101 meccs, amit látnod kell! - Pokol a Cellában

Húsz évvel ezelőtt kezdetét vette egy hagyomány, ami napjainkban már önálló PPV-vel rendelkezik. Ma meghívót kaptok tőlünk a pokol kapui közé, mert sorozatunkban most ennek a meccstípusnak a létrejöttét ünnepeljük meg! Saját szemetekkel bizonyosodhattok meg róla, hogy vajon igaz-e az a sokak által hangoztatott vélemény, miszerint az eredeti volt a legjobb. A ringben két olyan ember méri össze az erejét, akik már akkor is ikonok voltak - ma pedig a pankráció halhatatlan legendái. Időgépünk következő megállója 1997 ősze, egy új korszak hajnala - és ami mögötte van. Vajon milyen helyzetben volt ekkor, az Attitude-éra előestéjén a WWE? Ki állt elő a Hell in a Cell ötletével? Valójában mit gondolt egymásról Shawn Michaels és az Undertaker? A klasszikus mérkőzés felelevenítésén túl ezekre a kérdésekre is megpróbálunk választ adni!

THE UNDERTAKER VS. SHAWN MICHAELS
HELL IN A CELL

Sorozatunktól szokatlan módon, egy személyes gondolattal kezdeném ezt a cikket. Nem véleményrovatot írok, ezért az események felelevenítésekor minden esetben tárgyilagosságra törekszem. Ezzel együtt most ki kell nyilvánítanom azt, hogy saját professzionális véleményem szerint a "Heartbreak Kid" Shawn Michaels minden idők legjobb pankrátora. Nem a "legnagyobb" (ezért a címért a Hogan és Austin-félék vetekednek), nem is a kedvencem, de az egyik legjobb, és ha nyíltan beszélek, akkor én elhagyom az "egyik" jelzőt. Nehéz rossz meccset vagy interjút találni tőle. A hétköznapi átlaga is rendkívül erős, emellett pedig igazi rangadókirály volt. Úgy fel tudta szívni magát a nagy meccsekre, mint a késői Undertakert leszámítva talán senki. Alighanem mondanom sem kell, hogy jó pár alkalommal fogunk még találkozni vele, mielőtt a sorozat véget ér.

Egy másik dolog, amit szintén el kell mondani Shawn kapcsán - és ez részben már az aktuális meccshez kapcsolódik - az, hogy az 1996-1998 közötti időszak, melynek nagy részét a csúcson, a WWE első embereként töltötte, egybeesik azzal a periódussal, amikor a WCW darabokra szedte a WWE-t a nézettségi háborúban, és Vince McMahon szervezete már-már anyagi gondokkal küzdött. Ebből könnyű arra a következtetésre jutni - sokan meg is tették -, hogy bár Michaels kétségtelenül jó pankrátor volt, de nem valami sikeres bajnok. Ezzel a kijelentéssel is vitába szállnék. Igen, a WWE nagy bajba került, miközben Shawn volt a fő zászlóvivő. De kevesen teszik fel a kérdést: mi lett volna, ha NEM Shawn Michaels ez a zászlóvivő? Bret Hart már kiöregedőben volt. Undertaker és Mankind (Mick Foley) inkább egy-egy "Jelenség", egyikük sem az a típus, aki a hátán cipelne egy szervezetet. Stone Cold Steve Austin, Triple H és a későbbi The Rock még nem álltak készen. Bátor kijelentést teszek: Michaels nélkül talán ma nem létezne a WWE. Nem sikerült versenyképessé tennie a szervezetet, de versenyben TARTOTTA addig, amíg beérett a "felmentő sereg".

Ennyit a "személyeskedésről". Irány 1997!

                      

Zűrzavaros év volt, amely végül fordulópontnak bizonyult a WWE számára, ám erről akkor még nem tudhattak, sokkal inkább a problémákat érzékelték. Az egyik legnagyobb ezek közül a két top sztár, Shawn Michaels és Bret Hart ellenségeskedése volt. Ne szépítsük, GYŰLÖLTÉK egymást. Hogy mi volt az oka ennek az egésznek, arról eltérő beszámolókat adtak, de maradjunk annyiban, hogy az "úgy kezdődött, hogy visszaütöttem" tipikus esete volt. Michaels odáig ment, hogy valószínűsíthetően térdsérülést színlelt, hogy ne kelljen Hart ellen mérkőznie a WrestleMania 13-on (ezt ő maga természetesen tagadja, és nincs is rá bizonyíték, de elterjedt vélekedés, hogy így volt, és az is feltűnő, hogy míg önéletrajzi könyvében szinte valamennyi botrányos esetéről részleteibe menően beszélt, ezt az egyet erősen igyekezett átugrani), később pedig egy színfalak mögötti verekedésre is sor került kettejük között, melynek következtében HBK hetekre elhagyta a WWE-t, és csak Vince McMahon meggyőzőerejének köszönhető, hogy nem igazolt máshová.

Undertaker elleni küzdelme visszatérésekor vette kezdetét, az 1997-es Summerslamen, amikor egy világbajnoki címmérkőzés különleges bírája volt Taker és - naná - Bret Hart között, mely meccset egyébként a Hitman nyerte, miután Shawn fejbe vágta a Sírásót egy székkel. Érdekesség, hogy bár mindketten top sztárok voltak, korábban sosem kerültek szembe egymással, Michaels szerint azért, mert a méretbeli különbségek miatt Vince vonakodott leszervezni egy ilyen meccset. Ezúttal viszont megtörtént, hiszen Shawn már nem egyedül volt. Csatlakozott hozzá jó barátja, Triple H, Rick Rude, valamint a félelmetes testépítő hölgyemény, Chyna, és ezzel lefektették a későbbi D-Generation X alapjait. Az új frakció komoly szerepet játszott Taker és Shawn legelső meccsén, a 97-es Ground Zero PPV-n, amely eredmény nélkül ért véget, miután vagy millióan beavatkoztak a küzdelembe. Ha külső erőkkel akad probléma, rendszerint logikus lépés ketrecbe szervezni a visszavágót. Ám ezúttal nem álltak meg a hagyományos változatnál.

Amennyiben hihetünk Shawn Michaels könyvének, maga a Heartbreak Kid állt elő azzal az ötlettel, hogy térjenek vissza a korábban megszokott láncszemes ketrecekhez (a WWE ekkoriban fémvázas ketreceket használt, mert a nagy termetű pankrátorok ezt könnyebben megmászták, mint a másik fajtát, de HBK szerint ezek rettentő hülyén néztek ki), és azt is ő kérte, hogy fedjék be. Más források szerint Jim Cornette, a színfalak előtt és mögött is évtizedes munkát végző memphisi atyamester találta ki a koncepciót, a saját territóriumában népszerű változat alapján. Mindenesetre bárki is volt, valami újat akart. Ezzel alaposan feladta a leckét a WWE technikusainak, de ők képesek voltak megépíteni az újfajta szerkezetet, és azt a megoldást választották, hogy a hagyományos ketrecmeccsekkel ellentétben nem a szorító peremére, hanem a ringen kívülre helyezik az alkalmatosságot, nagyobb mozgásteret biztosítva ezzel a pankrátoroknak. Amit létrehoztak, sokkal inkább cella volt, mint ketrec. Az Ördög Játszótere. Ihletett újítás volt, aminek a mai napig rangja van.

Ebben az időben Shawn és Taker is kétszeres világbajnokok voltak - Shawn ráadásul az Európa-bajnoki cím megszerzésével Grand Slam bajnokká avanzsált, ami azt jelentette, hogy ő volt az első ember a WWE-ben, aki valamennyi elérhető övet megszerezte pályafutása során -, és ami még ennél is fontosabb, a szervezet ikonjai. Azonban emberileg nem is lehettek volna különbözőbbek. Jó, a Szívtipró és a Sötét Nagyúr eleve elég ellentétes párosítás, de beszéljenek inkább Michaels szavai helyettem: "Sosem láttam bele Taker fejébe. Mindig nyugodt volt, összeszedett és kiegyensúlyozott. Én meg a szöges ellentéte; egy kiállhatatlan fazon, aki sosem maradt a fenekén. Tudtam, hogy nem igazán kedvel, de akkora profi volt, hogy sosem engedte, hogy a személyes érzései az üzlet útjába álljanak. Amíg nem sértettem meg - márpedig nem tettem - békén hagyott. Azt mondogatta nekem: "A ringben mindig teljesítettél, Shawn. Nekem ennyi elég." Mark (Taker valódi keresztneve, a szerk.) mindenki mástól különbözött. Mintha lett volna ő, és rajta kívül mindenki más. Érinthetetlen volt, a figura pedig, amit hozott, páratlanul népszerű. Mindig annyira biztos volt magában és a karakterében. Számomra olyan volt, mint Cool Hand Luke: egy igazi Jelenség. Megtiszteltetés volt ringbe lépni ellene."

Azonban akármilyen halhatatlan Jelenség volt is a Halott Ember, neki is megvoltak a maga külön gondjai. Például egykori menedzsere, Paul Bearer személyében, aki ekkortájt állt elő azzal a történettel, hogy Undertaker halottnak hitt "kisöccse", Kane valójában életben van, és javában készül arra, hogy visszatérjen, és bosszút álljon fivérén, aki Bearer vádaskodása szerint porig égette családja temetkezési vállalkozását, szülei és - addigi hitük szerint - testvére halálát okozva. A természetfeletti viszály később sokak kedvencévé vált, de a pályafutása talán legveszélyesebb meccsére készülő Sírásó számára talán nem volt a legmegfelelőbb az időzítés. Hát még az, ami ezután következett...

Ne is szaporítsuk tovább a szót, irány a történelmi - legelső - Hell in a Cell mérkőzés, a WWE két halhatatlan legendája között, és azért a rend kedvéért halkan jegyezzük meg azt is, hogy - mint azt Shawn Michaels nagy megkönnyebbüléssel konstatálta a meccset megelőző interjújában - a felettébb rangos Európa-bajnoki öv nem került megvédésre ezen az estén. :)

WWE Badd Blood 1997
1997. október 5.
St. Louis, Missouri, USA
Kommentátorok: Vince McMahon, Jim Ross és Jerry "The King" Lawler




Utólag elmondhatjuk, hogy ez az este és a Hell in a Cell egy újabb lépés volt a WWE átalakulása felé vezető úton, melynek Michaels és Triple H is nagy hangadói voltak (hivatalos formájában másnap este alakult meg a DX). Shawn úgy gondolta, hogy az agresszívebb, ellentmondásos stílus lehet a nyerő, és ha nem kapott engedélyt valamire, hát anélkül csinálta, több alkalommal is büntetést kockáztatva vele. Vince nehezen adta be a derekát, úgy gondolta, hogy az új témáknak köze sincs a bizniszhez és a profizmushoz. Később viszont ő maga adott zöld utat az Attitude-érának.

Taker és Michaels még nem végeztek egymással a Hell in a Cell után, azonban előbbi figyelme mind inkább Kane-re terelődött, utóbbira pedig már várt Bret Hart, Montreal és az este, amikor minden örökre megváltozott...

* * *

És ha már agresszió, belengetném, hogy a következő epizódban is maradunk az "erőszakos" meccseknél, bár ezúttal más lesz majd a választott fegyverünk - de hát arról is lehet nagyot esni, nem csak a ketrec tetejéről. Az elmúlt évtized második felében meglehetősen gyakorivá váltak ezek a sokemberes, "sztárcsináló" meccsek. Vajon ez is ilyen lesz, vagy talán egy elfeledettebb darab? Egy meccs, amiről előzetesen azt sem tudtuk, hogy meg fog történni? Hmm...