Header Ads

Mi történt a RAW-n? Rövid áttekintés, visszanézhető adás


A RAW eheti adása a Highlight Reel-lel indul, ahol Jericho vendége Kevin Owens. A bajnok azt mondja, megtiszteltetés számára, hogy ismét itt lehet, legjobb barátja műsorában. Történelmi pillanatnak tekintik, majd KO megjegyzi, a közönség semelyik tagja nem volt még képes történelmet írni. Ezután a hálaadásról beszélt, ahol az amerikai családok összeülnek, esznek, isznak és úgy tesz mindenki, mintha kedvelné a másikat. Szerinte a nem kanadai ünnep a pazarlásról szól, az ő hálaadásuk egy hónapja volt. Mindezt félretéve Kevin hálás, hogy ő lehet a Universal Bajnok, ezzel pedig a RAW arca. Hozzáteszi, sokat jelent neki a legjobb barátja, Chris Jericho is, majd megölelik egymást.
Y2J hálás, hogy ilyen barátja van, emellett pedig a sáláért és Seth Rollins-ért is, utóbbiért azért, mert kitűnően szemlélteti, milyen is egy igazi idióta, aki még a címmérkőzését is elvesztette. Letagadja, hogy ott volt az arénában, szerinte az valójában Sin Cara volt Chris Jericho maszkban. Megtudjuk, hogy Rollins nem tud itt lenni a vörösek adásán, mert az orvosok nem engedték neki.
Roman Reigns érkezik, aki viccnek nevezi Owens-t. A Universal Bajnok úgy véli, az egyetlen vicc, hogy a Big Dog itt sétálgat a srác becenévvel. Roman szerint KO-nak segítségre van szüksége, ezért is van itt Chris. Kevin kijelenti, nincs szüksége Y2J-re.
Jericho próbálná felvenni a Listára Reigns-t, amiért az sértegette legjobb barátját, de KO ráüvölt, hogy fogja be, majd a US Bajnokot is figyelmezteti, mire számolhat. Roman azt mondja, akkor nézzenek szembe, ha pedig ő nyer, kapjon lehetőséget a Universal Címre. KO beleegyezik.

A backstageben Kevin és Chris veszekednek, Jericho nem tudja hova tenni, a bajnok szavait. Owens ismét kijelenti, nincs rá szüksége, mert csak gyengének látatja segíteni akarásával és azt hiteti el a közönséggel, hogy nem tud egyedül győzni. Y2J megsértődik és azt mondja, nincs szüksége ilyen legjobb barátra. Foley lép oda, aki valószínűleg arra kérte volna a szupersztárt, hogy maradjon távol a meccstől, viszont Chris nem engedi neki elmondani, hanem bejelenti, hogy távozik.

Braun Strowman vs R-Truth - a győztes Strowman, 38 másodperc alatt. Goldust esik utána neki a győztesnek, de hamar kiüti az óriás Sami Zayn érkezik, aki szintén kevésnek bizonyul és ismét a GM menti meg.
A szünet után Zayn magyarázza Foley-nak a ringben, hogy nem gyerek már. Byron Saxton lép oda interjút készíteni. Mick elmondja, Sami nem akar leállni, kockázatot vállal és jelent is - saját magára, ezért ő megmenti saját magától. Zayn felháborodik ezen, úgy érzi a GM-től kell őt megmenteni. Foley viszont tudatja vele, hogy a Survivor Series-en szerzett veresége után Stephanie ki akarta őt rúgni, ezért találta ki a meccset, hogy megmentse. Büntetés volt, amit megkapott múlthéten, de félbe is szakította, mert látta, hogy Strowman elpusztítja, nem nyerhet, de nem is adja fel. Nem győzhet olyan személy ellen, aki nem előadó, nem pankrátor, hanem egy szörnyeteg.
Sami hősnek tartja Foley-t, akire felnézett, aki volt hasonló helyzetben, mint ő, de most nem egy példaképet lát. Csak valakit, aki az útjában áll.

Tony Nese vs Cedric Alexander - a győztes Nese.

Charly Caruzo interjúvolta a távozni készülő Chris Jericho-t, aki közel sem kedves hangnembe felelt a kérdésekre. A mostani összeveszés komoly, nem csak színjáték, ha KO-nak nincs rá szüksége, akkor neki sem rá. Ezután elküldi a nőt, és tovább megy a limuzinja felé. Rákiabál a sofőrre, hogy nyissa az ajtót. Az máris siet, de véletlenül leüti a Listát, ami a földre esik. Y2J lehajol érte, miközben valaki azt kérdezi, akkor most felkerült-e a Listára. A válasz egyértelmű igen, majd meglátjuk ki az érdeklődő: Seth Rollins. A szupersztár ellátja Jericho baját.

Charlotte vs Sasha Banks - a címmérkőzés dupla kiszámolással véget ért, alig 3 perc után. Foley érkezett, aki bejelentette, később újra fog indulni az összecsapás, méghozzá egy fall count anywhere meccs formájában.

Enzo vs Rusev - a bolgárt 26 másodperc után diszkvalifikálták, mert egy övön aluli rúgással terítette le ellenfelét.

Rich Swann vs Noam Dar - a győztes Swann.

A kocsmában Sheamus iszogat, majd Cesaro csatlakozik hozzá. A svájci azt mondja, arra iszik, hogy végre nem kell tag team-et alkotniuk. Nem telik el sok idő, összevesznek és egymást okolják vereségük miatt. Egy nagydarab ember lép oda Sheamus-höz, aki elkezdi gúnyolni őt. Cesaro csillapítja, próbáljon higgadt maradni. A kötekedő is ezt javasolja, nehogy ismét valaki valagba billentse. De hamarosan ő is célpont lesz, aztán beleböfögnek a képébe. Most a kelta nyugtatja őt, hogy maradjon higgadt, teszi ezt kissé ironikusan. A svájci azt mondja, távozni kellene. Az ír egyet ért, "kellene". Ahogy ezt mondja, máris együtt rontanak az iszákos bandára.
A jelenet végén koccintottak és a partnerségre ittak.

Roman Reigns vs Kevin Owens - a győztes és ezzel kötelező kihívó Roman.

A meccs után Charly Caruzo KO-t interjúvolja, aki szintén lekezelő vele, a vereségét pedig arra fogja, hogy nem tudott koncentrálni, mert a legjobb barátját megverte Seth Rollins. Igen, az "összetűzés" ellenére Y2J-t a legjobb barátjának tartja.

Egy Heyman-interjút hallunk, amit külön cikkben fogunk részletezni.

New Day vs The Club - a győztes és továbbra is bajnok csapat a New Day.

A főesemény előtt Bayley beszélget Sasha-val, sok szerencsét kíván neki. A Bo$$ szerint ez nem róluk szól, hanem a címről és Charlotte tiszteletlenségéről, többek között a saját édesapjával, Ric Flair-rel szemben, akit halottnak nevezett élő adásban és kijelentette, nem kér belőle. Sasha a győzelmét a kétszeres Hall of Famer-nek ajánlja,.

Sasha Banks vs Charlotte - a mérkőzés a nézőtéren ért véget, ahol Charlotte a korlátok közé szorulva kopogott a Bank Statement-ben. Így a győztes és az új Női Bajnok Sasha Banks!

A Bo$$ visszamegy a kötelek közé ünnepelni, mert bár otthon, Bostonban kikapott, most Charlotte otthonában szerezte vissza a címét.
Aztán egyszer csak Ric Flair zenéje szólalt meg. A tizenhatszoros világbajnok végigsétált a rámpán, be a ringbe. Nem tudhattuk mi következhet ezután, Sasha is kissé ijedt arcot vágott. De a legenda lánya ellenfeléhez lépve magasra emelte annak karját, majd megölelte.

A záróképeken ismét az új bajnok zenéje szól, Charlotte pedig csalódottan zokog a nézők között.


FullWrestling.net.11.28.16.1 by annebenfrank
FullWrestling.net.11.28.16.2 by annebenfrank
FullWrestling.net.11.28.16.3 by annebenfrank
FullWrestling.net.11.28.16.4 by annebenfrank

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.