Header Ads

Ezért nem szerződött Petey Williams a WWE-hez

Impact Wrestling pankrátora Petey Williams interjút adott a Ring Rust Radio-nak, ahol számos témát megbeszéltek, köztük hírhedt befejező mozdulatát. a Canadian Destroyer-t, és a WWE Cruiserweight divízióját is.

Fotó: WrestlingNews
Az egykori kétszeres X-Division bajnok Petey Williams, jelenleg a második korszakát tölti az Impact Wrestlingnél. Először 2004-ben csatlakozott a céghez, ekkor 2009-ig erősítette az Impact rosterjét. Ezt követően, öt évig független szervezeteknél vállalt fellépéseket, majd 2014-bena visszavonult a profi birkózástól. Idén azonban az Impact Wrestling felkereste a korábbi tehetségét, aki elfogadta a cég ajánlatát, és a Destination X adáson visszatért a szervezethez, ahol azóta is dolgozik.

Amiért nem a WWE-nél dolgozik:
Az interjúban szóba került, hogy Petey akár a WWE Cruiserweight divízióját is erősíthetné, azonban a kanadai előadó mikor a WWE ezen részlege megalakult még "nyugdíjas" volt, és Vince McMahon  nem érdeklődött Williams iránt. Ezt követően azonban számos más lehetőség is adódott volna számára, de amiért ő mégis az Impact ajánlatát fogadta el, az nem más, mint a kevesebb munkaidővel járó szereplés. Ha aláírt volna a WWE-hez vagy az NXT-hez, Floridába kellett volna költöznie, amire ő nem lett volna hajlandó. A volt Team Canada kapitánya azt állította, örömmel birkózik az Impact Wrestlingnél, és jól érzi magát a cégnél.
"Örülök, hogy újra itt lehetek, mert itt kezdtem, és úgy érzem, otthon vagyok, amikor itt dolgozok. Nagyon kényelmesnek érzem magam. A többi nem számít nekem. "- mondta Petey Williams.

A Canadian Destroyer befejező mozdulatáról:
Az egykori ACW Junior nehézsúlyú bajnok azt mondja, hogy jóban van azokkal az emberekkel, akik a befejező mozdulatát használják, mert nem ellopják a mozgást, csak lemásolják. Williams azt is elmondta, hogy a Canadian Destroyer mozdulat örökké élni fog a profi birkózás világában, és mindig lesz aki használni fogja ezt a technikát. Williams büszke arra, hogy olyan dolgot hozott létre, amely örökre a profi birkózás világában marad.
"Ha megnézed a birkózás jövőjét, akkor is, ha már halott vagyok, még mindig ott lesz a Canadian Destroyer."- tette hozzá Williams.

https://78.media.tumblr.com/22737bd79952d4b0c36f401670f5ba2a/tumblr_mm5lmaLZPo1rofyoyo1_400.gif
A Canadian Destroyer mozdulat
Petey Williams a ma esti IMPACT! adásban az aktuális nehézsúlyú bajnok Eli Drake-el fog megküzdeni, a Global Champion címért.

Ha még több Impact Wrestling tartalomra vágysz, kövesd  a Hungarian Impact News Facebook oldalát: https://www.facebook.com/tnaimpacthirek/


1 megjegyzés:

  1. A Canadian Destroyer egy nagyon veszélyes manőver,csodálkozom hogy eddig senki se halt bele

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.