Header Ads

A Doktor Summerslamjei (1. rész)

Tizenhárom év hosszú idő, és tizenhárom Summerslam sem kevés. Mivel immár kevesebb mint egy hét választ el bennünket a nyár legnagyobb partijától, felvezetésképpen górcső alá veszem azt a tizenhárom Summerslamet, amit volt szerencsém valós időben követni. Lássuk, milyen jó - vagy éppen rossz - dolgok történtek, amelyek emlékezetessé tették ezeket az augusztusi estéket.


A Summerslam a pankráció legendás márkáinak egyike. 1988-ban hívták életre, amikor a korábbi sikereken felbuzdulva a WWE bővíteni szerette volna a PPV-kínálatot. Ennélfogva ez a nyári esemény a harmadik legrégebbi PPV az állandó naptárban, a WrestleMania és a Survivor Series után (ugyan Royal Rumble-t is rendeztek már előtte, de az akkor televíziós különkiadás volt, nem PPV). Bár a neve hasonlóan ikonikusnak számít, mint a WrestleMania, mégis volt idő, amikor a rajongók más jelzőket aggattak rá, például 2010 magasságában, amikor a WWE elkezdett a Mania-héthez hasonló rendezvénysorozatot kreálni belőle, és egy-két félreérthető megjegyzés kapcsán az internetes bázis egy része komolyan elhitte, hogy mostantól "Summerfest" lesz a gála új neve - maguk között pedig, az állítólagosan csökkenő színvonal hatására a "Summercrap" név is gyakran előkerült. De számunkra azért maradjon csak Summerslam.

Bár mi most csak 2004-től napjainkig követjük végig ezeknek a gáláknak az eseményeit, természetesen az azt megelőző években is számos dolog történt, ami örökre beírta magát a pankráció történetébe, elég csak az olyanokra gondolni, mint Bret Hart és British Bulldog legendás mérkőzése 80 000 néző előtt a londoni Wembley stadionban; a minden idők egyik legkülönösebb történetéből kialakuló Undertaker vs. Undertaker meccs; vagy éppen az 1999-es év, amikor Jesse "The Body" Ventura már Minnesota állam kormányzójaként vendégbíráskodott az esemény főmérkőzésén. Nem is beszélve a 2002-es Summerslamről, ami minden idők egyik legjobb PPV-je, egy bivalyerős carddal (a gálán szereplő 18 birkózó közül csupán 3 nem volt soha világbajnok), Shawn Michaels visszatérésével és Brock Lesnar első felemelkedésével.

2004
Azok a régi szép idők, amikor a Doktor épp csak megismerkedett a profi birkózással Írországban, a Sky One csatornán sugárzott ismétlőműsoroknak hála, fogalma nem volt róla, mi az a PPV, és jobb híján ott gúvadt éjjel egykor a tévé előtt, mielőtt búsan konstatálta, hogy itt bizony nem adják a Summerslamet. Később persze bepótoltam, amit be kellett pótolni, és összességében egy ellentmondásos gálával lettem gazdagabb. Itt lett Randy Orton minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka Chris Benoit legyőzésével - és itt került sor arra a meccsre Kane és Matt Hardy között, amelynek a győztese feleségül vehette Litát (mi ez, középkor?). Az este a szokatlan közönségreakciókról is emlékezetes marad, elvégre Kanadára nem jellemző módon fújolták saját hőseiket, Benoit-t és Edge-et is (utóbbinak kvázi ezzel indították el a lassú heel turnjét), valószínűleg azért, mert nem voltak megelégedve a teljesítményükkel. Fújolták a szeretetreméltó értelmi fogyatékos karaktert amúgy kiválóan hozó (és a reakciót leszámítva HHH-vel kiváló meccset vívó) Eugene-t, mert túl magasan volt a cardon, és hullámoztak a JBL-Undertaker meccs alatt. Ez volt az egyik legelső olyan este a WWE-ben, amikor a tisztán smark reakciók uraltak egy gálát, és ez akkoriban vihart is kavart az online pankrációs sajtóban. Még egy apró érdekesség: Undertaker keresztül chokeslammelte Bradshawt a limuzinja tetején, de amikor le akart mászni, a motorháztetőn megcsúszott JBL vérén, és látványosan fenékre tottyant.  

2005
Ezt egy egészen kiváló és emlékezetes PPV-ként tartom számon. Gyakorlatilag nem volt rossz meccs a cardon, ezzel szemben viszont történt csomó minden, ami így vagy úgy emlékezetes. A főmérkőzésben legenda nézett szembe az ikonnal, Hulk Hogan és Shawn Michaels régen várt álommérkőzésén, amibe egyedül a politika tett némi gikszert, a Hulkster ugyanis hallani sem akart róla, hogy veszítsen, és azt is elutasította, hogy tartsanak később egy visszavágót, amit a teljes időben birkózó HBK nyerne meg. Michaels cserébe elővett valamit régi énjéből, és helyenként már-már nevetségesen túljátszotta Hogan mozdulatait, amivel máig kacagnivalót szolgáltat a rajongóknak. Itt bukkant fel először az a később mémmé váló közönségreakció, hogy John Cena mérkőzésén a magas, vékony hangú kórus őt élteti, a mélyebb hangok pedig az ellenfele nevét skandálják (ebben az esetben Chris Jerichóét). A való életbeli szerelmi háromszög botránya után visszatérő Matt Hardy egy véres halomban kötött ki Edge lábainál, miközben Lita kínosan feszengett a ring mellett - a meccset úgy próbálták összerakni, hogy a lehető legjobban hasonlítson egy igazi verekedésre, de természetesen work volt. Folytatva a különös családi kikötések témáját: ezúttal egy kisfiú gyámsága lógott a levegőben (szó szerint) egy létrás meccsen, miközben Eddie Guerrero és Rey Mysterio utóbbi gyereke körül civakodtak, miután Eddie azt állította, hogy ő a kis Dominic biológiai apja (amúgy nem). Randy Orton és Undertaker folytatták kiváló meccssorozatukat, Chris Benoit pedig szolid húsz másodperc alatt győzte le minden idők egyik leggyengébb USA bajnokát, Orlando Jordant. Ja, Vince óriási popot kapott arra, amikor felbukkant egy "McMahon for President" feliratú limuzinban...

2006
Az előbbieknél jóval semmitmondóbb gála, amit javarészt a szolid undercard mentett meg, három viszonylag szürke main event mellett, elvégre sem a Cena-Edge, sem a DX-McMahon, sem a Batista-Booker T harc nem hozta ki magából a maximumot. Ugyanakkor újfent ringbe lépett Hulk Hogan, ezúttal Randy Orton ellen (gondolom nem kérdés, ki nyert), és jól be is rágott arra, hogy a harmadik pozícióba tették a meccsét, valamint több pénzt várt volna a hozzájárulásáért a PPV bevételéből. A mai napig ez Hogan utolsó hivatalos meccse a WWE-ben. A másik emlékezetes esemény a ringen kívüli veterán riválisok, Ric Flair és Mick Foley "I quit!" vérfürdője volt, amit a Nature Boy akkor nyert meg, amikor a Foley barátjaként megjelenő Melinát fenyegette egy szögesdrótos baseballütővel. (Cserébe másnap Melina hálából kirúgta Foley-t a WWE-ből, amivel a Hardcore Legenda utolsó igazán emlékezetes futása véget ért.)

2007
Újabb szürke este, amit ezúttal a visszatérők tettek emlékezetessé. Második quadriceps-szakadását követően itt láthattuk viszont Triple H-et, akinek az érkezését heteken át harangozták be a The Six Million Dollar Man c. sorozat által ihletett kiváló vignette-ekkel, és a bevonulását is hasonló pompa kísérte (majd egy semmitmondó meccs Booker T ellen). De itt tért vissza hosszú kihagyást követően Rey Mysterio is, Chavo Guerrero ellen, a változatosság kedvéért tiszta ezüstszínűre festve. A főmérkőzésben John Cena csapott össze Randy Ortonnal egy szolid meccsen, ami színvonalában talán elmaradt későbbi csatáiktól, amikor már mindketten tapasztaltabb main eventerek voltak, viszont ekkor még megvolt az az előnyük, hogy az azóta ronggyá járatott párosítás 2007-ben frissnek számított. A Batista-Great Khali meccs ellenben szóra sem érdemes.


2008
Felemás megítélésű, ám az előző kettőnél mindenképpen színvonalasabb PPV, középpontban a cellával, tehát a Summerslam történetének legelső (és máig utolsó) Hell in a Cell mérkőzésével, amely természetesen minőségi volt, mint Undertaker és Edge összes többi mérkőzése, azonban a rajongók sajnos csak a végjátéka miatt emlékeznek rá, amikor is Taker leküldte Edge-et a "Pokolba" (értsd: keresztül chokeslammelte őt a ringen, aztán a lyukból lángok csaptak ki). Itt került sor John Cena és Batista első ütközetére, ami kétségkívül money meccs volt, még akkor is, ha jobbára csak kivégzőmozdulatok kavalkádjából állt. Homlokráncolásra adott okot, hogy a friss nehézsúlyú világbajnok, CM Punk mindössze a középmezőnyben kapott szerepet JBL ellen, ugyanakkor az undercard is szolidnak mondható, az akkori futása utolsó évét megkezdő Jeff Hardy MVP elleni meccsével, és egy szórakoztató vegyes tag meccsel a Glamarella-Kofi/Mickie csapatok között. A Triple H-Great Khali meccs ellenben szóra sem érdemes (látjátok a mintát? ez még akkor volt, amikor a WWE nyaranta egyszer rágyújtott Khalira... 2006-ban is írhattam volna hasonlót, de akkor még annyira zöld volt, hogy az Undertaker ellen betervezett Last Man Standing meccset konkrétan nem merték feltenni a cardra, inkább egy Smackdown adáson tudták le).

2009
Az a PPV, amit a minőségi pillanatok olyannyira elvittek a hátukon, hogy a rosszra szinte már senki nem emlékszik. Mert hiába volt itt egy sokadik borzalmas meccs Kane és (na ki?) Great Khali között, hiába lett nyolc másodperces squash a Christian vs. Regal ECW övmeccsből, hiába kaptunk egy elképesztően túlírt - bár ezt leszámítva szórakoztató - WWE bajnoki címmeccset Ortonnal és Cenával, amit háromszor indítottak újra menet közben új stipuval, először egy DQ, aztán egy count-out, majd egy csalással elért pinfall után, hogy végül egy olyan ember bezavarása döntsön Orton javára, aki sem előtte, sem utána nem játszott szerepet a WWE műsoraiban (a farmban pallérozódó Brett DiBiase volt az, a Legacy tag Ted Jr. öccse)... Végeredményben csak az számított, hogy az újjáalakuló D-Generation X elképesztően látványos módon egy TANKON vonult be az arénába, majd vívott egy kiváló tag team meccset a Legacyval, CM Punk és Jeff Hardy pedig egy szenzációs főmérkőzést tettek le az asztalra, asztalok, létrák és székek között, amit végül Punk nyert meg a távozni vágyó Hardy ellenében. És az estének ezzel még nem volt vége! Punk éppen Jeff összetört teste felett állva ünnepelt, amikor megszólalt a GONG, kihunytak a fények, aztán visszatértek, és látszólag semmi sem változott... csakhogy abban a pillanatban már Undertaker feküdt pontosan ugyanott, ahol korábban Hardy! A Holt Ember felült, és egy gigászi chokeslammel köszöntötte Punkot, a közönség tombolása közepette. A pillanat, amikor Taker helyet cserélt Jeffel, az egyik legbravúrosabb produkciós fogás volt, amit valaha láttunk, és beleégett a rajongók agyába: ez az oka annak, hogy a megkérdőjelezhető történések dacára én mindig jó szájízzel gondolok vissza erre a Summerslamre. A nyári szupergála egyébként ebben az évben kezdte meg hat évig tartó országlását Los Angelesben.
2010
Cikkünk első részét a "régi éra" talán utolsó Summerslamjével zárjuk, már ha a "Summer of Punk"-ra úgy tekintünk, mintha egy új korszak kezdete, vagy legalábbis előszele lett volna (én hajlamos vagyok így szemlélni). Az esemény meglehetősen középszerű volt, egy vontatott Orton kontra Sheamus meccsel, az egyik Kingston-Ziggler összecsapással a huszonötmillió közül, valamint olyan dolgokkal bezárólag, mint a Big Show 3 az 1 elleni meccsen aratott győzelme a Straight Edge Society-vel (Punkkal, Gallowsszal és Joey Mercuryval) szemben. Különös, hogy a következő év nyarára mekkorát fordult a világ Punkkal. Említeni talán két dolgot érdemes: a Kane kontra Mysterio meccset, amelynek végén a Nagy Vörös Szörny egy koporsóba akarta zárni a kis mexikóit, ámde az már foglalt volt, és kiemelkedett belőle az ekkor csakugyan félholtnak tűnő Undertaker, aki sztori szerint "vegetatív állapotba" került Kane miatt, és ezúttal is kapott tőle egy Tombstone-t, előkészítve ezzel kettejük utolsó feudját. És mivel a 2010-es év nyarát a Nexus csapata uralta, a főmérkőzésben is ők képviseltették magukat a WWE válogatott csapata ellen, amiben olyanok szerepeltek a csapatkapitány John Cena mellett, mint Bret Hart (aki korábbi agyrázkódásai és stroke-ja miatt nem bumpolhatott, és különösebben meg sem üthették őt a lehetséges életveszély miatt), vagy éppen a rövid időre kirúgott, de itt most meglepetésszerűen visszahozott egykori Nexus tag, Daniel Bryan. Bár maga a sztori ekkor még ütősen alakult (idővel aztán kiderült róla, hogy nem tart sehová), a mérkőzésről nem mondhattuk el ugyanezt, egyszerűen azért, mert itt már kiütközött, hogy a Nexus tagjai, talán Wade Barrettet leszámítva alkalmatlanok rá, hogy főmérkőzésben birkózzanak (az olyanok, mint Justin Gabriel, Heath Slater, David Otunga, Michael Tarver, Darren Young és a Skip Sheffield néven futó zöldfülű Ryback hatékonyan hajtottak végre csoportos támadásokat, de itt semmi sem fedhette el azt, hogy nem ütik meg a szintet).

* * *
Idáig tartott visszapillantó cikkünk első része, melyet nemsokára Punk Nyarával, és a 2011-től napjainkig megrendezésre kerülő Summerslamekkel folytatunk. Tartsatok akkor is velünk!
    

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.