Header Ads

Megérkezett a Nagy Fal a Performance Centerbe

Az NXT és a WWE Univerzuma készülhet egy új óriásra.
Fotó: WWE
A WWE az elmúlt években erőteljesen elkezdett terjeszkedni Ázsiában, hogy többek között lefedje az NJPW territóriumát, de a legfőbb szempont a több milliárd piacképes ember elérése volt, hiszen a világ legnépesebb földrészéről van szó. A japán pankrátorok megjelenése Amerikában sosem volt furcsa, hiszen náluk a Pankráció vagy ahogyan ott hívják a Puroresu hagyomány, tehát a kultúra része. Indiában az elmúlt évtizedben szintúgy valamelyest virágozni kezdett a wrestling, de Kínában először magát a pankráció hagyományát kellett megteremteni, az első lépés a WWE betörése volt az országba.

Ez sikerült és mostanra legálisan nézhető a WWE hiszen Network is elérhető lett, ráadásul Shane McMahon üzleti befektetései is ebben az országban vannak. Ezután megkezdődhettek az első Tryoutok, amelyet a magyar sportszakmában használt próbajáték kifejezéssel lehet aposztrofálni. Az első felfedezett Tian Bing volt, akit tavaly júniusban szerződtetett a szervezet és azóta a Performance Centerben pallérozódik és NXT Live Eventeken szerepel.

Ma bejelentették egy újabb ifjonc szerződtetését, ugyanis megérkezett Taishan Dong is, akire Big Wallként vagyis a Nagy Falként hivatkoznak, hiszen egy két méter tíz centis birkózóról beszélünk. A 29 éves sportoló eddig bokszolóként volt ismert, aki veretlenül vált most a pankrációra, hiszen a hat meccséből mindet megnyerte, ráadásul hármat KO-val. A WWE-ből az utóbbi évtizedben szépen lassan kikoptak a klasszikus nagy emberek, így a jelenlegi igazolás mindenképp pozitívnak és biztatónak ígérkezik.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.