Header Ads

8 pankrator, akik még visszatérhetnek?


Teljesen megszokott, hogy a pankrátorok jönnek-mennek, ám sokak távozását értetlenül fogadja a közönség. Nos, most öszeszedtünk 8 korábbi WWE szupersztárt, akik hamarosan visszatérhetnek a csúcstermék kötelei közé!


- Evan Bourne -
A korábbi Tag Team bajnok kétszer is megszegte a WWE welnesspolitikáját, 2012-ben pedig súlyos autóbalesetet szenvedett, amely után 1 évet kellett kihagynia. 2013-ban még visszatért egy NXT Live Eventen, ahol Sami Zayn volt az ellenfele, de rá egy évre mégis megvált tőle a szervezet.

- Chris Masters -
A most 33 éves pankrátor először 2005-től szerepelt a cégnél, ahol többször is esélye volt megszerezni a WWE bajnoki címet, s már tudjuk, minden kísérlete sikertelen volt. 2007-ben távozott és a függetlenek felé vete az irányt. 2009-ben visszatért, de szintén nem tudottt semmi maradandót alkotni, ezért két évvel később, szerődése lejártakor meg is váltak tőle.

- MVP -
A kétszeres US bajnok, valamint egyszeres TT bajnok visszatéréséről már nem egy hír felröppent, ám ez még nem történt meg eddig. Nos, miután a TNA-vel már végzett, a Lucha Undeground felé vette az irányt, ahol szerződésszegés miatt hamar megváltak tőle. 

- Carlito -
A szervezet szárnyai altt eltöltött 7 év alatt 4 nagy címet volt képes szerezni, mondhatta magát United States, Intercontinental, World Tag Team, valamint WWE Tag Team bajnoknak is. Jelenleg a WWC-ben szerepel, ahol 17!!!-szeres bajnok, valamint jelenleg is nála pihen a nehészsúlyúak legfényesebb medálja.

- Trish Stratus -
A karrierje nem a leghosszabb, amit valaha láttunk, ám 2000-es debütálása, valamint 2006-os részleges visszavonulása között azért elért egyet, s mást a kötelek között a 2013-ban már Hall of Famerré vált hölgy. Egyszer birtokolta a WWE hardcore bajnoki címét, valamint hétszer sikerült megkaparintania a női bajnoki címet. Visszatérése egyértelműen sok rajongó álmának beteljesedése lenne, és ne feledjük... Mickie James már itt van.

- Kurt Angle -
Talán nincs olyan hét, hogy ne jönne elő Kurt Angle neve a híroldalakon, hogy vajon mégis mikor tér már vissza a legnagyobb szervezethez. Nos, ha birkózni már csak ünnepnapokon lenne képes magas szinten, ám a fiataloknak olyan tudást adhatna át, amelyre csak kevesen képesek.

- Matt Hardy -
2005-től '10-ig "szolgálta" Mr McMahont az idősebb Hardy fivér, aki utolsó évében saját maga kérte a szerződésének felbontását. Felsorolni is hosszú lenne az eredményeit, szinte mindent megnyert a legnagyobb övek kivételével. A Broken karaktere igazán szokatlan, de mégis szórakoztató. Nélküle nem biztos, hogy még ennyien is néznék a TNA-t. 

- Jeff Hardy -
Nos, megérkeztünk. Szintén állandó téma, hogy vajon mikor jön el a pillanat, hogy az Enigma újra négyszögletes ringben aprítsa az ellent. Sokan Seth Rollins álomellenfelét látják benne és ebben lehet is valami. Mindenestre ő már kijelentette, hogy egy WrestleManián lenne számára a legideálisabb a visszavonulás. Ha Vince is nagyon akarja, akkor könnyen vissza fogja szerezni a botrányhőst.

3 megjegyzés:

  1. ha jeff annyira vissza kakarna térni, akkor nem hosszabbított volna a tna vel

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Cm Punk nem egyszer elmondta az interjuiban,hogy soha többet nem tér vissza a WWE-be,amit én nagyon sajnálok

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.