Header Ads

10 ember aki ellen látni akarjuk Brock Lesnart visszavonulása előtt

Brock Lesnar 2012-ben tér vissza a WWE-be azóta számos nagy mérkőzést vívott.

Fotó: WWE
Emlékezhetünk John Cena és Triple H elleni meccseire, háromszor The Undertaker-rel is megküzdött, amiből az elsőn megtörte a legendás Streak-et, de CM Punk-al, Goldbergel és Randy Ortonnal is összecsapott. Nem beszélve a két világbajnoki regnálásáról, amelyekből az egyik még mindig tart.

A Fenevadat egy különleges aura övezi, akit egy megállíthatatlan erőként bookolnak. Kétségtelenül továbbra is hatalmas draw, így száz ereket vonzz a képernyők elé megjelenéseivel. Az idő azonban telik, a hírek szerint Lesnar szívesen visszatérne a UFC-be egy utolsó futás erejéig, de akkor a WWE-t is el kell hagynia, amely ebben az esetben végleges lehet. Brock szerződése a WrestleMania 34 éjszakáján jár le, lássuk kik ellen kellene ringbe küldeni mielőtt távozna.

10. Rusev
Fotó: WWE
Már három év eltelt debütálása óta, de Rusev még mindig az egyik legalábecsültebb tehetség a WWE-ben. Lesnari magasságokba sohasem fogják bookolni, de meglenne benne a tehetség ehhez. A Bulgarian Brute jó a ringben és a mikrofonnál is. Talán a house showkon összecsapnak, de a nagy közönség is kíváncsi lenne erre a mérkőzésre.

9. The Miz
Fotó: WWE
Lesnart megkapni ellenfélként mára becsület lett, The Miz nagyon jó munkát nyújtott az elmúlt években, így mindenképp megérdemelne egy Brock elleni meccset. A Miztourage egy kicsivel nagyobb hitelességet biztosít Miz számára. A rajongók biztosan imádnák ezt a mérkőzést.

8. Roman Reigns
Fotó: WWE
A mérkőzés korábban már megtörtént, hiszen ők vívták a WrestleMania 31 főmérkőzését. A meccs Seth Rollins táska beváltása nélkül is fantasztikus volt és mivel számukra nem született tiszta végeredmény továbbra is adósok nekünk egy hatalmas visszavágóval.

7. Finn Bálor
Fotó: WWE
Sokan a két ember magasságbeli különbségére panaszkodik, de ez a pankráció világa itt bármi megtörténhet. Talán nincs még ennél potenciálisabb underdog történetvonal azaz, hogy a Démon Király felemelkedjen és legyőzze a Fenevadat.

6. Kevin Owens
Fotó: WWE
Owens az elmúlt évek legjobban fejlődő pankrátora, volt NXT és Univerzális Bajnok, kétszer elhódította az Interkontinentális Bajnoki Címet és háromszor a United States Bajnoki Címet is. Elérte azt a szintet, hogy ehhez hasonló álommérkőzésekben szerepeljen a közeljövőben. Képzeljük csak el az Owens és Paul Heyman között lezajló promókat.

5. Baron Corbin
Fotó: WWE
Corbin pályagörbéje a SmackDown-on nagyon hasonlít Braun Strowmanéhez a Rawn. Nyilvánvalóan ő az egyik következő nagy óriása lesz a cégnek, szóval miért ne néznénk meg, hogy a Lone Wolf mire lenne képes Beast ellen. End of Days Lesnarnak...

4. Shinsuke Nakamura
Fotó: WWE
A SmackDown Live kreatív csapatának fogalma sincs mit kellene kezdenie a csillogó japánnal. A japán stílus perfektül illene Lesnar fizikai stílusához. A két pankrátor 2006-ban már birkózott egymással Japánban, de az már régen volt és nem a WWE-ben.

3. AJ Styles
Fotó: WWE
Hatalmas álommérkőzésről beszélünk, utóbbi időben AJ nem jött fel mint Lesnar lehetséges ellenfele, de ez nyilván a brand split miatt van. Styles az egész földkerekség legjobbja és Lesnar még nem találkozott egy olyan high-flyer-rel, aki Phenomenal Oneként hivatkozik magára. Dávid és Góliát esetéhez lehetne hasonlítani.

2. Bray Wyatt
Fotó: WWE
Tavaly úgy nézett ki, hogy megtörténik a mérkőzés, de végül elmaradt. Wyatt a misztikus karakterével sokat hozzáadhatna a mérkőzéshez. A Wyatt Család oldalán talán hitelesebben szállt volna ringbe Lesnarral, de egyedül sem kell félteni őt.

1. Braun Strowman
Fotó: WWE
Ez a mérkőzés már a nyakunkon van és nagyon sok pénz van benne. Strowman az elmúlt egy esztendőben hatalmas fejlődésen ment keresztül és mostanra Lesnar mellett ő a WWE legdominánsabb szupersztárja. A SummerSlamen a Fatal 4 Way meccs során találkoznak majd, de mindenki egy egyéni mérkőzésről álmodik közöttük.

Ti olvasók ki ellen látnátok szívesen Brock Lesnart mielőtt végleg visszavonulna a pankrációtól?

Forrás: Wrestling News

2 megjegyzés:

  1. Lesnar még nagyon sokára fog visszavonulni pláne hogy évente csak pár meccset tol le és ezért nagyon sok pénzt kap.

    VálaszTörlés
  2. Én Big cass ellen is megnézném a fenevadat főleg ha addig még erősítik kicsit az egyéni karrierjét és karakterét a kihívónak

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.