Header Ads

Tyson Kidd karrierjének vége?

https://pbs.twimg.com/media/CItN5uxWUAEz0UX.jpgAhogy Tyson Kidd halad a rehabilitációjával a tavaly júniusban elvégzett nyakműtétje után, a pletykák egyre jobban kezdenek felerősödni, miszerint a korábbi Tag-Team bajnok karrierjének vége!

Két héttel korábban a rengeteg sikert felhalmozó Daniel Bryan is visszavonulni kényszerült a nem javuló agyrázkodásai miatt. Annak ellenére, hogy megkapta az orvosi engedélyt, az alapos vizsgálatok kiderítették, hogy az agykárosodása már nem visszafordítható.

Tavaly, június 7-én derült ki, hogy Kidd nyaksérülést szenvedett, miután Samoa Joe egy Dark meccsen a Muscle Buster mozdulatot hajtotta rajta végre. 


Pár nappal később már maga Kidd számolt be róla, hogy közel egy évet kell kihagynia, és csak a sérültek 5% éli túl ezt a sérülést. Később kiderült, hogy Tyson igen szerencsésnek mondhatja magát, hiszen egy ilyen sérülés után a többség kerekesszékben kényszerül leélni az életét, így nagy esély mutatkozik rá, hogy a ringbe már soha nem térhet vissza.
Üzemeltető: Blogger.