Header Ads

Még több részlet a Del Rio elleni támadásról

Ahogy azt korábban több hírforrás is lehozta, Alberto del Rio-ra késsel támadtak, így nem tudott megjelenni az AAA eseményén sem. Az MLW rádió jelentése szerint a szupersztár a szervezetet azét nem tudta értesíteni, mert elvesztette mobiltelefonján az eset következtében. Hétfőn reggel felvette velük a kapcsolatot, az AAA pedig elnézést kért és visszavonta korábbi támadó kijelentéseit, valamint azonnali hatállyal visszavette őt.

Alberto azt tervezte, bérel egy gépet Mexikóba, de erről lebeszélték, ugyanis további kórházi ellátásra szorult. Az eset egyébként San Antonio-ban történt, mikor a vétkes autó sofőrje belement Del Rio járművébe. Mindketten kiszálltak a kocsiból, szóváltásba keveredtek, majd a támadó egy kést rántott elő. Alberto próbált elmenni, ám ekkor hátulról megszúrta. Az elkövető ezután az arcát próbálta célba venni, de Del Rio meg tudott fordulni és fejre kapta a szúrást.

Alberto leteperte a támadót, aki ekkor a karját döfte meg. A pankrátor kicsavarta kezéből a kést, viszont az elkövető el tudott menekülni autójával. A szemtanúk leolvasták az elkövető rendszámát, azt nem tudni, történt-e letartóztatás. A rendőrség kiérkezett, felvette a jegyzőkönyvet, a szupersztár sebeit ellátták a kórházban. Sok vért vesztett, de azt mondja minden rendben.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.