Header Ads

Jeff Jarrett határozatlan időre távozott a szervezet éléről!

Jeff Jarrett a Global Force Wrestling kreatív vezetője személyes okokra hivatkozva távozott a szervezet éléről.

Fotó: newsweek.com
Jeff Jarrett a távozó Dixie Carter pozícióját töltöttbe be az Impact Wrestling-nél. Érkezésével több elismert pankrátort sikerült a céghez csábítania, az ott dolgozók többségben pozitívnak tartották a változásokat, a régi TNA-s korszakhoz hasonlították a munkahelyüket. A GFW úgy tűnt, hogy jó úton halad az új vezető irányításával. Tegnapi nap folyamán azonban Jeff Jarrett a Twitteren közölte a rajongókkal, hogy határozatlan időre szabadságra megy, bejelentette, hogy lemond a feladatairól. A PWInsider jelentése szerint azonban nem egyszerű nyaralásról van szó, hanem Jeff viselkedésének a TripleMania rendezvényen ( egy pohár sört borított a nézők közé) következménye a felfüggesztés. 



Ezzel a bejelentéssel sok mindent át kell írniuk a kreatív csoportnak, ugyanis szó volt egy esetleges Alberto El Patron elleni mérkőzésről is a Bound for Glory PPV-n, ami így nem biztos, hogy meg fog valósulni. Jeff továbbra is tanácsadóként a háttérben elérhető lesz, azt azonban, hogy a helyét ki foglya betölteni, a szervezet még nem jelentette be.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.