Header Ads

Daniel Bryan: Nakamura és Samoa Joe már a WWE-ben kellene legyen

A WWE heti interjúsorozatát képező, látszólag kayfabe beszélgetésben Daniel Bryan volt Michael Cole vendége, aki beszélt a SmackDown Live-on GM-ként, a CWC-on pedig kommentátorként betöltött szerepéről is. Említésre került Brock Lesnar is, és hogy miért ő volt Daniel álomellenfele.

A legérdekesebb rész mégis az volt, mikor Bryan-t Finn Bálor nemrégiben történt sérüléséről kérdezték, amihez a korábbi szupersztár hozzáfűzte, Bálor-nak már régen a WWE main roster-ében kellene lennie, akárcsak Samoa Joe-nak és Shinsuke Nakamura-nak.
"A legszörnyűbb, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet. De talán még szörnyűbb, hogy idejön és szinte azonnal ez történik. És ami engem ebben az egészben igazán dühít, az az, hogy Finn Bálor-nak már kb. másfél éve itt kellene lennie. Értem én, hogy milyen fontos az NXT a programtervben, meg a Network-nek, de ő már akkor szupersztár volt, mikor aláírt nálunk. Néhányunknak tényleg igazodni kell ehhez a WWE stílushoz, de Finn Bálor esetében ehhez elég lett volna mindösszesen fél év is. Ő most van a karrierje csúcsán, pedig nemrég lett 35, pont aznap, mikor a RAW-n debütált, ugye? De már itt kellene lennie másfél éve. Akárcsak Samoa Joe-nak is itt kellene lennie. Shinsuke Nakamura-nak is itt kellene lennie. Akár a SmackDown Live-on, akár a RAW-n. És minél többet várunk, annál többet ütik meg magukat, zúzódnak és lesznek hajlamosabbak a sérülésre. Mindenki tisztában van vele, hogy az ütések száma, amiket el tudsz viselni karriered során az véges, csak azzal nem mekkora ez a szám. És minél többet kapsz be ezekből az ütésekből az NXT-ben, annál kevesebbet bírsz ki ha majd egyszer felkerülsz ide."
Szintén említésre méltó, hogy nem esett szó The Miz keddi kifakadásáról a Talking Smack adásán.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.