Header Ads

Egykori ROH booker az NXT kreatívban

X-Pac és Drew McIntyre azt állítják, hogy az elismert mérkőzésszervező Gabe Sapolsky immár a WWE égisze alatt is felbukkant.





A téma X-Pac podcastjében került elő, melynek az NXT-be nemrég visszatérő skót birkózó volt a vendége, és mindketten arról beszéltek, hogy Sapolsky már most részt vesz az NXT kreatív és produkciós munkájában. McIntyre nyilatkozata szerint: "Sapolsky fantasztikus. Előre gondolkodik, és egyszerűen érti, hogy ki vagyok. Most már az NXT-ben van, és rengeteget segít nekem."

A PWInsider információi szerint Sapolsky csakugyan jelen volt a legutóbbi NXT felvételen, és a korábbi pletykák alapján valószínűsíthető, hogy próbaidőn dolgozik a brand főírója, Joe Belcastro alatt.  

Gabe Sapolsky titokban az őrült tudós, Paul Heyman tanítványa és asszisztense volt az ECW-ban, aztán a kétezres években a Ring of Honor társalapítója, valamint a szervezet fő mérkőzésszervezője lett, ahol olyan sztárok pályafutását segített elindítani, mint CM Punk, Daniel Bryan, Samoa Joe vagy Seth Rollins. 2004 és 2007 között zsinórban négyszer nyerte el az év bookere díjat a Wrestling Observer olvasóitól. Az ROH-et követően a szintén kritikai elismerést kapó Dragon Gate USA projekt fővédnöke lett, jelenleg pedig a WWNLive egyik alelnöke és az EVOLVE szervezet tulajdonosa. Utóbbi minőségében 2015-ben együttműködési megállapodást kötött a WWE-vel, melynek keretein belül segédkezett az utánpótlásnevelésben, munkakapcsolatban állt Triple H-vel, és rendszeresen szerepeltethetett NXT-s birkózókat is a műsorain.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.