Header Ads

A New Japan Pro Wrestling bajnoki címei – 1. rész

A New Japan Pro Wrestlinget bemutató cikksorozatom első része után most a szervezet bajnoki címeit veszem górcső alá. 


A New Japanben gondosan ügyelnek az övek presztízsére. Elvétve fordulhat csak elő, hogy valaki a rajongók szemében érdemtelenül szerezzen bajnoki címet. Ahogy azt a bevezető cikkben már említettem, a szervezet kerüli a több emberes, valamint a különböző gimmick meccseket (nem csak a címmeccsek esetében, de azoknál különösen). Túlnyomó részt a tiszta végeredményre törekednek, bár az öveket Japánban el lehet veszíteni kiszámolással is. Fontosabb bajnoki címeik esetében jellemzőek a hosszú bajnoki futások, a védések számát pedig nyilvántartják.

Első számú kihívóvá válni nem egyszerű feladat. A NJPW négy fontosabb tornát rendez évente. A tornagyőztesek számára garantált a címmérkőzés. Ezen kívül ha valakinek sikerül az egyik torna, vagy egy tag team meccs keretén belül pinnelnie, vagy feladásra kényszerítenie egy bajnokot, akkor kihívást intézhet a legyőzött felé. Néha persze az is előfordul, hogy egy pankrátor torna- és bajnok felett aratott győzelem nélkül próbál övmeccsbe kerülni. Ilyenkor a bajnokon múlik, hogy elfogadja-e a kihívást.

A súlycsoportok

A szervezet két súlycsoportot különböztet meg: nehézsúlyú (heavyweight, 100 kiló fölött), valamint könnyűsúlyú (junior heavyweight, 100 kiló alatt).

A pankrátorok bármikor súlycsoportot válthatnak, és ez túlnyomó részt a könnyűsúlyúból a nehézbe való átmenetet jelent. A NJPW fő profilját ugyanis a nehézsúlyú pankráció képezi, így azok a juniorok, akik saját súlycsoportjukban már mindent elértek, sűrűn meg is teszik ezt a lépést. Így járt el Kota Ibushi 2014-ben, valamint barátja, Kenny Omega tavaly januárban. Prince DeVitt (Finn Balor) pedig New Japanes pályafutása utolsó évében egyszerre akarta uralni mindkét súlycsoportot.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a junior divízió le lenne nézve, épp ellenkezőleg. A NJPW volt az egyik úttörője a könnyűsúlyú pankrációnak, és a mai napig a stílus legjelentősebb képviselői között van. A legjobb nehézsúlyú pankrátorok között is találhatunk olyanokat, akiket eredetileg a könnyűsúlyú pankráció vonzott be a bizniszbe. Nem kisebb nevekről van szó, mint Shinsuke Nakamura, aki saját bevallás szerint a juniorokért rajongott fiatal korában, és ő maga is köztük szeretett volna birkózni.

IWGP

A bajnoki címek neveit olvasva joggal merülhet fel a kérdés, hogy mit is jelentenek ezek a rövidítések? Japánban az érmek elnevezésénél nem ragaszkodtak a "(szervezet neve) Világbajnoki Cím" sablonhoz úgy, mint ahogy azt Amerikában megszokhattunk. Ennek a fő oka, hogy az öveket régen nem védték meg Japánon kívül.

Az IWGP, azaz International Wrestling Grand Prix a New Japan részben fiktív kormányzó testülete. Elvben az NWA mintájára lett megalkotva, de a New Japanen kívül tudomásom szerint nem tartozott másik szervezet az irányítása alá. Ezen kívül a NJPW által évente megrendezésre kerülő, nagy nyári torna neve is ez volt 1983 és 1988 között.

IWGP Heayweight Championship
Jelenlegi bajnok: Kazuchika Okada
Regnálás kezdete: 2016.07.19.
Sikeres védések száma: 8


A jelenlegi bajnok, "Rainmaker" Kazuchika Okada
A szervezet első számú, és sokak szerint a Föld legnagyobb presztízsű pankrációs bajnoki címe. Ha ez nem is volt mindig így, az utóbbi években egy kicsit sem alaptalan kijelentés. A világ legjobb pankrátorai küzdenek meg érte az év legjobb meccseiben. Kifejezetten gazdag múltra tekint vissza, viselői pedig szinte kivétel nélkül a legnagyobb japán birkózólegendák közül kerültek ki.

Az első generációs bajnoki öv

Az első IWGP nehézsúlyú övet a cím 1987-es megalapítása előtt a már említett nyári torna győztesének adományozták trófeaként. Első viselője az akkor még fiatal, feltörekvő tehetség Hulk Hogan volt. WWE rajongók körében kevésbé ismert tény, hogy Hogan igazán Japánban futott be először, és amerikai pályafutásával ellentétben ott hajlandó, vagy inkább kénytelen volt birkózni is.

Hulk Hogan Japánban

Az akkori koncepció szerint az övet évente védte meg birtokosa az IWGP torna aktuális győztese ellen. Hogan után a New Japan alapító atyjához, a legendás Antonio Inokihoz került. Az ő uralkodása alatt vált ténylegesen nehézsúlyú bajnoki címmé.

A második generációs bajnoki öv

A második övet a kilencvenes évek egyik legnagyobb csillaga, Shinya Hashimoto rekord hosszúságú, 489 napos uralkodása alatt mutatták be. A dizájn a NJPW felsőbbrendűségét hirdette, és a szervezet mottójára („King of Sports”) utalt. Hashimoto ma is a leghosszabb ideig regnáló IWGP nehézúlyú bajnoknak számít, de most már bizonyos, hogy a cím jelenlegi birtokosa, Kazuchika Okada meg fogja előzni őt januárban.

Shinya Hashimoto nehézsúlyú bajnokként

Hashimoto váratlan, 2005-ös halála után a New Japan az koronás dizájn lecserélése mellett döntött, ezzel tisztelegve elhunyt birkózójuk felé. Így jutottunk el a harmadik generációs övig, mely ismerős lehet veterán TNA rajongóknak, hisz 2007-ben Kurt Angle vállán időnként vendégszereplője volt az Impact adásainak.


A harmadik generációs bajnoki öv

A harmadik öv rövid, de annál viharossabb pályafutást tudhat maga mögött. Első birtokosa nem kisebb név volt, mint Brock Lesnar. A WWE-ből való botrányos távozása, és sikertelen amerikai focis karrierje után Brock Japánban kezdett ismét magára találni. Sajnos az egója is újra növekedésnek indult, és miután elkezdte kevesellni a meccsenkénti ötven ezer dolláros fizetését, a bajnoki övvel együtt távozott a cégtől. Új otthona a New Japanből addigra már fél lábbal kifelé álló Antonio Inoki új shoot style szervezete, az Inoki Genome Federation lett.

Antonio Inoki és Brock Lesnar

A NJPW természetesen azonnal felfüggesztette a bajnoki címet. Tornát hirdettek meg, melynek győztese, és így a szervezet új nehézsúlyú bajnoka Hiroshi Tanahashi lett. A harmadik generációs öv távollétében a már visszavonultatott másodikat kapta meg. Ez volt Tana legelső világbajnoki övnyerése, melyet az évek során még hat bajnoki futás követett, így jelenleg ő számít az övet legtöbb alkalommal elnyerő pankrátornak.

Hiroshi Tanahashi első világbajnoki címét ünnepli

Eközben az IGF-ben a TNA nehézsúlyú bajnoka, Kurt Angle legyőzte Lesnart, így egyidejűleg Amerika és Japán világbajnoki övét is a magáénak tudhatta. A TNA és a NJPW közötti együttműködés keretében a 2008 januárjában megrendezett Wrestle Kingdom gálán mindkét öv megvédésre került. Angle-nek sikerült legyőznie kihívóját, Yuji Nagatát, azonban Tanahashi nem tudott nyerni Shinsuke Nakamurával szemben. 

Kurt Angle, a kettős világbajnok

Egy hónappal később végre tető alá hozták az övegyesítő meccset, mely eredményeként Shinsuke három év után pontot tudott tenni az bajnoki cím addigi történetének legellentmondásosabb időszakának végére. A NJPW hivatalosan a mai napig nem ismeri el az öv IGF-es kitérőjét.

Shinsuke Nakamura, a vitathatatlan IWGP nehézsúlyú bajnok

Az sikeres egyesítés örömére a New Japan vezetősége bejelentette, hogy hamarosan debütálni fog a negyedik generációs bajnoki öv, mely nagyobb és szebb lesz mint elődei, és a cég elkövetkező, fényesebb és sikeresebb korszakát fogja reprezentálni. 2008 márciusában Nakamura viselhette elsőként ezt a pompás trófeát, melynek valóban sikerült beváltania a hozzá fűzött reményeket. A szervezet presztízse lassan, de biztosan emelkedni kezdett, mely nagyban köszönhető a világbajnoki címért folytatott epikus csatáknak.

A negyedik generációs bajnoki öv

A fent látható kép régebben készült az övről. Jelenleg valamivel kopottabb, és néhány kisebb darab is letört már róla. Ebben nagy szerepe volt Tetsuya Naitónak, aki rövid bajnoki futása alatt meglehetősen mostohán bánt vele.

Tetsuya Naito első világbajnoki címét ünnepli

Bár tavaly volt róla szó, hogy lecserélik, a japán pankrációs hagyományok szerint, ha egy bajnoki öv viharvert az azt jelenti, hogy nagy csatákat vívtak érte. Éppen ezért kopottsága ellenére büszkén hordják viselői, és szeretnék megszerezni a világ legjobb pankrátorai.

Az ötödik generációs bajnoki öv?

IWGP Tag Team Championship
Jelenlegi bajnokok: Killer Elite Squad (Lance Archer és Davey Boy Smith Jr.)
Regnálás kezdete: 2017.09.24.
Sikeres védések száma:


A Suzuki-gun nevű stable nehézsúlyú tag teamje, a K.E.S. már háromszoros csapatbajnoknak számít

A nehézsúlyú tag team bajnoki cím 1985-ös létrehozása nyomán a legidősebbnek számít a szervezetben. Bár a csapatbirkózás a New Japanben soha nem játszott vezető szerepet, számos kiváló páros birtokolta már ezt az érmet az évtizedek során.


A nehézsúlyú csapatbajnoki övek jelenlegi formájukban

Japánban a csapatok általában két egyéni birkózó ideiglenes szövetségei, akik gyakran egymás riválisai (de nem ellenségei), és a csapat felbomlása után is azok maradnak. Ebből kifolyólag legtöbbször békében, közös megegyezés alapján oszlanak fel, azt követően pedig mindketten meg tudnak állni a saját lábukon is, egyikükből sem lesz „Jannetty”. Kiváló példa erre a Hiroyoshi Tenzan és Satoshi Kojima alkotta TenCozy. A szervezet történetének egyik legeredményesebb csapatáról van szó, melynek mindkét tagja többszörös világbajnok, és a japán birkózólegendák között van számon tartva.


A TenCozy tagjai tornagyőzelmüket ünneplik, vállukon a tag team övek korábbi változataival

Természetesen az amerikai pankráció világából megismert, szorosabb egységet formáló csapatokkal is találkozhatunk, mint amilyen a Road Warriors, vagy a Harlem Heat. Ahogy azt a bevezető cikkemben már említettem, a NJPW több stable-nek ad otthont. Ezek rendszerint tartalmaznak kisebb alegységekként szinte kizárólag csapatbirkózásra összpontosító, állandó tag teamet is. Ilyen volt a Bullet Club égisze alatt Karl Anderson és Luke Gallow csapata, majd az ő távozásuk óta ezt a szerepet tölti be a Tama Tonga és Tanga Loa alkotta Guerrillas of Destiny.


Loa és Tonga, a BC tag team specialistái

A nehézsúlyú bajnoki övvel ellentétben a csapatbajnoki érmeket gyakran szerezték meg külsős, a NJPW egyik partnerszervezetéből érkező vendégbirkózók. A kilencvenes években a WCW-ból áthozott Steiner Brothers, a kétezres években a TNA-ből érkező Team 3D (Dudley Boyz), a kétezer-tízes években pedig az ROH-ből jól ismert Briscoe Brothers is a magukénak tudhatták.


Nem csak Kurt Angle-nek sikerült IWGP bajnoki címeket hazavinnie az Impact Zone-ba


IWGP Junior Heavyweight Championship
Jelenlegi bajnok: Marty Scurll
Regnálás kezdete: 2017.11.06.
Sikeres védések száma:0

A jelenlegi bajnok Marty Scurll, aki a Bullet Clubot képviseli a könnyűsúlyú divízióban

A NJPW könnyűsúlyú divízióija erős alapokon nyugszik, hisz olyan legendák építették fel, mint Jushin Thunder Liger, Último Dragon, The Great Sasuke, El Samurai vagy Koji Kanemoto. A junior bajnoki cím 1986-ban született meg, a hozzá tartozó divízió pedig az évtizedek során a világ legtehetségesebb könnyűsúlyú birkózóinak találkozási helyévé vált. Magát a bajnoki érmet közülük is csak a legjobbak tudták megszerezni.

A könnyűsúlyú bajnoki öv, a nehézsúlyú „kistestvére”

Az utóbbi időben rengeteget erősödött a divízió, de sajnos nem születtek akkora junior sztárok, mint a kilencvenes években. Ennek oka, ahogy azt már korábban is említettem, hogy újabban a könnyűsúlyú sztárok egy bizonyos pont után inkább felmennek a nehézsúlyúak közé. 2017-ben azonban ismét lángra kapott a junior divízió, mely nagyban köszönhető  a visszatérő Hiromu Takahashinak, a debütáló Marty Scurllnak, valamint a továbbra is változatlanul magas szinten birkózó Kushidának és Will Ospreaynek.


A könnyűsúlyú divízió nagy reménysége: Hiromu Takahashi


IWGP Junior Heavyweight Tag Team Championship
Jelenlegi bajnokok: Roppongi 3K (Sho és Yoh)

Regnálás kezdete: 2017.10.09.
Sikeres védések száma: 0
A Roppongi Vice feloszlása után Rocky Romero új tanítványok után nézett, a siker pedig nem maradt el

Míg a nehézsúlyúaknál a tehetségesebb és a fiatalabb pankrátorok általában az egyéni övekért versengenek, addig a könnyűsúlyúak jóval egyenletesebben vannak elosztva az egyéni, valamint a tag team mezőnyök között. Így fordulhat elő, hogy egy adott generáció legjobb juniorjai szinte kivétel nélkül mind birtokolták az eddig bemutatottakhoz képest még igencsak fiatal, 1998-ban útjára indított könnyűsúlyú csapatbajnoki érmet.

Az aranyozott nehézsúlyú tag team övekkel szemben a junior érmek ezüst színűek, de a dizájn közös

Az elmúlt években a junior tag team divíziót túlnyomó részt gaijin, azaz nem japán, külföldi pankrátorok alkották. Legismertebb közülük a Bullet Club oszlopos tagjainak számító Young Bucks, de az NXT-ben nemrég debütált Bobby Fish és Kyle O'Reilly reDRagon nevű formációja is megfordult itt. Mellettük meghatározó volt még Beretta és Rocky Romero párosa, akik Roppongi Vice néven véleményem szerint az évtized egyik legszórakoztatóbb duójaként vonulnak majd be a pankráció történelembe. 

A RPG Vice kihívást intéz a Bucks ellen
Nos ennyi lett volna mára, remélhetőleg hamarosan jelentkezek a második résszel, melyben a NJPW másik négy bajnoki címéről fogok értekezni. Kérdéseiteket, észrevételeiteket, kívánságaitokat továbbra is várom az alábbi címen: https://ask.fm/HunPuro

3 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.