Header Ads

Bobby Roode a SummerSlamen debütál a main rosteren?

Az utóbbi időben nem hallunk sokat az NXT regnáló bajnoka Bobby Roode felől.

Fotó: WWE
Egy jó ideje az NXT-ben szerepel igazán nagy sikerekkel, az oka annak, hogy eddig nem jött fel a nagyok közé az volt, hogy nem volt utódja, hiszen a sárgáknál elfogytak a nagy nevek. Ez most meg van Drew McIntyre személyében akivel augusztus 19-én össze is csapnak a bajnoki címért. Ha lesz újabb Superstar Shake-up, akkor korábban ott nagy névnek számító pankrátorok térhetnek vissza egykori sikereik helyszínére, ugyanis a main rosteren sokan nem váltak be.

A pletykák azt mondták, hogy ha a korábbi TNA Bajnok Bobby Roode feljön az NXT-ből, akkor a SmackDown Live tagjaként fog debütálni. Szerény véleményem szerint a nagy csend ellenére erre már augusztus 20-án sor kerülhet a SummerSlamen. A hírek szerint ugyanis AJ Styles egy US Open Challengeben védi majd meg az övet, így meglepetés ellenfele lehet. Ez a meglepetés ellenfél kortársa és egyben jól ismert ellenfele a TNA-ből Bobby Roode lehet, aki rögtön haza is vihetné az övet, hiszen csak egy nagy névről beszélünk. Roode akár NXT Bajnokként is debütálhatna, de valószínűbb, hogy leadja az övet McInyre ellen a TakeOver Brooklyon.

1 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.