Header Ads

A pankráció története (4. rész) – A Titán felemelkedése (1982-1993)

Bártfi összefoglaló cikksorozatának negyedik részében ott veszi fel a fonalat, ahol legutóbb abbahagyta. Az 1980-as éveket írjuk, és a három nagy szervezet (WWF, AWA, NWA) uralja a pankrációt. A status quo 20 éve változatlan. Viszont jön egy fiatalember, aki nagy terveket forgat a fejében és felborít mindent. A mai részben azt vesszük górcső alá, hogyan vált azzá a wrestling, amit ma ismerünk, és hogyan fektette le egyetlen ember egy olyan hegemónia alapjait, ami a mai napig kitart.

A szentségtörés

A két Vince

Ah, a nyolcvanas évek Amerikája, ahol a hurráoptimizmus az úr. A gazdaság és a jólét növekszik, a zenét Michael Jackson és a glam rock uralja. A mozikban megjelenik az izomkultusz, olyan sztárok uraljak a vásznat, mint Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone. Ezzel szemben a pankráció az évtized legelején stagnál. Megköti a biznisz keresztapáinak konzervativizmusa és az újításoktól való félelmük. Viszont egy ambiciózus ember másképp gondolkodott. 1982-ben Vincent K. McMahon megvásárolta apja szervezetét, a WWF-et. Maga Vince azt nyilatkozta erről a „The UnReal Story of Professional Wrestling” című dokumentumfilmben, hogy ha az apja tudta volna, mire készül soha nem adja el neki a céget és valószínűleg azt mondja neki: „Vinny, mit művelsz? Egy folyó fenekén fogod végezni." 1983. december 23. talán a legfontosabb dátum a históriánkban, ugyanis Vince ezen a napon szerződtette az AWA egyik legnagyobb sztárját, Hulk Hogan, akinek a népszerűsége rohamosan emelkedett a Rocky III-ban betöltött szerepe miatt. (Érdekesség, hogy pár évvel korábban pont ugyanezen szerep miatt kellett elhagynia a WWF-et, miután az idősebb Vince választás elé állította, hogy vagy birkózik, vagy filmez, mert a kettő együtt nem megy). Napra pontosan egy hónappal később a Hulkster elhódította a WWF nehézsúlyú bajnoki címét, amivel elkezdődött az őrület, Vince pedig elindította a hadjáratot az amerikai piac meghódítása érdekében. Az első lépés a különböző territóriumok legnagyobb neveinek leigazolása volt, ekkor került a céghez „Rowdy” Roddy Piper, Jesse "The Body" Ventura, André the Giant, Jimmy "Superfly" Snuka, "Mr. Wonderful" Paul Orndorff, és Ricky "The Dragon" Steamboat, hogy csak a legnagyobb neveket említsük. Az egész országban ismert nevekkel a fedélzetén McMahon a második lépcsőfokban olyan TV-állomásokkal kötött szerződést, amelyek a riválisaik területén működtek. Ezen kívül létrehozta a Coliseum Video nevű céget, ami ezeknek az adásoknak a videokazettáit értékesítette az egész országban. Miután a televízión keresztül megismertette a közönséggel a karaktereit, Vince olyat lépett, amire az Aranypor Trió óta nem volt példa: az egész országban elkezdte turnéztatni a műsorát. Egy év leforgása alatt McMahon a biznisz összes írott és íratlan szabályát megszegte.

 

Rock 'n' Wrestling kapcsolat

A Rock 'n' Wrestling kulcsfigurái

Miért is lett ennyire sikeres a WWF? Egyrészt az előbbiekben említett stratégia miatt, valamint egy olyan lépésnek köszönhetően, amire mindenki felfigyelt. Vince komoly összegeket áldozott arra, hogy az időszak legnépszerűbb mainstream médiaszemélyiségei megjelenjenek a műsoraiban. Ennek lett az egyik vezéralakja Cyndi Lauper énekesnő, aki 1984-től kezdve gyakori szereplője volt a WWF műsorainak. A WWF személyiségei pedig cserébe megjelentek a videoklipjeiben, amik az egyre növekvő népszerűségű MTV zenei csatornán futottak. A szervezet legnagyobb sztárja, Hulk Hogan pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, egyrészt a Rocky III sikerének köszönhetően, másrészt mert számos talk showban és rádióműsorban szerepelt. 1985-ben a WWF és a CBS országos televízió közösen megalkották a Hulk Hogan’s Rock ’n’ Wrestling című rajzfilmsorozatot, amiben a WWF akkori legnagyobb face sztárjainak képmásai csaptak össze a szervezet heeljeivel. Az országos lefedettségű csatornán futó műsor hihetetlen mértékben növelte a szervezet és különösen Hogan népszerűségét a fiatalok körében.

 

A visszasült csodafegyverek


Az első Starrcade előfutára

Vince 1984-ben megvásárolta az NWA egyik ékkövének számító Georgia Championship Wrestlinget (GCW), és beolvasztotta a saját szervezetébe. Ezzel a lépéssel megszerezte a GCW és talán az egész NWA legnagyobb értékét: egy műsoridőt az országosan sugárzott TBS tévécsatornán. Eközben az NWA megpróbálta fenntartani és konzerválni a korábbi állapotokat, viszont a korábban oly sikeres territóriumi rendszer belülről kezdett el szétesni és szép lassan elhalni. Az észak-karolinai territórium, név szerint a Jim Crockett Promotions (JCP) vált a gyűjtőszervezet központjává. A cég feje, ifjabbik Jim Crockett úgy gondolta, hogy a legjobb védekezés a támadás, így elkezdte kivásárolni a kisebb tagszervezeteket és megpróbálta országos szervezetté fejleszteni az NWA oltalma alatt álló JCP-t. Ehhez egy olyan ötlettel álltak elő, ami a mai napig meghatározza a pankráció képét. 1983-ban megszületett a Starrcade, amit zártláncú közvetítésen lehetett követni (ez kb. a PPV-k előfutárának felel meg). Rövid időre úgy tűnt, hogy az NWA képes lesz felvenni a harcot a WWF-el, mivel Vince is nehézségekkel küszködött. A TBS-en a GCW színvonalas adását egy squash-meccsekre épülő jobberműsorral cserélte fel (ez a wrestling híres Fekete Szombatja), ami sem a TV-társaságnak, sem a nézőknek nem tetszett. A TV-társaság tulajdonosa, egy bizonyos Ted Turner annyira elégedetlen volt, hogy ajánlatot tett Bill Wattsnak (aki a Mid-South Wrestling promótere volt), hogy rendezzen egy műsort vasárnap délutánonként a TBS-en. Szintén tárgyalásokba kezdett az Ole Anderson nevével fémjelzett Championship Wrestling from Georgia-val (nem összetévesztendő a már említett Georgia Championship Wrestlinggel, bár a kulcsszereplői ugyanazok voltak) egy szombat reggeli műsorral kapcsolatban. Végül már a JCP adásait is műsorra tűzte, és Vince McMahon ekkor úgy érezte, hogy megpróbálják ellehetetlenítenim, Turner pedig nem hajlandó vele tisztességes üzletet kötni. Vince eredetileg úgy gondolta, hogy a GCW tulajdonjogainak birtokában kizárólagos joga van arra, hogy a TBS-en pankrációs műsort futtasson, azonban ez nem teljesült, nézettség terén is alulmaradt a riválisaival szemben, és mivel folyamatosan pénzt veszített az üzleten, szabadulni próbált a műsoridőtől, amire Jim Crockett Jr. csapott le, és visszaszerezte azt az NWA-nek 1 millió dollárért. McMahon viszont ezen a pénzen egy olyan ötletet valósított meg, amit pont az NWA-től vett át, és ami végül a korábbi rendszer teljes vesztét okozta.  

 

A pankráció új aranykora

A WrestleMania plakátján a két főszereplő

Vince és a belső kőre egy új és minden eddiginél nagyobb pankrációs eseményt kezdett el tervezni,
aminek az alapötletét a Starrcade-ről mintázták. A legnagyobb neveket szerepeltették, és úgy intézték, hogy az összes történeti szál itt érje el a csúcspontját. Az esemény mára ikonikussá vált nevét, a WrestleManiát a WWF legendás ringszpíkerének, Howard Finkelnek köszönhetjük. Az adást országszerte 135 zártláncú közvetítésen lehetett követni a helyi mozikban. A pankráció történetében még senki nem próbálkozott hasonlóval, és Vince óriási kockázatot vállalt: ha a WrestleMania megbukik, akkor az egész WWF-et magával rántja. Ám ezen a történelmi napon, 1985. március 31-én a WrestleMania országszerte sikert aratott, teltház volt a Madison Square Gardenben és több mint 1 millió ember követte az eseményt a mozikban. A main eventben a Rocky III és a Szupercsapat sztárja, Mr. T és Hulk Hogan legyőzte Roddy Piper és Paul Orndorff párosát. Az esemény a popikonok magasságába emelte Hulk Hogant, a pankrációt pedig bebetonozta, mint mainstream látványosságot. Az NBC országos TV-csatorna ezt látva egy durván kéthavonta megrendezett különkiadásra tett ajánlatot a WWF-nek. Ez lett a Saturday Nights’s Main Event, és 1955 óta ez volt az első pankrációs műsor, amit országos tévén főműsoridőben sugároztak. Az év novemberében a WWF megtartotta második pay-per-view-ját, a The Wrestling Classic-ot, ami szintén sikert aratott. 1986-ban érkezett a WrestleMania 2, és a WWF-et ekkor már nem lehetett megállítani. Jim Crockett Jr. azért megpróbálta, és 1986-ra a NWA tagszervezeteinek jelentős részét bekebelezte (a többit Vince vásárolta fel, míg egy részük független maradt). Crockett folyamatos költekezéssel próbálta felvenni a versenyt, ám ez oda vezetett, hogy cége 1987-ben mintegy 5 millió dolláros adósságot termelt. Eközben a WWF tovább szárnyalt, és a WrestleMania III az 1980-as évek legsikeresebb pankrációs eseménye lett. 1987. március 29-én hivatalosan 93 ezer ember nézte végig a gálát a helyszínen, és közel egymillióan a zártláncú közvetítésen. A Hulk Hogan vs. Andre The Giant mérkőzés pedig megteremtette a pankráció történetének legikonikusabb pillanatát, amikor a Hulkster bodyslammelte az Óriást. A WWE televíziós adásai (köztük a szindikációval terjesztett Superstars of Wrestling, vagy a USA Networkön sugárzott Prime Time Wrestling) szárnyaltak, ahogy az NBC-s különkiadások is. Az 1988. február 5-én rendezett, The Main Event című adáson rendezték a Hogan vs. Andre meccs visszavágóját, ami egészen elképesztő, 15.2-es nézettséget hozott. Ez 33 millió nézőnek felel meg, ami mind a mai napig a pankráció történetének legnézettebb televíziós adása. A WWF nem könnyítette meg a konkurencia dolgát sem, 1987-ben ugyanis a Starrcade ellenében debütált a Survivor Series. A két PPV-t egy napon tartották, és Vince kemény taktikához folyamodott, közölte a kábelszolgáltatókkal, hogy ha műsorra merik tűzni a Starrcade-et, akkor nem kapják meg a jövő évi WrestleManiát. A húzás bevált, a WWF adását több mint háromszor annyian nézték meg, és ez a sárba döngölte az NWA-t. A történet januárban is megismétlődött, amikor a Royal Rumble tévés különkiadásként debütált a USA Networkön az NWA-JCP Bunkhouse Stampede PPV-je ellenében. A JCP bookere, bizonyos Dusty Rhodes ekkor ellentámadásba ment át, és megszületett a TBS-en futó különkiadás, a Clash of the Champions, amit a WrestleMania IV estéjére időzítettek. A taktika eredményesnek bizonyult, és a kiváló Ric Flair vs. Sting meccs több nézőt ültetett a képernyő elé, mint a WrestleMania azon szegmense. Azonban a szervezet így sem kerülhette el a sorsát. Az év második felére csődközelbe kerültek, Jim Crockett pedig eladta a promóciót a médiamogul Ted Turnernek, akinek a színrelépésével a szervezet felvette a World Championship Wrestling nevet, hogy elszakadjanak a regionális stigmáktól. Turnerben még mindig benne volt a tüske a Vince-szel kötött sikertelen üzlet miatt, és versenyezni akart a WWF-el. Odáig ment, hogy felhívta a riválisát telefonon, és egy érdekes beszélgetés zajlott le köztük.

  • Turner: „Hé, Vince, beszálltam a ’Rasslin (a déli államokban szokásos kiejtési mód a birkózásra és az ezekre az államokra jellemző birkózóstílusra is ezt használjuk) bizniszbe, és le foglak győzni.”
  •   McMahon: „Oké. Bocs, Ted, de akkor két különböző bizniszben vagyunk, mert én sport-szórakoztatást csinálok.”
  •  Turner: „Ahogy gondolod, Vince. Akkor is le foglak győzni!”
Az ezt követő években a WCW szép fokozatosan elvágta a kötelékeket az NWA-vel, ami ekkorra önmaga egykori paródiájává vált.

 

A sportszerű pankráció bukása


Az AWA-ról eddig nem esett szó. Miután a WWF leigazolta a legnagyobb sztárjaikat, nehéz időszak köszöntött a szervezetre, amiből sosem álltak igazán talpra. Ők más utat kerestek a WWF-el való versengésre, és különböző koprodukciós eseményekkel próbálkoztak. Ez lett a Pro Wresling USA, amiben az NWA-vel, valamint a texasi székhelyű World Class Championship Wrestlinggel karöltve próbáltak versenyre kelni a New York-i Titánnal. A kísérlet azonban gyorsan szétesett, miután az NWA arra használta fel a közös műsorokat, hogy megpróbálta elcsábítani az AWA legnagyobb neveit. Verne Gagne a pankráció iránti növekvő érdeklődést kihasználva tévés szerződést kötött a feltörekvő sportcsatornával, az ESPN-nel, valamint sikeresen kinevelt egy új generációt az adásain, amibe olyanok tartoztak, mint Curt Hennig, Scott Hall, a Midnight Rockers (Shawn Michaels és Matty Jannetty) és Big Van Vader. Ezen két tényező miatt úgy tűnt, hogy az AWA sikerrel veheti fel a kesztyűt. Szintén ők adtak lehetőséget a kamera előtt egy ambiciózus fiatalembernek, aki akkoriban a szervezet termékértékesítési osztályán dolgozott: őt Eric Bischoffnak hívták. Az ő nevével a sorozat következő részében még sokat fogunk találkozni. Gagne legnagyobb hibája az volt, hogy Vince-szel ellentétben nem mert (vagy nem is akart) újítani, és megmaradt a sportként tálalt pankrációnál, ami egyszerűen nem működött már ebben a környezetben. A fiatal tehetségek pedig az évtized végére szinte mind a WWF-nél kötöttek ki, mert Verne képtelen volt versenyezni a Vince által kínált fizetésekkel. 1990-re a szervezet inaktívvá vált, az utolsó tévéfelvételükre augusztusban került sor, míg decemberben Verne Gagne megfosztotta az AWA világbajnoki címétől Larry Zbyszkót aki addigra már több hónapja a WCW alkalmazásában állt. Az év végén hivatalosan is megkezdődött a csődeljárás, az AWA története pedig a 2000-es évek elején zárult le végleg, amikor a WWE megvásárolta a szervezet videóarchívumát, és a hozzájuk tartozó összes egyéb jogot. Az AWA ezen a ponton már 13 éve nem készített új adást.

 

 A süllyedő Titán

Vince és Linda az ítélethirdetés után

Minden fellendülést törvényszerűen egy visszaesési szakasz követ. Ez gyakorlatilag 1990-ben kezdődött el, amikor Vince szerette volna, ha Hulk Hogan átadja a stafétát a következő generációnak. Az erre a célra kiválasztott ember Ultimate Warrior volt, aki 90-91-ben berobbant a main eventekbe, azonban jelentős népszerűsége ellenére sem mindig vált be. Az igazi mélyütést mégis az 1992-ben kirobbant szteroidos és szexuális zaklatási botrány jelentette. Egy pennsylvaniai orvost, Dr. George Zahoriant azzal vádolták meg, hogy 1984 és 1989 között anabolikus szteroidokat adott el a WWF 37 birkózójának, akik között igen nagy neveket is találunk, úgy mint Piper, Warrior, Hogan, sőt még maga Vince is. A szteroidok terjesztése mellett ráadásul vényköteles gyógyszerekkel való visszaéléssel is megvádolták őt. Magát Vince-t is perbe fogták, azzal a váddal, hogy kényszeritette a birkózóit a teljesítményfokozók szedésére, valamint elősegítette a drogok terjesztését közöttük. Ha az ügyben bűnösnek találják, félmillió dolláros bírságot kellett volna fizetnie, valamint egy lehetséges nyolcéves börtönbüntetéssel is szembe kell néznie. A per 1994-ben kezdödött, azonban a vád koronatanújaként beidézett Hulk Hogan ugyan elismerte a rendszeres szteroidhasználatot, azt viszont tagadta, hogy erre Vince utasította volna a birkózókat, ezért a WWF első emberét felmentették a vád alól. A másik botrány akkor robbant ki, amikor Tom Cole, aki ring boy volt a szervezetnél (fiatal fiú, aki segít összerakni a ringet, és egyéb kisfelelősségű munkákat lát el) beperelte a céget, mondván, hogy több alkalmazottjuk is szexuálisan zaklatta őt az ott eltöltött 5 éve alatt. A WWF peren kívül megegyezett Cole-lal, azonban a két botrány megtépázta a cég családcentrikus imázsát. Ugyanebben az időszakban elveszítették a legnagyobb sztárjaikat: Warrior növekedési hormonnal kísérletezett, és több fellépést is elmulasztott, ezért 1992 novemberében felbontották a szerződését; Macho Man egyre inkább non-wrestling szerepbe került, és kommentátorként dolgozott; Hulk Hogant pedig, akinek az imázsán szintén foltot hagyott a szteroidbotrány, kényszerpihenőre küldte a szervezet. Sokáig Piper sem lépett ringbe, és végül a WCW-ban kötött ki. Ez stagnálásba és hanyatlásba taszította a szervezetet, ezért Vince a fiatalabb birkózói felé fordult, akik az Új Generációt képviselték (innen származik az időszak elnevezése: The New Generation Era), akik között olyan nevek szerepeltek, mint Bret „Hitman” Hart, Shawn Michaels, The Undertaker, Razor Ramon, Diesel és Lex Luger. Hulk Hogan végül 1993 nyarán hagyta el a WWF-et, azzal az indokkal, hogy a filmes karrierjére szeretne koncentrálni. A WCW eközben növekvő népszerűségre tett szert délen, de a különböző (dilettáns) vezetőségek alatt nem jutott el az országos sikerig, és ekkor még nem tudta kihasználni azt, hogy a WWF a szakadék szélén táncol. 


Ezzel egy újabb szakasz végére értünk; láthattuk, hogyan alakította át Vince a pankráció látképét a nyolcvanas évek nagy wrestling robbanása során. A WWF az évtized végére egyeduralkodóvá vált; egyik legnagyobb vetélytársa, az AWA becsödőlt; az NWA egy részét a WWF, a másik felét a WCW vásárolta fel, a maradék pedig semmilyen jelentős szerepet nem töltött be többé a pankráció történetében. A két botrány azonban megtépázta a WWF-et, és megingatta az óriást, ami egy kevéssé sikeres útkeresésbe kezdett. A WCW-ban ugyanekkor a káosz volt az úr, különböző vezetők adták egymásnak a kilincset, mígnem 1993-ban megtalálták azt az ember, aki egy az elkövetkezendő években egy sikeres hadjárat tábornokává tudott válni. Ahogy azt már a hetvenes évek végén is láthattuk: a stagnálás és hanyatlás a pankrációban csak a vihar előtti csend jele. Ami pedig 1994-ben kezdetét vette, az maga volt a háború.

1 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.