régió egyik top pankrátorának, Austin Idolnak annyira megtetszett a produkciója, hogy haladéktalanul kilobbizta a főnökeinél, hogy megkaphassa Heymant menedzserének.

A WCW-ban a konzervatívabb vezetők nem nézték jó szemmel Heyman vad ötleteit, így ott a felek útjai elváltak egymástól, és ezen a ponton még az is felmerült, hogy Paul búcsút int a pankráció világának. Azonban érkezett egy megkeresés az Eastern Championship Wrestling (ECW) szervezettől. Még nem volt 30 éves, amikor főszervező lett új állomáshelyén. Ravaszsága és gátlástalansága kulcsszerepet játszott abban, hogy az ECW el tudott szakadni a National Wrestling Alliance (NWA) igazgatótanácsától, amely egykoron élet-halál ura volt a profi birkózásban, a kilencvenes évek elejére azonban (Vince McMahon terjeszkedésével és a WCW-t megvásároló mégiamogul, Ted Turner színrelépésével) pöffeszkedő bohóctársulattá degradálódott. S tette mindezt úgy, hogy a szervezet tekintélye nemhogy nem szenvedett csorbát, ellenkezőleg; kilőtt az egekbe (az NWA-t viszont szinte végérvényesen lejáratta). A tagszervezetek közül a legnagyobb közönséggel rendelkező ECW felajánlotta, hogy rendezzék meg náluk azt a versenysorozatot, aminek a célja egy új NWA világbajnok megkoronázása volt. Az ECW részéről a "Franchise" Shane Douglas nyerte meg az övet, azonban rögtön ezt követően le is dobta azt a földre, és egy szenvedélyes beszéd közepette kijelentette, hogy ő nem fogadja el "egy halott szervezet elismerését", ezennel világbajnoki rangra emeli az ECW-övet, és fellobbantja a profi birkózósport ÚJ lángját! Heymanen és Douglasen kívül mindössze az ECW akkori főnöke, Todd Gordon tudott róla, hogy ez fog történni.

A szakadást követően a szervezet neve Extreme Championship Wrestlingre módosult, és nem telt bele sok idő, Heyman hamarosan az új ECW első számú vezetője lett. Főnökként egy addig sosem látott, agresszív stílust hozott az amerikai pankrációiparba - sokak szerint valóságos forradalmat hajtott végre.

Heyman stratégiájának alapjait röviden talán három pontba lehetne szedni:

1. Káosz és Kultúra
Aki végigolvasta az eddigieket, annak talán már nem meglepő, hogy Heyman erőteljesen favorizálta a szabályok nélküli, hardcore birkózás intézményét. Sokan épp emiatt emlékeznek az ECW-ra, a kaotikus és brutális vérfürdők miatt, ahol a külső beavatkozás és az eszközhasználat mindennapos dolognak számított (a szervezet sem a kiszámolás, sem a diszkvalifikáció szabályát nem alkalmazta). A ma megszokott fegyvereken kívül gyakran előkerült például a szögesdrót, a sajtreszelő, a rajzszögek, sőt, még a tűz is (ezeket egyébként egy időben a WWE is használta, alkalmi jelleggel). Sor került "Fans Bring the Weapons" meccsre, amire a rajongók hoztak mindenféle kacatot, hogy aztán azokkal öljék egymást a pankrátorok. A "Hardcore Legenda", Mick Foley (Cactus Jack) és a veterán Terry Funk különösen szerették leamortizálni egymás testét, olyanokkal együtt, mint a szögesdróttól sebhelyes testű, teljesen őrült Sabu. De nagyot téved, aki azt hiszi, hogy az ECW csak erről szólt. Az őrület közepette ugyanis Heyman szép csendesen megszerezte a kor legtehetségesebb fiatal pankrátorait, azokat a technikás, látványos stílusú birkózókat, akik apróbb termetük, ismeretlenségük, vagy éppen a fejesek hozzá nem értése miatt nem kellettek a nagyobb szervezetekbe. Az olyanok, mint Eddie Guerrero, Dean Malenko, Chris Jericho, Chris Benoit, vagy éppen a Mexikóból importált high-flyerek, Rey Mysterio és Psicosis sehol máshol nem látható, tiszta és kultúrált küzdelmeket tettek le az asztalra az ECW ringben. Ez utóbbiak egyszer azt az instrukciót kapták Heymantől, hogy "Az arénám a műhelyetek, a ringem a festővásznatok. Fessetek nekem egy Picassót!" Paul rövid időre még a WCW-ból kirúgott Steve Austint (szintén kiváló birkózó) is leigazolta, aki itt, az ECW-ban kezdte megtalálni a hangot, ami később Stone Colddá és megasztárrá tette őt. A két stílus mixelésével Heyman friss és izgalmas műsorokat tudott biztosítani közönségének.


2. Felerősíteni a pozitívumokat, elrejteni a negatívumokat
Az ECW természetesen nem versenyezhetett a két nagy (WWE és WCW) produkciós színvonalával, ők kis épületekben dolgoztak, egy kicsi, de egymásért tűzbe menni is hajlandó stábbal. A promókat egy lakásban vették fel az ECW molinó előtt, miközben két méterrel arrébb valamelyikük anyukája épp vasalt. Heymant ez nem ejtette kétségbe. Ha a produkció minősége rossz volt, akkor olyan körítésbe rakták, mintha pontosan így akarták volna megcsinálni az egészet. Voilá. A rosszul legyártott felvétel hirtelen a kilencvenes évek lázadó, gyakran ellenkultúrába torkolló szellemiségének megjelenítése lett. Ugyanezt a stratégiát követte a kevésbé tehetséges pankrátorok népszerűvé tételekor - egyvalamiben ugyanis biztos lehettél az ECW-ban; ha dolgozni akartál, nem hagytak parlagon heverni. Heyman mindig arra biztatta az embereit, hogy legyenek kreatívak, rengeteg beleszólást engedélyezett abba, hogyan szeretnék alakítani saját arculatukat (az ECW egyik nagy sztárja, Rob Van Dam nyilatkozta egyszer azt, hogy "Ha számított neked az önkifejezés szabadsága, Paul volt a legjobb promoter, akinek dolgozhattál."). A szuperintelligens Raven (aki a Mensa International tagja) minden idők egyik legösszetettebb ellenkultúrás karaktere lett. Az egyszerű jófiú, Tommy Dreamer botütések sorozatát állta ki összeszorított fogakkal, hogy a rajongók elfogadják őt mint az ECW szívét és lelkét. A gyenge képességű, de a közönséget mégis megragadó tag team, a Public Enemy suta hátraszaltókat ugrott, asztalok tucatjain keresztül a szórakoztatásért. Sandman pedig, a tipikus alsó-középosztálybeli munkásember, akit ritkán láttak cigaretta vagy sör nélkül, olyan bevonulást kapott (stílszerúen a Metallica "Enter Sandman" c. számára), amely az összes meccsét másodlagos jelentőségűvé tette, mert a hangulatot már az alatt megteremtette, hogy beért a ringbe (ja, és rendre szétverte a sörösdobozát a homlokán, így már azelőtt elkezdett vérezni, hogy megszólalt volna a ringcsengő).



3. Kultuszteremtés
Amikor a WWE adásait nézzük, valószínűleg megvannak a kedvenceink, akiknek szurkolunk. Legyen az John Cena, Roman Reigns, Randy Orton, AJ Styles, Seth Rollins vagy bárki más, a WWE műsoraiban az ember inkább a pankrátorokat látja, mintsem a szervezet egészét. Ha elmegyünk egy WWE-rendezvényre, a közönség az egyes pankrátorokat élteti, nem magát a WWE-t. Az ECW esetében ez fordítva volt, és a jelenséget Heyman is igyekezett bátorítani. A szervezet az igazi "diehard" rajongókat csábította magához, akiket egy elvont hasonlattal úgy lehet elképzelni, mint egy focicsapat ultráit. Az ő szemükben sosem a pankrátor volt az első, hanem az ECW betűkhöz kötődtek. Birkózók jöttek és mentek, de az ECW megmaradt. A rajongók ellenségesen viselkedtek a többi szervezettel szemben, amire Heyman szintén rájátszott, a máshová igazoló pankrátorok rendre megkapták az "eladtad magad - eladtad magad!" kántálást is. A hűség a szervezethez kötötte a közönség magját, akik "életüket és vérüket" adták volna az ECW-ért. Ez a jelenség ma már korántsem lenne egyedülálló a függetlenek mezőnyében (sőt, bizonyos szintig az NXT-ben sem), de az ECW volt az első társaság, ahol ilyen szinten jött létre hasonló.


* * * 

Fájdalom, a sikeres formula, amit ez az "Őrült Tudós" kifőzött boszorkánykonyhájában - és ami magasan kiemelte az ECW-t a többi kis szervezet közül, országos ismertséget hozva a brigádnak - egyben az Extreme Championship Wrestling örök buktatója is maradt. Az ECW ellentmondásos stílusa elriasztotta a szponzorokat és a tévétársaságokat, akikkel Heyman csak rossz feltételek mellett tudott szerződést kötni (bár egy péntek éjszakára szóló műsorsáv remekül sült el neki, mert csomó szórakozóhelyen és sztriptízbárban felfigyeltek a népek az ECW adásaira). Mivel az ECW nem volt tőkeerős cég, így a nagy szervezetekkel ellentétben lobbierőt sem képviselt. Előfordult, hogy egy leszbikus csók miatt Heymanék elveszítették a televíziós lefedettségük 90%-át, mert mindenhonnan kidobták őket. A szervezet első PPV adását is többször el kellett halasztani, mert rendre különböző kifogások merültek fel. És sajnos azt is meg kell említeni, hogy minden élelmessége és kreativitása ellenére Paul E. csapnivaló üzletember volt...

Heyman minden bizonnyal nagyon szeretné elhitetni, hogy az ECW forradalmának lángjai már-már a WWE és a WCW habtestét nyaldosták (kevésbé költői hasonlattal élve: szorongatták a nagyok tökeit). Talán még saját maga is elhiszi, hogy így volt. A valóság ezzel szemben az, hogy bár az ECW stabilan ült a maga kicsi szemétdombján, mint vitathatatlan 3. számú szervezet az USA-ban, gyakorlatilag semmiféle reális veszélyt nem jelentett a két piacvezetőre. Ahhoz ellenben épp elég nagy zajt csaptak, hogy bekerüljenek a pankrációrajongók köztudatába, formálják a kedvenc sportjukról alkotott nézeteiket, és ezt az új látásmódot aztán a közönség a nagy szervezeteknél is megpróbálta érvényre juttatni. Az Austin és The Rock nevével fémjelzett, egekig magasztalt Attitude-éra létrejöttében bizony vastagon benne volt az a stílusteremtő folyamat is, amit Heyman a kilencvenes évek közepén képviselt. Balszerencséjükre a WWE és a WCW nem csak a stílusukra, hanem a top pankrátoraikra is felfigyeltek, és ha Heymantől nem jöttek a csekkek, sokan el is fogadták a zsíros ajánlatokat, így az ECW mezőnye egyre jobban felhígult. A távozók közül néhányan nem tudtak gyökeret verni új állomáshelyeiken, Sandman és a Public Enemy esetében például döbbenten konstatálták új munkaadóik, hogy Heyman rendszeréből kiszakítva, a mainstream jóval szigorúbb környezetében csupán középszer alatti előadókkal lettek gazdagabbak, akikkel nem is tudtak mit kezdeni. A tehetségesebbek közül viszont többen is komoly karriert futottak be, néhányan egészen a világbajnoki címig jutottak.

Összességében elmondható, hogy Heyman ambíciói messze túlszárnyalták a lehetőségeit, ennek ellenére fikarcnyit sem lassított a tempón. Az ECW 2000-ben végül elveszítette addigi legkomolyabb tévészerződését (épp a RAW került arra az amerikai csatornára, amelyen korábban Heyman műsora futott), a szervezet pedig 2001 elején bezárta kapuit. A csődeljárás megkezdésekor az adósságuk durván 7 millió dollárra rúgott. A főnökre azonban már várt a következő nagy kaland: a WWE.

* * *


A WWE berkein belül Heyman számos különböző szerepet vállalt a műsorokban, kezdetben szakkommentátorként dolgozott Jim Ross mellett, aztán menedzser lett (ő segített elindítani a bunyóban rendkívül tehetséges, de a mikrofonnal gyengébb képességű Brock Lesnar pályafutását - ő nevezte el Lesnart a "Next Big Thing"-nek), majd egy időben a Smackdown igazgatói posztját is betöltötte a tévében. Azonban bármilyen jó előadó is Paul E., ezeknél a dolgoknál sokkal fontosabb az a munka, amit a színfalak mögött végzett.

Heyman ugyanis nem az a típus, aki megelégszik azzal, hogy kimegy a kamerák elé, és ott pattog az embereivel. Ha tehetséget lát - márpedig van szeme a tehetségekhez - akkor a színfalak mögött is mindent megtesz, hogy segítsen neki, fejlessze őt, és megtalálja számára azt a szerepet, amiben a leghatékonyabban tudna előrelépni. Így volt ez Brock Lesnar esetében is. Paul ráadásul nem állt meg egy embernél. Kevesen tudják, hogy még mielőtt a Smackdown General Managere lett volna a tévében, már komoly irodamunkát végzett, mint a show kreatív igazgatója. S hogy milyen jól dolgozott, azt ékesen példázza az a meghökkentő tény, hogy 2002-ben az irányítása alatt álló Smackdown nézettsége rendszeresen VERTE a WWE zászlóshajójának számító RAW-ét! Ekkortájt a Smackdown teljesen önálló arculattal rendelkezett, hiszen a WCW megszűnése után Vince McMahon mesterségesen próbált meg konkurenciát teremteni a műsorainak, imígyen versenyeztetve a RAW-t és a Smackdownt. Így, hogy Heymannek nem kellett a dolgok üzleti oldalával foglalkoznia, csak a pankrációról alkotott elképzeléseit kellett megvalósítania, az általa irányított műsor színvonala messze felülmúlta a RAW-ét és ezt a McMahon-família tagjai, akikkel Heyman úgyis állandó vitában volt a termékről alkotott nézetkülönbségeik miatt, bizony nem nézték jó szemmel, hiába dolgozott elismerten jól, nem maradhatott örökre ebben a szerepkörben

Viszont később megkapta a WWE farmszervezetének, az OVW-nak az irányítását, ahol ismét kemény munkát végzett a fiatalokért, és erőteljesen lobbizott azok érdekében, akiket tehetségesnek vélt. Ezek közé tartozott CM Punk is, akiről a WWE brancs feltűnően nem vett tudomást. Maga Heyman később úgy nyilatkozott, hogy a WWE-nek fogalma sem volt róla, mihez kezdhetnének Punkkal, nem terveztek vele semmit, egyszerűen azért igazolták le, mert a függetleneknél nyújtott teljesítménye amolyan internetes szenzációvá tette őt. Később aztán ő segített megtenni Punknak az első lépéseit a nagyoknál... amikor belevágott egy újabb projektbe.



Az egykori ECW-sok 2005-ben meggyőzték Vince McMahont, hogy a WWE finanszírozzon egy "extrém nosztalgiabulit" (az ügynek nyilván nem ártott, hogy az ECW történetéről kiadott DVD-lemez a WWE egyik valahavolt legsikeresebb kiadványa lett), egy igazi búcsúadást az ECW-nak, amelynek a csőd miatt 2001-ben még arra sem nyílt módja, hogy méltósággal lépjen le a színről. Nos, ez a show, ami a "One Night Stand" nevet kapta, egészen kiválóan sikerült. A hangulat az egeket verte, rengetegen fizettek elő a műsorra, és a szakma szinte egybehangzó véleménye szerint az évtized egyik legnagyszerűbb PPV-jét hozták össze a New York-i Hammerstein bálteremben.



Ezen felbuzdulva az egy évvel későbbi folytatás (One Night Stand 2006) már az ECW teljes idejű visszatérését volt hivatott elindítani (az új sorozat a WWE 3. számú műsora lett). A projekt sajnos kudarcba fulladt, de ennek okait inkább nem elemezzük ki e helyen, mert nagyon hosszúra nyúlna tőle a cikk. Az "új ECW" névleg Heyman irányítása alatt állt, gyakorlatilag viszont szinte semmiben nem kapott szabad kezet, és ebből nem sült ki semmi jó. 2006 decemberében, egy katasztrofális PPV (December to Dismember) után Heyman és a WWE útjai közös megegyezéssel elváltak egymástól. DE! Még mielőtt erre sor került volna, Paul E. tett egy hatalmas szolgálatot a szervezetnek: az év nyarán minden ellenvélemény dacára felhívta a farmszervezetből az ott senyvedő CM Punkot, és rögtön mélyvízbe is dobta őt az ECW tévéadásban. Heyman későbbi távozása ugyan azt jelentette, hogy Punk elveszítette legnagyobb szövetségesét a színfalak mögött, de addigra már megmutathatta képességeit, és ha lassan és nehezen is, végül magától felért a csúcsra.

A következő években Heyman elszakadt a pankráció világától (bár egy angol bulvárlap internetes kiadásában véleményrovatot vezetett, ahol rendre kommentálta a biznisz körül felmerülő vitás eseményeket). Többször is szóba került a neve a második számú amerikai pankrációszervezetnél, a TNA-nél, de Heyman rendre kijelentette, hogy csak akkor lenne hajlandó szerepet vállalni, ha szabad kezet kapna a műsorszervezés terén, ezt azonban nem voltak hajlandóak megadni neki, így annyiban maradtak a dolgok.

2012-ben aztán újra felbukkant képernyőinken ez a mániákus géniusz, méghozzá korábbi protezsáltjait, Brock Lesnart és CM Punkot képviselve. Jelen volt Punk történelmi hosszúságú bajnoki uralmánál, vagy éppen annál a döbbenetes pillanatnál, amikor Lesnar megszakította a Streaket. A jelekből ítélve pedig úgy tűnik, hogy amíg Brock itt van, addig ő sem megy sehová (elvégre a Szörny maga kérte, hogy újból Heymannel dolgozhasson). Legújabb kori pályafutása még egy tekintetben egyedülálló: tökéletesen balhémentes. Paul E. saját bevallása szerint is értettebb emberként tért vissza a WWE-be, aki már nem akar felforgatni és megváltoztatni mindent, ami épp nem tetszik neki, ehelyett a feladatára összpontosít, és a háttérbe vonulva, tanácsokkal segíti azokat, akiknek a tehetsége felkelti a figyelmét (a kiváló riporternő, Renee Young példán nyíltan beszélt arról, hogy a korai időszakában Heyman azonnal a szárnyai alá vette őt). De hogy mi lesz a Heyman-történet vége, az egyelőre a jövő zenéje, és közösen fogjuk megtudni a WWE adásaiból.

 

* * *

"Ma esélyt kaptunk arra, hogy azt mondjuk: "Igen, igazatok van! Túl extrémek vagyunk! Túl vadak vagyunk! Nem bírunk magunkkal! El vagyunk telve magunktól!" De azt is mondhatjuk, hogy "A pokolba, nincs igazatok! A pokolba, NEKÜNK van igazunk! Mert minden akadály ellenére MEGCSINÁLTUK! Higgyétek el, ez a siker! Kezdődjék a műsor!"
Paul Heyman szavai az ECW pankrátoraihoz, percekkel a szervezet történetének első PPV-je, a "Barely Legal" előtt

 

Reméljük, cikkünk megelégedésetekre szolgált, és sikerült méltóképpen bemutatnunk nektek ezt a különös embert. A bevezetőben feltett kérdésünkre visszautalva: Heyman épp annyira zseni, mint amennyire szélhámos; kétségkívül megszállott, nem állnak távol tőle az övön aluli módszerek - s mégis, ha ösztönös tehetség vagy, talán ő a legjobb esélyed. Mindenekfelett azonban, bármennyire ellentmondásos ember, bármilyen megkérdőjelezhető módszereket alkalmazott is pályafutása során, egyvalami abszolút vitán felül áll: ahogy a legendás Mick Foley mondta: "ha pankrációról van szó, Paul Heyman minden idők egyik legnagyobb koponyája!"


3 megjegyzés:

  1. Megint egy remek munkát kaptunk és köszönjük hogy vettétek a fáradságot és leírtátok. Nagyon imádom ezeket a hosszú történeteket olvasni. :D

    VálaszTörlés
  2. Ja és még meg szeretném kérdezni hogy fogjátok még folytatni a Doktor Summerslamjeit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a cikk eljött a jelenkorig, szóval nem egészen tudom, hová lehetne folytatni. :) De ha elő is kerülne, a Summerslam egyelőre nem aktuális. Ugyanakkor köszönöm a dicséretet! :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.