Header Ads

TNA History: The Golden Era - 2. rész - The Aces & Eights

A TNA History: The Golden Era első részében a TNA egyik legemlékezetesebb csapata, az Immortal bemutatása volt a célom. ( Ha lemaradtál volna róla, itt pótolhatod ) A második rész a következő ilyen nagy sikerű csapat, az Aces & Eights bemutatásával folytatódik. Kellemes nosztalgiázást hozzá!

Fotó: pc4download
2012. március 29-ét írunk. Ekkor tért vissza Hulk Hogan az Impact Wrestlinghez és elfogadta Sting ajánlatát, hogy vegye vissza tőle a vezetői pozíciót. A 2012 június 14-én sugárzott IMPACT! epizódban három maszkos birkózó megtámadta Stinget, miközben ő a TNA Hall of Fame-ről beszélt. 2012. július 5-én egy meg nem nevezett ember egy borítékot adott a TNA vezérigazgatójának Hulk Hogannek, amely a francia kártya két nyolcas és két ász lapját tartalmazta. (Ez az úgynevezett "halott ember keze") Az Aces & Eights a 2012. július 12-én tartott Impact Wrestling epizódban érkezett meg, és megtámadták Stinget és Hogant. A történet szerint Hogan kismedence törést szenvedett, de valójában megint kés alá kellett feküdnie, hogy enyhítsék a hátfájását. Az elkövetkező néhány hétben a csapat szinte mindenkit megtámadott a cégnél. A 2012-es Hardcore Justice PPV-n megtámadták D'Angelo Dinero-t is a backstage-ben. (Neki vállsérülés miatt kellett távol maradnia az adásoktól) Az augusztus 23-ai epizódban az aktuális TNA World Heavyweight Champion Austin Aries jobb kezét sebesítették meg. Az azt követő héten újra megtámadták Aries-t. Szeptemberben Bully Ray és egykori csapattársa Devon, kétéves szerződést írtak alá a szervezettel. Az Impact Wrestling szeptember 6-ai epizódjában Ray a Bound for Glory series elődöntőjébe került. A No Surrender-en szeptember 9-én Ray legyőzte James Storm-ot az elődöntőben. Végül Jeff Hardy-val kellett szembe néznie a döntőben, de Jeff legyőzte, úgy, hogy előtte még az Aces & Eights tagokkal is meg kellett küzdenie. Az IMPACT! következő epizódjában Ray kapott még egy esélyt, hogy a TNA World Heavyweight bajnokság első számú kihívója legyen, de Hardy ismét legyőzte. A szeptember 20-ai részben Ray legyőzte a nehézsúlyú bajnokot Austin Aries-t egy tét nélküli mérkőzésen. Október 4-én Bully Ray Aries-t és első számú kihívó Jeff Hardy-t egy háromemberes mérkőzésen legyőzte, miután Hulk Hogan beleegyezett abba, hogy Sting legyen a partnere az Aces & Eights ellen a Bound for Glory-n .
A 2012-es Bound for Glory-n Ray és Sting megnyerték az Aces & Eights elleni meccsüket. A mérkőzést követően fény derült a csapat egyik tagjára, aki nem más volt mint Ray barátja Devon. Ray nem értette miért lépett be a bandába Devon, aki azt felelte, hogy Hogan rossz bánásmódja miatt, és kijelentette, hogy Ray többé már nem a testvére. A következő személy, akiről lekerült a maszk D.O.C volt. (Luke Gallows) A november 18.-ai adáson D.O.C és Devon megmérkőztek Sting és Angle alkotta párossal, amit DQ-val el is vesztettek, mert Devon használta Sting baseballütőjét, majd D.O.C beledobta Sting-et egy asztalba. A decemberi 9.-ei adásban Devon lett az A&E első embere, akinek öv került a birtokába, ugyanis legyőzte Samoa Joe-t, és ezzel megszerezte a Televison bajnoki címet. Az elkövetkező hetekben Ray és Hulk Hogan összeszólalkozott egymással, miután Austin Aries titkos kapcsolatot fedezett fel Ray és a vezérigazgató lánya, Brooke Hogan között, miután meglátta őket a garázsban. Ezért dühében Hogan felfüggesztette Bully Ray-t. Az Aces & Eights Brooke Hogan-t elrabolta magával, akit Ray mentett meg tőlük. Brooke kezét megkérte Ray, és a lány igent is mondott neki, de apja még mindig ellenezte ezt. 
Elérkezett az esküvő, Hogan oltár elé kísérte lányát, azonban a ceremónia közben nem várt fordulat történt. Egy újabb A&E tag fedte fel kilétét, aki nem más volt mint Taz. A kommentátor csapata megjelent, és véget vetettek az esküvőnek. A következő csütörtöki részben Taz elmondta, hogy az Aces & Eights-en belül egy magasabb pozíció elérésére törekszik. Később még aznap este Bully Ray bosszút állt az Aces & Eights-en, és kitűzte fő célpontjának Devon-t és Taz-t. Az IMPACT! Január 31-ei részében Kurt Angle vs. Mr. Anderson mérkőzés után kiderült, hogy barátai, Wes Brisco és Garett Bischoff szintén az Aces & Eights tagjai. Sting tanácsára Hulk Hogan Bully Ray-t nevezte ki Jeff Hardy első számú kihívójának a nehézsúlyú bajnoki címért. A február 21-ei adás főmérkőzése a Devon, D.O.C. és Anderson vs. Sting, Bully Ray és Hogan meccs volt, de Hogan nem jelent meg a ringnél.. Ahogy Sting és Bully készen álltak, hogy legyőzzék Anderson csapatát, az Aces & Eights elkapta Brooke Hogant és az apját, arra kényszerítve Bully Ray-t, hogy rohanjon a segítségükre. Így végül D.O.C. kihasználta a lehetőséget, és meg tudták nyerni a mérkőzést. A február 28-i Lockodw PPV-n Sting öt fős csapata küzdhetett meg egy Lethal Lockdown mérkőzésen az A&E öt fős csapatával. Sting-éknek sikerült visszavonulásra kényszeríteni Devon bandáját. Az este folyamán Kurt Angle betört az Aces & Eights klubházba, és megtámadta Devon-t és a maszkos alelnököt, akiről lekerült a maszk és megtudtuk, hogy D'lo Brown a banda egyik irányítója. A PPV főmérkőzése a Jeff Hardy vs. Bully Ray összecsapás volt a világbajnoki címért. Miközben Jeff és Ray a ketrecben küzdöttek, az Aces & Eights tagok megjelentek. Devon bedobott egy kalapácsot Ray-nek, aki azt használta is Hardy-n, és ezzel sikerült elnyernie a bajnoki címet, majd mindenki nagy ledöbbenésére, Hogan és a lánya előtt bejelentette, hogy ő az Aces & Eights elnöke. Hogan Sting-et okolta a történtekért, mondván ő tanácsolta a vezetőnek, hogy adjon címmérkőzést Ray-nek. 2013. április 11-én Ray megvédte a világbajnoki címét egy Full Metal Mayhem mérkőzésen Hardy ellen. Április 25-én Sting megmentette Hogan-t a csapat újbóli támadásától. Május 2-án VP-t legyőzte Kurt Angle, ami után Bully Ray lefokozta őt. 
Két héttel később Mr. Anderson elmondta Kurt Angle-nek, hogy a következő héten AJ Styles be fog lépni az Aces & Eights csapatába. AJ ezekben az időkben a Daniels-el, Kazarian-al és Dixie-vel folytatott szegmense után teljes karakterváltozáson ment keresztül. A szokásos ringbeli ruhát farmernadrág, kapucnis bőrkabát, szakáll és hosszabb haj váltotta. Mikor az Aces & Eight felkérte, hogy csatlakozzon hozzájuk, a csapat bőrmellénye mellé adtak neki egy kalapácsot is, amivel Styles leütötte Kurt Angle-t, de a csapat tagjait is, ezzel jelezve, hogy nem kíván belépni hozzájuk. A Slammiversary PPV-n Bully Ray legyőzte Stinget a "No Holds Barred" meccsen, ami azt jelentette, hogy Sting soha többet nem küzdhet meg a World Heavyweight Championship címért. 
 A Slammiversary után Sting bejelentette, hogy újraalapítja a korábbi csapatát a Main Event Mafia-t, aminek Kurt Angle, Magnus, Samoa Joe, és Rampage Jackson lesznek a tagjai. Július 11-én Mr. Anderson-t szavazták meg a csapata tagjai új alelnöküknek. A következő héten a Destination X-en Bully Ray elvesztette a világbajnoki címét Chris Sabin ellen, és ezzel véget ért a 130 napos uralkodása. Az IMPACT! augusztus elsejei epizódjában Kurt Angle bejelentette, hogy a Main Event Mafia és az Aces & Eights a Hardcore Justice-on, augusztus 15-én megküzd egymással egy 5v5 mérkőzésen, és az a pankrátor akit kikopogtatnak, el kell hogy hagyja az Impact Wrestlinget. 
Bully Ray a Hardcore Justice-on visszanyerte a TNA World Heavyweight Champion címet Sabin-től, igaz segítségére volt Mr. Anderson, és az MMA harcos, Tito Ortiz is, aki addigra már hivatalosan is csatlakozott az Aces & Eights-hez. Ray ezt követően bejelentette, hogy összejött Miss Tessmacher-el akit csak Brooke-nak hívnak ezután. Elérkezett az 5v5 mérkőzés, azonban a Main Event Mafia Angle nélkül érkezett a ringbe. Mr. Anderson erre úgy reagált, hogy semmi probléma, nyugodtan válasszanak ki maguk közül egy embert, akit feláldoznak, nekik jó lesz úgy is. Sting ezt az üzletet nem fogadta el, és mikor épp letenni készült a mikrofont, felcsendült AJ Styles bevonuló zenéje. Styles mindenkit lesokkolt a döntésével amikor a ringbe lépve nekiesett az A&E csapatának, olyannyira, hogy a mérkőzést is ő nyerte meg kiosztva Devon-nak a Styles Clash-t. Devon a mérkőzés után kénytelen volt ott hagyni csapatát és vele együtt az Impact Wrestling-et is. A következő héten Ray és a csapata alelnöke Mr. Anderson között feszültség alakult ki. Anderson Ray-t okolta Devon távozásáért, mondván az aktuális bajnok sosem törődött igazán barátjával, majd szóvá tette azt is, hogy Tito Ortiz-t szavazás nélkül hozta be a csapatba. Kettejük vitája odáig fajult, hogy Anderson kijelentte, ő lesz Ray ellenfele a nehézsúlyú bajnoki címért megrendezett mérkőzésen a No Surrender-en. Ray megnyerte ezt a Last Man Standin meccset csapata segítségével. Anderson-t ezután kidobta az Aces & Eights-ből. A banda megmaradt tagjai ezt a döntést nem tolerálták és hangot is adtak egyet nem értésüknek. Knux beszélt Bully Ray-el, hogy ne csak Brooke-al törődjön, foglalkozzon a még megmaradt csapatával is. A közelgő Bound for Glory előtti tornát AJ Styles nyerte meg. Október 3-án Hulk Hogan visszautasította Dixie Carter szerződés ajánlatát, és távozott az Impact Wrestling-től. 
A PPV előtt Ray csapata a már amúgy is kevés tagból álló Aces & Eights végképp megfogyatkozott, miután Brisco, Knux és Bischoff is kiszálltak belőle. A Bound for Glory-n AJ legyőzte Bully Ray-t, akinek a meccs alatt Dixie Carter is próbált segíteni. A következő adásban Mr. Anderspn megtámadta Bully Ray-t. Az IMPACT! November 14-ei adásában Mr. Anderson és Bully Ray megegyeztek egy No Disqualification meccsben egymás ellen, azzal a kikötéssel, hogy ha Ray veszít, akkor végleg vége az Aces & Eights-nek, ha Anderson veszíti, akkor el kell hagynia a szervezetet. A Turning Point PPV-n le is zajlott a mérkőzés, amin Anderson-nak sikerült legyőznie Ray-t. A meccs előírásai miatt a csapat hivatalosan is feloszlott. A következő héten egy temetési szertartást szerveztek, ahol végső búcsút vettek az Impact Wrestling egyik legemlékezetesebb csapatáról az Aces & Eights-ről.

Ha még több Impact Wrestling tartalomra vágysz, kövesd  a Hungarian Impact News Facebook oldalát: https://www.facebook.com/tnaimpacthirek/

2 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.