Header Ads

Survivor Series 2017 - Beharangozó

Az idei Survivor Series a Texas állambeli Houstonból, a Toyota Centerből jelentkezik.
A két főmérkőzés egy képen - (Fotó: WWE)
Ez már sorrendben a 31. "Túlélő Túra" lesz, amely a történelem során először jelentkezik majd a NASA fővárosából, a 20 ezer fő befogadására alkalmas Toyota Centerből. Már minden jegy elkelt a Survivor Seriesre, amely gála tavaly óta ismét a RAW és a SmackDown csatájára koncentrál annak köszönhetően, hogy tavaly nyáron visszatért a Brand Split. Az előző évben a legendás Goldberg volt a főattrakció, de idén még több nagy név itt lesz, hiszen ringbe lép Triple H, a visszatérő Kurt Angle, továbbá John Cena is visszatér erre a gálára két év hiátust követően. A várható főmérkőzés pedig egy álommérkőzés lesz a két világbajnok Brock Lesnar és AJ Styles között. Lássuk tehát a mérkőzések előzeteseit.

Kick-Off Show

WWE Cirkálósúlyú Bajnoki Címmérkőzés: Enzo Amore (c.) vs. Kalisto
Fotó: WWE
A 205 Live Brand, mérkőzése ezúttal csak a pre-showra fért oda. Enzo még Neville-től szerezte meg az övet, majd Kalisto sikerrel elhódította azt tőle az egyik RAW adáson. A mexikói öröme nem tarthatott sokáig, mert a TLC-n Amore visszaszerezte tőle a címet, így Kalistonak ma este lesz az utolsó lehetősége arra, hogy a cirkálók királya lehessen.
Tipp: Enzo Amore

Survivor Series

Non-title The Miz vs. Baron Corbin
Fotó: WWE
A RAW-t mint Interkontinentális Bajnok The Miz, míg a SmackDownt mint United States Bajnok Baron Corbin képviseli. The Miznek nem lehet majd könnyű dolga az óriás ellen, aki megjegyzéseket tette a várandós feleségére. The Miz Maryse felemlegetése miatt, azt ígéri, hogy kiveri Corbin fogait. Meglátjuk mennyire sikerül majd neki ezt megtenni.
Tipp: Baron Corbin

The Shield vs. The New Day
Fotó: WWE
Sokáig úgy tűnt, hogy ezen a gálán sem lesz Shield, mert Roman Reigns nem tud időben felépülni a vírusos megfertőződéséből. Szerencsére rendbe jött, így megkapta az engedélyt, így testvérei oldalán megküzdhet a New Day tagjaival, akik miatt Seth Rollins és Dean Ambrose elvesztették a Tag Team öveket Manchesterben.
Tipp: The Shield

Alica Fox, Sasha Banks, Nia Jax, Asuka, Bayley vs. Naomi, Becky Lynch, Carmella, Tamina, Natalya
Fotó: WWE
A RAW csapata pokoli erős, hiszen három korábbi bajnok is ott van nem beszélve a nők közt legerősebb Nia Jaxről. A SmackDownnak már jóval nehezebb dolga lehet bár náluk is szerepelnek korábbi bajnokok. Az elmúlt hetekben először a SmackDown rontott a RAW Női öltözőjére, majd legutóbb a Raw és egyik alkalommal sem volt kegyelem a felek között.
Tipp: Team Raw

Non-title Cesaro és Sheamus vs. The Usos
Fotó: WWE
A The Bar a RAW Tag Team Bajnokai, míg az Uso Ikrek a SmackDown Livé. Az elmúlt hetekben mindkét tag team hatalmas csatákat vívott a saját brandjén, így ezen presztízs mérkőzésen is elfognak szabadulni az indulatok.
Tipp: Cesaro és Sheamus

Non-tile Alexa Bliss vs. Charlotte Flair
Fotó: WWE
Alexa már egy jó ideje a RAW Női Bajnoka, míg Charlotte ezen a héten lett a SmackDown Női Bajnoka Natalya legyőzésével. Két tehetséges jó karizmával megáldott tökéletes heel bajnok alkat fog megküzdeni egymással, nem is várhatunk mást csakis kiváló mérkőzést. Charlotte jelenleg nagyon motivált főleg miután apja is visszatért, de a Little Miss Blisst sem kell félteni ezen a téren.
Tipp: Charlotte Flair

Kurt Angle, Triple H, Braun Strowman, Samoa Joe, Finn Bálor vs. Shane McMahon, John Cena, Randy Orton, Bobby Roode, Shinsuke Nakamura
Fotó: WWE
Mindkét csapat baromi erős, de a SmackDown csapata egységesebbnek mondható, hiszen csak face pankrátorok szerepelnek benne és nincsenek személyes ellentétek. A Raw csapatáról már nem ez mondható el, hiszen Kurt Angle-t és Bálort leszámítva mindenki heel, továbbá nem ép felhőtlen a viszony Angle és Triple H között, Braun Strowmanre meg Kane leselkedik, Samoa Joe meg egy örök fekete bárány. Aki már a Ruthless Agression Érában is követte a WWE-t, az emlékezhet a nagy csatákra Kurt Angle és John Cena között, így pikáns lesz a találkozó, vagy ott van ép Triple H, aki szintén legendás meccseket vívott Cenaval és Ortonnal.
Tipp: Team SmackDown Live

Non-title Brock Lesnar vs. AJ Styles
Fotó: WWE
Elérkeztünk az álommérkőzéshez, amely talán csak addig álom még meglátjuk a párosítást és belegondolunk ebbe, de ha tovább gondoljunk és Lesnar elmúlt hat ötévi karakterét vizitáljuk inkább elkezdjük félteni AJ Stylest, akit elpusztíthat a Fenevad. Lesnar mint Universal Bajnok biztosan nem a Rawért fog küzdeni, ő inkább saját magáért szokott, de AJ Styles vállán dupla teher van, hiszen WWE Bajnokként ő a SmackDown sorsát is a szívügyének tekinti. Egyik oldalon egy  brawler, egy "suplex machine" míg a másik oldalon a világ egyik legjobb technikai birkózója, két külön stílus, két teljesen más testfelépítés, meglátjuk mi fog kisülni ebből ma éjszaka.
Tipp: Brock Lesnar

A gálát ITT nézhetitek majd élőben!
Kezdési időpontok:
Kick-Off Show: Vasárnap 23 óra
Survivor Series Main Card: Hétfő 1 óra

Ti várjátok már a gálát? Mik a tippjeitek?

1 megjegyzés:

  1. ez a gála várósabb lesz, mint egy wrestlemania
    nagyon jól fel lett építve
    és a frissített card is sokkal jobb lett, mint azelőtt
    itt most bármi megtörténhet, a legtöbb meccset meg sem lehet jósolni, maximum betippelni, ami azért nem túl gyakori
    de én rájuk tippelek
    enzo
    miz
    shield
    women: team raw
    usos
    charlotte
    men: team sd
    brock

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.