Header Ads

Vince McMahon nyitott a WWE eladására!


Vince McMahon is részt vett a WWE harmadik negyedéves jelentésén, ahol egy érdekes kérdést is feltettek neki. Vince-t arról kérdezték, hogy érdekelné-e esetleg a WWE eladása. Vince erre azt adta válaszul, hogy a WWE mindenre nyitott, de elmondta, hogy nagyon fontos számára a cég sorsa amihez kell az ő irányítása is. Nem tudja mennyi kontrollt vesztenének akkor, ha eladnák a WWE-t. Mivel üzletember meg hallgat minden ajánlatot különösképp az olyat amit bűn lenne elutasítani.

Amikor a vezérigazgatót újra megkérdezték továbbra is azt mondta, hogy nyitottak mindenre.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.