Header Ads

A D-Generation X története

Elöljáróban annyit, hogy ha már írtunk a pankrációt örökké megváltoztató nWo történetéről, akkor nem kerülhettük ki, hogy bemutassuk a WWE válaszát erre, akik végül befejezték a WCW által félbehagyott munkát.
Egy kiváló borítókép a Wrestling Média oldaláról

Koncepció:
A gimmick lényege az volt, hogy adott egy csapatnyi lázadó, akik szabályokat hágnak át és másokat inzultálnak, továbbá azzal küzdenek meg, akikkel csak akarnak. Amellett, hogy durvák, viccesek is voltak egyben, és bárkit szerettek megtréfálni. A csapatot a mai napig a legellentmondásosabb csoportnak nevezik a WWE háza táján. A WWF Attitude Érájának legnagyobb találmánya és attrakciója volt a DX, és Vince McMahon számtalanszor beismerte, hogy a WCW nWo koncepciója inspirálta őket. Így az egykori Kliq két részre szakadt, hiszen Kevin Nash és Scott Hall a WCW-ban a New World Order tagjaiként, míg Triple H, Shawn Michaels és Sean Waltman a WWF-es D-Generation X tagjaiként szerepeltek. Külön érdekesség, hogy Waltman eredetileg az nWo tagja volt 1996 és 1997 között, mielőtt visszaigazolt volna a WWE-hez.

A csapat legendás jeligéje a "Suck it" lett, valamint különböző X jeleket formáztak a kezeikkel, és megjelent a "DX Chop", ami szintén azt szimbolizálta, hogy kapd be.



A Degeneráltak:
A kezdetekkor - (Fotó: WWE)
Triple H szerint a WWF akkori vezetése nem akarta a Kliq-et együtt látni a televízióban, ám 1997. augusztus 11-én mégis hozzáláttak az új csapat építéséhez a Raw is War adáson. Egy Shawn Michaels vs. Mankind meccsen kezdődött minden, amelyet az ekkor még Hunter Hearts Helmsley néven birkózó Triple H és Chyna zavart meg, valamint Rick Rude is visszatért, mint Michaels testőre, aki megtámadta Mankindot egy székkel. A következő heti Raw-n Michaels és Triple H egy párost alkotva küzdöttek meg Mankinddal és The Undertakerrel, de diszkvalifikációval veszítettek, mert Michaels széket használt Undertakeren. Szeptember 7-én, a Ground Zero: In Your House gálán Michaels megküzdött The Undertakerrel, amely meccs eredmény nélkül zárult, mert Triple H, Chyna és Rude is közbezavart. Innentől kezdve együtt bukkantak fel, és rendre kifiguráztak másokat, különösképpen a szervezet vezetőit, köztük a kommentátorként is dolgozó Vince McMahont, valamint a commissioner Sgt. Slaughtert.

A D-Generation X az első viszályát a Hart Foundation ellen vívta, melynek vezetője Michaels legnagyobb ellenfele, Bret Hart volt. Michaels hamarosan a történelem első Grand Slam Bajnoka lett, miután elhódította az európai övet a British Bulldogtól. Hart az októberi 6-ai Raw-n degeneráltnak nevezte Michaelst, a következő héten pedig Shawn meg is alkotta a csapatuk nevét, amely nem más volt, mint a D-Generation X. Nem sokkal később jött a Survivor Series, ahol Michaels elhódította Harttól a WWE Bajnoki Címet, a hírhedt Montreal Screwjob alkalmával, amely után Bret elhagyta a céget. Ennek hatására Rude is kilépett a DX-ből, és visszatért a WCW-hoz, majd szépen lassan a Hart Foundation is feloszlott, miután a tagjai közül csak Owen Hart maradt a szervezetnél. Shawn ekkoriban egyszerre volt Európa és WWE Bajnok, mígnem az előbbi övet egy vicces mérkőzésen átadta Triple H-nek.

1998 elején kezdetét vette az út a tizennegyedik WrestleMania felé, és ekkor csatlakozott a csapathoz a legendás ökölvívó, Mike Tyson is. A WrestleManián Michaels ellenfele Stone Cold Steve Austin volt, amely meccset a Heartbreak Kid azért vesztette el, mert Tyson ellenük fordult, így végül Austin lett az új bajnok.

A DX hadsereg:
Micsoda sztárparádé - (Fotó: WWE)
A Mike Tyson incidens után Triple H kirúgta a bandából Shawn Michaelst, és átvette az irányítást az egész csoport felett. A valóságban más volt a helyzet, ugyanis Michaels kényszerűségből távozott. Tudni illik, hogy Shawn még az év elején súlyos sérülést szenvedett a Royal Rumble-ön, amikor a The Undertaker elleni meccse során beverte a derekát a koporsóba. Az elkövetkező két hónap során még kitartott, de ezután 4 évig nem lépett ringbe (ez idő alatt szerencsére felépült). Shawn helyét végül az az X-Pac vette át, akit az nWo tagjaként kirúgtak a WCW-ból, így visszatért a WWF-be. Ugyanekkor csatlakozott a formációhoz a New Age Outlaws, azaz Billy Gunn és "Road Dogg" Jesse James, akik ekkor a Tag Team Bajnokok voltak. Az eredeti ötlet szerint a csapat heel maradt volna, de hamar népszerűvé váltak a rajongói körökben és az arénák valósággal felrobbantak értük. Ekkoriban a heel The Rockkal és annak csapatával, a Nation of Dominationnel viszálykodtak, majd később Vince McMahon Corporation nevezetű formációjával mérték össze erejüket.

Ezek után jöttek a történelmi pillanatok, amikor a DX áprilisban és májusban is háborút indított a rivális WCW ellen. 1998. április 27-én a Raw Is Wart és a Nitrót is egyazon környéken tartották Virginiaban, mindössze 30 kilométer távolságra egymástól. A D-Generation X Hampton városából Norfolkba utazott, a WCW fellépésére. Azzal érveltek, hogy a WCW-tól ingyenjegyet kaptak és ki akarják szabadítani Kevin Nasht és Scott Hallt. Végül megpróbáltak bejutni az arénába egy tankkal, de a World Championship Wrestling nem engedte be őket.


Csapongások:
Az új "koalíció" - (Fotó: WWE)
A csapat egy rövid ideig viszálykodott az egykori vezér Shawn Michaelsszel, aki commissionerként a Corporation tagja lett, ám Vince frakciója hamarosan ellene fordult, így 1999 elején Shawn újra a DX színeibe öltözött. Az 1999-es év arról szólt, hogy a csapat tagjai sorozatosan egymás ellen fordultak. Először Chyna árulta el Triple H-et, majd visszaállt az oldalára, és együtt fordultak X-Pac ellen. Triple H és Chyna hamarosan csatlakoztak a Corporationhöz. A DX tagjai néhány hónap erejéig külön utakon jártak, de az év végén HHH - ekkor még csak a tévében - feleségül vette Stephanie McMahon-t, amivel kezdetét vette a McMahon-Helmsley Éra, és a régi csapat ekkor újból összeállt, hogy Triple H frissen megszerzett világbajnoki címét védje. Ez azonban rövid életűnek bizonyult, és a 2000-es év folyamán a DX megszűnt létezni.

2002-ben úgy tűnt, hogy az eredeti csapat újra összeáll, mert Shawn Michaels visszatért a ringbe, ám a DX rajongóknak csalódniuk kellett. Shawn eredetileg a WWE-ben is felbukkanó nWo-ba állt be, de Kevin Nash súlyos sérülését követően Vince McMahon megszüntette az alakulatot, majd valóban összeállhatott volna a D-Generation X, ám Triple H Shawn Michaels ellen fordult, akivel két éven keresztül véres viszálykodást folytatott.

Újraformálódás duóként:
A legendás páros - (Fotó: WWE)
A legendás Michaels - Triple H feud után a régi harcostársak kibékültek egymással. 2006-ban elhintették, hogy újraformálják a DX-et. A WrestleMania 22-n Shawn Michaels és Triple H is használta a DX karjelzést, az előbbi Mr. McMahon ellen, az utóbbi John Cenaval szemben. A WrestleManiát követő időszakban össze is álltak, mint duó és olyanokkal folytattak viszályokat, mint Shane McMahon, Vince McMahon és a Spirit Squad. A június 26-ai Rawn elég messzire mentek, hiszen azt próbálták eladni, hogy Vince McMahon szereti a férfi nemi szerveket (ezen mondatokat Triple H mondta Vincenek öltözve, míg Michaels Shane-t utánozta). Az elkövetkező hónapokban tovább folytatták a McMahon család bosszantását. A Vengeance gálán a DX előbb a Spirit Squadot győzte le, majd a SummerSlamen Vince-t és Shane McMahont is, és ugyanez történt az Unforgiven gálán egy Hell in a Cell handicap meccsen, ahol Big Show csatlakozott a két McMahonhöz.

Következő viszályukat a Rated-RKO-val vívták, akik ellen újbóli összeállásuk óta először vesztettek mérkőzést, noha a Survivor Seriesen - több emberrel is kiegészülve - már a DX diadalmaskodott. 2007 elején a World Tag Team Bajnoki Címeket akarták megszerezni Edge-től és Randy Ortontól, de nem jártak sikerrel, ráadásul Triple H súlyos sérülést szenvedett a mérkőzésen. A magára maradó Michaels ennek ellenére továbbra is a DX bevonulózenéjét használta, és tag team bajnok lett John Cena oldalán, a WrestleMania 23-on pedig ki is hívta Cenát a WWE Bajnoki Címéért, de végül veszített. Ezután a szintén megsérülő Michaels elhatárolódott a DX-től, és saját karakterét használta.

A formáció 2008-ban tűnt fel legközelebb, amikor január 28-án legyőzték Umagát és Snitskyt, de ebben az évben már csak ritkán voltak együtt láthatóak. 2009-ben Shawn Michaels egy kisebb pihenőre ment, miután veszített The Undertaker ellen a WrestleManián, míg Triple H a Randy Orton vezette Legacyval viszálykodott. Shawn augusztusban visszatért, és az újra összeálló D-Generation X együtt legyőzte a Legacyt a SummerSlamen és a Hell in a Cellen is egy cellameccsen. A Survivor Series gálán egy Triple Threat meccsen vettek részt John Cena ellen a WWE Bajnoki Címért, de veszítettek. A december 13-ai TLC gálán a Jeri-Showt legyőzve megnyerték az egyesített tag team öveket, amelyet 2010. február 8-ig birtokoltak, mígnem a ShoMiz trónfosztotta őket egy Triple Threat Elimination Tag Team meccsen, amelyben a harmadik csapat a CM Punk vezette Straight Edge Society volt. Március elsején elvesztették a visszavágót a címekért, így ez volt a D-Generation X utolsó televíziós mérkőzése, lévén hogy Shawn Michaels visszavonult a The Undertaker elleni vereség után.


2010 után:
Néha felbukkannak - (Fotó: WWE)
A csapat már mindent elért, amit lehetett, és Shawn Michaels is úgy döntött, hogy végleg szögre akasztja a birkózócsizmát, így Triple H part-timerként egyéniben folytatta, és olyanok ellen folytatott viszályokat mint The Undertaker, Brock Lesnar, CM Punk, majd később Daniel Bryan és Sting. Ezen feudokban Michaels rendszeresen feltűnt, mint Hunter barátja és segítője. A New Age Outlaws 2013-ban visszatért, hogy Triple H segítségére siessenek Lesnar ellen, ám ez nem jött össze. A teljes DX utoljára a WrestleMania 31-en tűnt fel, amikor Triple H és Sting küzdött meg egymással, itt először és utoljára állt szemben egymással a teljes nWo és a D-Generation X.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.