Header Ads

A New Japan Pro Wrestling bajnoki címei – 2. rész

Íme a NJPW bajnoki címeit bemutató cikkem második része, melyben a szervezet fiatalabb, az ezredforduló után létrehozott érmeiről írok. Az első részt itt olvashatjátok.


IWGP Intercontinental Championship
Jelenlegi bajnok: Hiroshi Tanahashi
Regnálás kezdete: 2017.07.11.
Sikeres védések száma: 3


Hiroshi Tanahashi, az immár kétszeres interkontinentális bajnok

Bár alig múlt hat éves, mégis a második legértékesebb bajnoki címnek számít a szervezetben. Eredetileg főként külföldi pankrátoroknak szánták, akik Japánon kívül is rendszeresen megvédték volna. Az első bajnok a jó öreg MVP lett, miután megnyert egy tornát, amit a NJPW amerikai turnéja keretében rendeztek a régi ECW arénában. Ezt követően azonban sorra japán pankrátorokhoz került. Elvesztette nemzetközi jellegét, és egy kvázi értéktelen midcard övvé degradálódott. 


Az első bajnok: MVP

Ekkor került be a képbe Shinsuke Nakamura. Miután megnyerte, első dolga az volt, hogy lecserélje az övet, mivel szerinte az egy 10 yenes érmére emlékeztetett, és nem volt méltó a szervezethez. A bronz előlapot aranyra váltotta, a fekete szíjat pedig hófehérre. Így az IC lett a NJPW történetének legelső fehér öve, Nakamura pedig ezzel jelezte, hogy ez a bajnoki cím onnantól tiszta lappal indul.

Nakamura nem sokat tévedett

A már akkor háromszoros világbajnok Nakamura néhány év alatt jobbnál jobb meccseivel és hosszú bajnoki futásaival igazi main event övet csinált belőle. A 2014-es Wrestlekingdom gálán, ami a japán Wrestlemaniának is tekinthető, főmérkőzésben védte meg a szervezet akkor még első számú pankrátora, Hiroshi Tanahashi ellen. 

A fehér öv vadonatúj korában

Nakamurának ezen kívül sikerült az öv nemzetközi jellegét is újra megteremtenie, mikor olyan pankrátorokkal küzdött meg érte, mint Mexikó egyik legnagyobb sztárja, La Sombra (ő jelenleg Andrade Almas néven birkózik az NXT-ben). Idővel bevett szokássá vált az is, hogy az elsődleges PPV-k main eventjében a nehézsúlyú övet védték meg, a másodlagos adásokéban pedig az interkontinentálist.

Nakamura bravúros teljesítményével nem csak az övet, de a saját karrierjét is revitalizálni tudta

A nehézsúlyú bajnoki övhöz hasonlóan az interkontinentálist is kikezdte az idő vasfoga, ami leginkább a fehér szíjon látszódott. A rajongók sokáig azt hitték, hogy az évek során bepiszkolódott, ám Shinsuke az előző cikkben már említett, a japán bajnoki öveket övező hagyomány miatt nem hajlandó megtisztítani. A későbbi bajnok Michael Elgin azonban elárulta, hogy mindössze a festék kopott le róla. Big Mike azt is belengette, hogy át fogja festeni vörösre, terve azonban meghiúsult, mikor elvesztette az övet  Tetsuya Naito ellen. 

2016-ban már jóval kopottabb volt, mint debütálásakor

Ahogy azt az előző cikkben láthattátok, Naito nem bánt kesztyűs kézzel a nehézsúlyú bajnoki övvel sem, de az sehol nem volt ahhoz képest, amit az IC-vel művelt. Bevonulása közben egészen a ringig rugdosta, rendszeresen megtaposta, és nem egyszer tiszta erőből nekicsapta a ringszélnek és a ringsaroknak. Hogy Naito bajnoki érmek elleni személyes hadjárata mögött mi áll, azt az őt megillető cikkben mesélem majd el. Egyelőre elég annyit tudnotok, hogy mire Hiroshi Tanahashinak végre sikerült elvennie tőle, az öv kezdett szó szerint elfogyni. 

Tetsuya Naito áldásos munkájának gyümölcse

Tana igazi top babyface módjára azonnal nekilátott, hogy saját kezűleg állítsa helyre az IC övet, de az eredmény igencsak felemásra sikeredett. Sajnos amennyire jó pankrátor, annyira nem ért a bajnoki övek szakszerű restaurálásához. Bár első ránézésre korrekt munkát végzett, az új festés néhány nap múlva ismét kopásnak indult, az összeragasztott előlap pedig újfent széthullott. 

Hiroshi Tanahashi áldásos munkájának gyümölcse

Mivel a NJPW nem árul műanyag replikákat, és mivel a közelgő nyári turnék miatt nem volt idejük új övet rendelni az eredeti készítőktől, kénytelenek voltak improvizálni. Vészmegoldásként egy pakisztáni övhamisítótól vásárolták meg a saját bajnoki övük másodrangú másolatát. 

A Pakisztánból rendelt öv egészen új értelmet adott a cím interkontinentális jellegének

Mindezek után nem tudni, hogy mit rejt a jövő az alig néhány éves, de annál kalandosabb történetű interkontinentális öv számára. Tanahashi minden bizonnyal megpróbálja majd ismét visszaállítani a cím presztízsét, de kérdés, hogy vajon sikerrel járhat-e? Az öv és jelenlegi viselője között ugyanis jóval több a közös vonás, mint azt elsőre hinnénk. A szervezet egykori arca és megmentője maga is kezd „széthullani”, több hónapja sérült bicepsszel birkózik, a szervezet élén pedig immáron az új szupersztár, Kazuchika Okada áll. Könnyen meglehet, Tetsuya Naito terve sikerrel járt, és mind Tana, mind pedig az IC öv belerokkant az ellene folytatott háborúba, de a bajnok látszólag még nem dobta be a törölközőt, sőt! 2017 őszén sikeresen megvédte az övét két olyan pankrátor ellen is, akik legyőzték őt az nyári G1 Climax nevű torna során (Zack Saber Jr. és Kota Ibushi), majd újabb éhes, fiatal kihívóra akadt a szervezetbe visszatérő Jay White személyében.

Jay White, az új kihívó

NEVER

A NEVER egy 2010 és 2012 közt futó adássorozat volt a NJPW szervezésében. Célja fiatal tehetségek felépítése volt külsős pankrátorok és bejáratott New Japanes nevek segítségével. Jelenleg a Lion's Gate Project tölt be hasonló szerepet a szervezetnél.

NEVER Openweight Championship
Jelenlegi bajnok: Minoru Suzuki
Regnálás kezdete: 2017.04.27.
Sikeres védések száma: 4

A hírhedt Minoru Suzuki legújabb trófeájával a kezében

Ahogy azt az interkontinentális bajnoki cím esetében láthattuk, a NJPW-ben nem mindig alakulnak az eredeti terv szerint a dolgok, már ami az öveiket illeti. Ahogy az a nevéből is kiderülhet, ezt a címet eredetileg a NEVER program keretén belül védték volna meg fiatal, nehéz- és könnyűsúlyú pankrátorok. A legelső bajnokot azonban a legutolsó NEVER adáson koronázták 2012-ben, azóta pedig kizárólag nehézsúlyú veteránok között cserél gazdát.
Nem csak a nevében, de a megjelenésében is eltér az IWGP övektől

Mivel a NEVER bajnoki címet eddig túlnyomó részt strong style birkózók birtokolták, az érte folytatott bajnoki címmeccsek gyakran válnak kemény ütközetekké. Ennek köszönhetően az öv létezése legitimitást kapott, és lassan a renoméja is emelkedni kezdett. Mostanra egy teljesen korrekt midcard öv lett belőle, amit többek között olyan kiváló pankrátorok viseltek mint Tomohiro Ishii, Katsuyori Shibata, Yuji Nagata, vagy a regnáló bajnok, Minoru Suzuki.
Ishii vs Shibata, a NEVER bajnoki címért folytatott csaták egyik legbrutálisabbika

NEVER Openweight 6-Man Tag Team Championship
Jelenlegi bajnokok: Bullet Club (Bad Luck Fale, Tama Tonga és Tanga Loa)
Regnálásuk kezdete: 2017.12.17.
Sikeres védések száma: 0

A hat emberes öveket jelenleg Bullet Club csendes-óceáni szigetekről származó egysége tudhatja magáénak

A második legújabb cím a NJPW-ben, tulajdonképpen azért hozták létre 2016-ban, hogy egy kicsit több tétje legyen a három emberes tag meccseknek. Továbbá a különböző stable-ek közötti harcokhoz is remek katalizátorként szolgál.  Az openweight szabály itt gyakorlatban is jobban működik, ugyanis rendszeren vegyes súlycsoportú hármasok küzdenek meg érte, és nyerték el eddig szinte minden alkalommal. 

A bajnoki címek ranglétráján legalul elhelyezkedő övek ennek megfelelően is néznek ki

A cím történetének minden tekintetben legeredményesebb bajnokai a Naito által vezetett Los Ingobernables de Japón tagjaiból összeállt hármas: EVIL, BUSHI és SANADA. Ők tudták ezidáig a legtöbbször megszerezni és megvédeni az öveket, valamint övék az eddigi leghosszabb regnálás, és összesítésben is többet birtokolták, mint bármely más csapat. 

Kenny Omega és a Young Bucks, azaz a The Elite is elkönyvelhet két rövidebb futást ezekkel a hat emberes övekkel

IWGP United States Heavyweight Championship 
Jelenlegi bajnok: Kenny Omega
Regnálás kezdete: 2017.07.02.
Sikeres védések száma: 3

Kenny Omega, a legfontosabb birkózó a New Japan amerikai térhódításában

Az IWGP US nehézsúlyú bajnoki öv a New Japan legújabb bajnoki érme. Idén tavasszal hozták létre, és minden bizonnyal a cég amerikai terjeszkedésének egyik alapköve lesz, hosszú távon pedig akár még az interkontinentális öv helyére is léphet, mint a második legrangosabb cím a szervezetben.

A nehézsúlyú és interkontinentális övek mintájára létrehozott US övet a vörös szíj hivatott megkülönböztetni testvéreitől

Tanulva az IC és a NEVER övek hibáiból, a NJPW ezúttal tudatosan és szakszerűen járt el az új bajnoki cím bevezetésével. Az ROH-el való közös turnéjuk során jelentették be, hogy nyolc emberes tornát szerveznek a júliusi G1 Special nevű, Los Angelesben megrendezésre kerülő két napos eseményükre. A torna rangját megemelendő, szervezet három legnagyobb sztárja közül kettő is bekerült a résztvevők közé, név szerint Tetsuya Naito és Kenny Omega. Sokak, de különösen az övkészítők legnagyobb megkönnyebbülésére kettejük közül végül nem Naito, hanem a pankráció világában jelenleg talán legnagyobb hullámokat generáló Omega emelhette magasba első ízben a US bajnoki övet. Kenny vérbeli képregényrajongóként az esemény utáni sajtókonferencián a híres szuperhősnő után a „Red Sonja” becenévvel áldotta meg legújabb szerzeményét, majd azt ígérte, hogy nem csak a szervezet, de az egész világ legrangosabb bajnoki címévé fogja tenni. Mi pedig kíváncsian várjuk, hogy vajon sikerül-e majd neki. 😉

Mindenképpen nagyot fog dobni az öv presztízsén, hogy Kenny következő kihívója a veterán Chris Jericho lesz

A bajnoki érmeket bemutató cikkem ezzel lezárult, következő írásomban pedig a NJPW által megrendezésre kerülő tornákat és fontosabb gálákat fogom ismertetni. Addig is várom kérdéseiteket, észrevételeiteket, kívánságaitokat a https://ask.fm/HunPuro címre.

1 megjegyzés:

  1. Remélem egyszer a Universal öv is Naito kezébe kerül.....azt kellene totálisan összetörni. Másképp Naito azért gyűlöli a legjobban az IC övet, mert az a öv miatt nem tudott main eventelni a WK 8-on.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.